Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 3. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Kik voltak, mik voltak a kecskeméti tőzsérek?
dést folytatott. A lábasjószágok átlagos száma 104 volt. Azonban minden bizonnyal jóval kevesebben voltak, akik igazán nagyarányú kereskedést folytattak: nyolcán átlagosan 331 jószágot vámoltattak, de volt köztük olyan is, aki 600 marha után fizetett.5 Ezek a tőzsérek egyéb szempontból is különböztek egymástól. 24 fő neve csak egyszer került a naplókba. Tizenkét tőzsér 5 kisebb kompániába tömörült, a többiek önállóan kereskedtek. Az egyedül kereskedők között a legtehetősebb alighanem Szanyi Ferenc és Dáki Ferenc volt. A váci vámon Kajtár Máté fordult meg legtöbbször. Öt útján összesen 641 marhát hajtott el.6 E század hódoltsági tőzsérei nem szakosodtak néhány meghatározott áru forgalmazására, miként ezt megtehették a dalmát, az olasz és a német kalmárok. A rendkívüli körülmények között csak a leleményes és vakmerő vállalkozók tudtak boldogulni. Ezt példázza a kecskeméti Borbély Fábián kereskedő-tőzsér esete is. 1580 márciusában 17 kocsit megtöltő marhabőr után fizetett Budán vámot. Egy hónappal később, amikor külföldi útjáról visszatért, importált árui után ugyancsak Budán 28 mázsa mécsolaj után vámolták meg. Alig néhány héttel később ismét Budán találjuk, ahol 550 lábasjószág (szarvasmarha és ló) után rótta le a harmincadot. Május derekán ezen állatok eladásából származó bevételén már 50 vég kisznicér posztót hozott be. Ugyancsak ez év június derekán pedig újabb 300 marhát hajtott nyugatra az Alföldről. Leleményességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a következő hónapban, júliusban (valószínűleg bérelt) hajón hozott a hódoltság területére számottevő mennyiségű kést, ónt, posztót és egyéb árut.7 Bármilyen meglepő, de a XVII. századi magyar történelemből lényegesen kevesebb írott emlék, sokkal hézagosabb gazdaságtörténeti adat áll rendelkezésünkre. A század első felében csak a nagyon töredékes győri és komáromi vámjegyzékekben és a bírósági jegyzőkönyvekben tűnnek fel a kecskeméti tőzsérek. Azonban azt mondhatjuk, hogy itt is azoknak a nevét örökítették meg, akiknek valamilyen ügyük kerekedett a vámhivatallal és a bírósággal. Ráadásul időközben a bel- és külkereskedés körülményei is számottevően változtak, jórészt rosszabbodtak. Bár a központi hatalom rendelkezései a bécsi kereskedőknek, kompániáknak kedveztek, a magyar kereskedők többsége továbbra is megtalálta számításait. Mivel azonban Európa nyugati részén komoly dekonjunktúra lépett föl, a korábbi igény, forgalom minden bizonnyal számottevően csökkent. Ráadásul a hódoltság területén a közbiztonság egyre romlott. Az adatok szűkössége miatt érdemi összehasonlításra sajnos nincs módunk. A nyugat-magyarországi harmincadbevételek alakulásáról egyedül Partinger Mihály magyar kamarai tanácsos 1668. évi összesítő jelentése alapján kapunk egy igencsak sommás képet. Eszerint a győri harmincad bevételének java része sózott halból, kősóból, cserzett és nyersbőrből, valamint - főképp - szarvasmarhából eredt, amiből csupán a kecskemétiek évi 40 ezer marhával részesültek.8 Ez a szám erősen túlzott lehet, mivel az országos kivitel is csak alig valamivel volt nagyobb, de ez a hivatalosnak mondható megállapítás jól érzékelteti, hogy a kortársak gondolatvilágában milyen kép élt a kecskeméti tőzsérekről. A század első feléből csak ebben a nyugati országrészben fennmaradt iratokban lelhetjük fel tőzséreink egy részének a nevét. 1627-ben a győri városi bíróságon a győri és a magyaróvári harmincados ellen folytattak le egy vizsgálatot. Az ok az volt, hogy a kecskeméti Nagy János egy falka barmot hajtott fel az Alföldről, és bár a 70 talléros vámot már Győrben befizette, Óvárról csak további 50 tallér ellenében engedték áruját tovább hajtani Bécs felé. Egy másik kecskeméti kereskedőcsoport tagjai ugyancsak 1627-ben a győri 5 Mészáros László: 1979. 92—93., 127-128. és 140-143. 6 Mészáros László: 1979. 143-144. 7 Kocsis Gyula: 2002. 198. 8 Szakály Ferenc: 2001. 491M92. 46
