Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 3. szám - Gajdó Ágnes: "Leányok, talpra!" : Élet az előszállási uradalomban
Amikor először voltam marokverő, rozsot arattunk, nagyon szöszös volt. Az olyan növény, mint a futóborsó, összefogta a rozsszálakat, mert bajsza volt, ami ráfutott, aztán amint szedtük a markot, akartuk húzni, de odakapaszkodott, alig bírtuk elszakítani. Igyekeztem, igyekeztem, de láttam, hogy jól elmaradtam a gazdámtól. Folyt az izzadság, a homlokomra csöpögött, alig láttam tőle, aztán meg sírtam is, hogy elmaradtam. Egy erősebb nagyleány segített, mondta: eriggy, kedvesem, csináld énhelyettem a kötelet, majd én szedem helyetted a hátsó markot. Hiába igyekeztem én, gyönge voltam. Tizenhárom éves. Akkor megfogadtam, hogy ha én nagyobb leány leszek, mindenkinek segítek, aki gyöngébb lesz. De aztán meg is tettem ám, tényleg. Legtöbbször amit nappal learattunk, estefelé összehordtuk. A marokverők hordták a kévét két sorba, úgy hívták azt, hogy máglyasor. Attól függően, hogy hány banda volt, úgy heten-nyolcan hordtuk egy sorba a kévét. Leraktuk, a kalásza volt hátrafelé, az emberek meg rakták össze kereszt alakba. Tizennyolc kévét raktak egy keresztbe, amit mi úgy hívtunk, hogy kepe. Úgy, hogy a feje ne a földön legyen, hogy ha esős idő van is, a szeme ne károsodjon. Egyet előbb letettek, úgy hívták, hogy vánkos, arra rátettek egy kévét, onnan szembe vele egy másik kévét, annak is itt volt a feje, akkor eminnen is egyet meg innen is, de a fejük mindig a vánkoson volt. Addig rakták, amíg tizenhét kéve lett, mert hát egy lenn volt, négy-négy volt egymás fölött, a tizennyolcadik lett a papkéve. Az se mindegy volt ám, hogy hogyan. Északnyugatnak volt, azt hiszem, a fara, aztán emerre lógott le a kalásza, hogy ha megázik, lecsurogjon róla a víz, hamar megszáradjon. A kévék összerakásánál elsősorban arra kell ügyelni, hogy a kalászok ne érjenek a földre, a csapadék zavartalanul lefolyjon a kévékről, és a szél ne tegyen kárt bennük. Ennek érdekében meghatározott rend szerint helyezik el a legalsó kévét (bújtató kéve, rejtett kéve, völgykéve, tolvajkéve, sárkéve, fűaljkéve stb.) és arra a többit (vállkévék). Különös rendeltetése van a legfelső kévének (általában papkéve a neve), melyet többé-kevésbé megbontva helyeznek el, hogy az alatta levőket betakarja, és a szél kártétele ellen társaihoz kötik. A kéverakás formája a Kárpát-medencében és egész Közép-Európában általánosan négyágú kereszt. Az Alföldön és a vele közvetlenül szomszédos területeken, a Dunántúl középső részén, a kéverakásokban leggyakoribb a tizenhét-tizennyolc kéve. (Bizonyos vidékeken a kepe, azaz kereszt más neve kalangya, rakás, csomó, báb.) Szólt az aratógazda hajnalban, még sötét volt, hogy: jó reggelt adjon Isten, leányok, talpra! Mondtuk: Imre bácsi, ne mindig avval kezdje, hogy leányok, talpra, tessék már egyszer azt mondani, hogy emberek, keljünk fő. Aszongya: nem, én mindig a leányokat biztatom, mert akkor az emberek aztán szégyellik magukat, s azok is hamar fölkelnek. Második nap hajnalban nagy gereblyével, amit bőgőnek hívtunk, indultunk mi, marokverők, hogy az elmaradt szálakat összegereblyézzük. Az aratógazda jött velünk, és mondta, hogy hagyd el, húzd meg. Bizonyos közökre fölemeltük a gereblyét, utánunk egy csíkban ott maradt, amit össze- bőgőztünk. Az emberek meg, az aratók kis gereblyével összeszedték, hogy semmi ne vesszen kárba, majd fölkötötték, ezt hívtuk csibézésnek. A bőgőzést azért végezték hajnalban, mert akkor a harmattól kissé nyirkos gabonából nem pereg annyira a szem. A bőgőt nagygereblyének, brugónak, búza- vagy tarlógereblyé- nek is nevezik. Formája hasonlít a szénagereblyéhez, de a feje jóval nagyobb és szélesebb, épp ezért több (huszonöt-harminc), a fejjel hegyesszöget bezáró, arasznyi hosszú, de ritkábban álló foga és rövidebb nyele van. Nappal aztán megint folytatódott a munka. Mikor egy dűlőn elvégeztünk, mentünk a másik dűlőre, mert hát az uradalomnak sokfele volt. Mindig jókedvűek voltunk, ha melegünk volt is, nótáztunk egy kicsit meg tréfálkoztunk. Úgyhogy lusták nem voltunk. Olyan örömmel csináltuk, hogyha szép volt a búza, örültünk mi is neki. 68
