Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 3. szám - Petőcz András: Kassák, a 80-as évek mestere

konvencionális »eszmei« és technikai pányvától". Valamint megfogalmazta azt is - saját korában nagyon is előremutatóan hogy az új irodalom „nem lehet faji vagy nemzeti öncél". Ez a típusú hitvallás mindenképpen közel állt ahhoz a gondolkodáshoz, amit a 70-es évek végének, 80-as évek elejének fiatal nemzedéke érzett. Mindezek miatt mi, akik a Jelenlétet egyszerre „nemzedéki" és „lázadó" lappá kívántuk formálni, programunk megfogalmazását éppen Kassák több évtizeddel korábbi célkitűzéseiben láttuk.

Hangsúlyozni szeretném, hogy a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején valóban nagyon időszerű volt a kassáki szemlélet, az avantgárd hitvallás. Időszerűségét bizonyítja, hogy ekkoriban a magyar irodalmi közgondolkodás egésze fedezte fel újra Kassákot. A nyugati emigrációban élő írók éppúgy, mint a határon túli fiatal költők, őt követték. Nem véletlen, hogy a Párizsban megjelenő Magyar Műhely különszámot szentelt Kassáknak nem sok évvel a lap megszületése után, illetve, hogy a hetvenes évek végére - ahogy erősödött az avantgárd gondolkodás a lapon belül - egyre erősödött Kassák hatása is.

Jugoszláviában, a Vajdaságban megjelenő Új Symposion című lap fiatal és kevésbé fiatal szerzői számára szintén Kassák volt az etalon. Tolnai Ottó szabad verseiben, vagy Sziveri János és Fenyvesi Ottó költészetében a kassáki hatás alapvetően mutatható ki, ahogy kimutatható ez a hatás az erdélyi Szőcs Géza ebben az időszakban írt verseiben is. Kassák a lázadást, az újdonságot, az új technikák megjelenését (is) jelentette az adott korszakban, de jelentette, hangsúlyozom ismét, a függetlenséget, a művészi önállóság képviseletét is. Mindez együtt egy új művészi és politikai gondolkodás megerősödését eredményezte. Ezzel az utóbbi mondattal azt akarom hangsúlyozni, hogy azzal, hogy felismertük a 80-as évek elején a költészetben a meglevő konzervatív keretek szétfeszítésének lehetőségét, azok átértékelését, esetleges elvetését, ez a tény a számunkra arra is utalt, hogy lehetséges a politikai keretek tágítása is.

Hogy milyen erős volt az avantgárd és ezen belül Kassák Lajos reneszánsza ebben az időben, azt bizonyítja a korszak egyik legfontosabb, bár sokat bírált antológiája, a Ver/s/ziók, amely antológia egyértelműen az avantgárd jegyében született, és amely antológia ellen a legnagyobb kritika az adott korban éppen az volt, hogy túlzottan is a XX. század eleji hazai avantgárdot, jelesül Kassákot „utánozzuk" mi, akik a kötetben benne voltunk. A kötet alcíme, „Formák és kísérletek a legújabb magyar lírában", jól mutatja, hogy ekkor, vagyis 1982-ben a fiatal költők jelentős része, többsége „bontja" a formát, vagyis olyan műveket készít, amelyek esetében bízvást elmondhatjuk, hogy azok megfelelnek az avantgárd elvárásoknak, a kassáki hagyományrendszernek, formavilágnak. Ugyanakkor, és ezt is hangsúlyozni kell, számos olyan költő jelenik meg kassáki hagyományt felvállaló verssel ebben az antológiában, akiket ma már semmiképpen nem sorolnánk az avantgárdhoz kötődő szerzők közé.

Várady Szabolcs, Markó Béla, Kodolányi Gyula, Nagy Gáspár, Döbrentei Kornél, Tóth Erzsébet olyan alkotók, akiket nem nevezhetünk a kassáki hagyományhoz tartozónak, mégis ebben az antológiában, éppen ebben a formabontásban érezték szükségét megjelenni.

99