Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 3. szám - Petőcz András: Kassák, a 80-as évek mestere
Hasonlóan viszonyul Kassák a XX. század változó politikai rezsimjeihez. Végig nagyon józan és tiszta gondolkodású a 2. világháború előtti időkben, elutasít mindenféle antiszemita kilengést, és nagyon egyértelműen foglal állást a világháborút követő korszakban is. Ekkor, ebben az utóbbi időszakban, vagyis az 50-es években, nem tud publikálni, belső emigrációba vonul, konstruktivista festmények készítésével tölti idejét. Nem áll szóba sem Horthyval, sem Szálasival, sem Rákosival, és nem áll szóba Kádárral sem. Ez a művészi tartás, kívülállás szintén példaértékű a 80-as évek irodalmában. Tulajdonképpen egész életében magányos alkotó. Joggal írja élete egyik utolsó versében: „Nem szeretek tükörbe nézni, t nem kívánom látni, / mi épül, mi omladozik rajtam. II Fényképész barátom rávett, / álljak a gépe elé. H Ez vagyok hát, amit a kép mutat, / állapítom meg csodálkozón. II Egy ember, kegyetlenül megformált ember / furcsa kalappal a fején. II 80 éves. Megtöretlen. / Igazi csavargóhoz, vadnyugati farmerhez, / vagy a kiközösített hívőkhöz hasonló. // Valahova a világ végére került. / Mintha egyedül élne a földön, / mintha nem is a földön élne. / Mély szemei, összezárt szája mögé bújt. II Ez lennék én? I Istenemre mondom, ez vagyok." Ez a megtöretlen, kiközösített hívő, aki „egyedül él a földön", ez volt Kassák. Talán ez volt az ő személyiségének igazi titka. Feltehetjük a kérdést, most mennyire él Kassák Lajos munkássága, mennyire van jelen ez a „kiközösített hívő" napjaink irodalmában? Hogyan, miképpen él tovább jelenkori világunkban, mit üzen mindannyiunknak? Ez, ebben a változó időben, ebben a sok tekintetben nagyon is bizonytalan valóságunkban nem elsősorban a már lezárt, és mindenképpen végleg kanonizált életműtől, hanem éppen a jelenlegi időszak viszonyrendszerétől függ. Az életmű itt van, jelen van, szavatossága kiállta az idők próbáját, nem lehet célunk egy ilyen rövid írás keretében méltatni, vagy akár megkérdőjelezni azt. Sokkal inkább célunk lehet megfogalmazni, mit is jelent ma Kassák, az ő „megtöretlen" egyénisége, a mi számunkra, és mit is jelentett a közelmúlt magyar irodalmában az ő irodalmi és művészi hitvallása. Ahogy ennek a jegyzetnek az elején említettem, annak a fiatal írónemzedéknek, amelyik a 80-as évek elején indult, Kassák volt a példaképe, ha tetszik, a „lobogója". Éppen mindazért, amit a fentebbiekben elmondtam. A megtörhetetlensége, a megalkuvásra képtelensége miatt. Abban az irodalmi rendszerváltásban, amikor is a 80-as évek elején egy új, fiatal költőnemzedék próbálgatta az erejét, amikor új és új törekvések, lapalapítási elképzelések kerültek felszínre, nem volt kérdés, hogy Kassák romantikus, vagyis avantgárd lázadása lesz a számunkra a meghatározó. 1981-ben, amikor öt év szünet után néhányadmagammal újraindítottam a Jelenlét című folyóiratot az ELTE Bölcsészettudományi Karán, rögtön az első számunkban Kassák híressé lett „12 pontját" közöltük le, amit ő annak idején A Tett 10. számában publikált, és amiben az irodalom korszerűségére, társadalmi beágyazottságára, valamint az alkotói szabadságra hívja fel a figyelmet. Ebben a 12 pontban Kassák többek között megfogalmazta, hogy „az új irodalomnak (...) mint egy szükségszerű társadalmi jelenségnek állandó kontaktust kell tartania minden progresszív és politikai mozgalommal", és „szabadulnia kell minden 98
