Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2. szám - Monostori Imre: Új szempontok Németh László regénypoétikájához : Szitár Katalin : A regény költészete - Németh László
Egyetlen hatalmas monológ a regény, kibeszélt és „görcsforma" érzések váltakozásával, önmagába záródottan, semmilyen más beszéddel nem teremtve kapcsolatot. Ugyanakkor végig polemikus ez a beszédmód Nelli és a környező világ kibékíthetetlen, megoldhatatlan konfliktusosságában. A regényben az iszony mint életérzés egyéni és egyedi érzéki tapasztalaton alapszik, számos szimbolikus formában, képben kap könnyen érthető tartalmat. Például a Takaróportán „mindenütt kövéret, zsírosat fogott a szem" - idézi föl Nelli az ottani látogatást. A kövér, a zsíros, a zsírosság mint járulékos tulajdonság áttevődik Sanyira is, majd metaforikus értelmet nyer: „A falu, az az ő eleme. Meglátszott a sírnál, ahogy együtt bőgtek és rázkódtak. Az egész egy zsíros, hazug kocsonya. S én lemenjek közébük?" A motívumkor elemei folyvást bővülnek: beletartozik még az olvadás, a könny, a latyak, a lucsok, a nyál, a lé, az iszap. A „iszony" jelentéskört ezek a motívumok teljesítik ki. Ebben a metafora- (és szimbólum-) rendszerben a Nellit jellemző alaptulajdonságok - kristályos, erős, kemény, jég, hideg stb. - ellentettjei a Sanyit jellemzőeknek: az elidegenedés teljes. És - amire már a korábbi szakirodalmi elemzések is utaltak -: Nelli „archetipikus modellje, a Diana/Artemisz istennő figurájához kapcsoló mitologikus jelentéskor is ezt a szerepet erősíti". Van egy másik (harmadik?) metaforakor is a regényben - szemben a Takaróék világával ez a metaforika a soványság, a csontosság, a szikárság alapmotívumaira épül. Ezeket az attribútumokat a Nellihez közelállók képviselik: az édesapa, Szeréna néni és Imre, Sanyi testvére, akit titkos érzelmi szál fűz hozzá. S míg az „iszony" tárgyát megtestesítőkkel szemben éles ítélkezés fogalmazódik meg mindvégig, a másik oldalon lévők iránt Nelli folyamatosan szeretetet érez. S őket - így vagy úgy - mind elvesztve, végül önmagából kell a szeretetet újjáteremtenie. Rendkívül alapos - bár nem minden apró pontján meggyőző, sőt nem is minden részletében kristálytiszta - Szitár Katalin elemzésében a már említett mitológiai utalásrendszer: a Diana- (Artemisz-) párhuzam. Az itt bemutatott motivikus jelenségek szerteágazóak: egy-egy lelki rezdülést is képesek (metaforikusán) rögzíteni. Emeljünk ki - amolyan szemléltetésként - két önmagát reflektáló Nelli-mondatot a regényből. Az egyik: „belül trappoló vadként futott, Isten tudja, miért, a szívem..." A másik: „Az apám magános sétái, a Szeréna néni aggszűz lelke: két oldalról is gyűlt bennem a csönd, a holdfény, a riadalom." A „trappoló vad" s a „riadalom" első pillantásra is összecseng. S különleges szerepe van Nelli reflexióiban a Holdnak mint az értelmet képviselő jelrendszernek. Ezenkívül van még egy (formailag is kitüntetett) szerepe: szerzőnk megfigyelte, hogy „végig jelen van a hősnő története folyamán" mint Nelli igazságvágya. Az Irgalom című regényben elsősorban az antik és keresztény utalásokat veszi számba és elemzi Szitár Katalin. Bevezetésképpen az elbeszélői világlátás és a regényforma húszas évekbeli magyar változatait és a téma teoretikus megközelítéseit vizsgálja. Három teoretikus gyakorlatot hoz közelebb: „Halász Gábor a »személy«, Szerb Antal a »csoda«, Németh László az »esemény« fogalma köré építi elgondolását." Németh Lászlónál az esemény - amit már egyébként Proustnál megjegyzett - nem az egységes cselekménymenet része, nem történet, hanem egy történés, amely azután mély emléknyomot hagy a hősben. Németh László számára a regényírás egzisztenciális kérdés (akárcsak barátjánál, Kerényi Károlynál az ókortudománnyal való bensőséges viszony), vagyis az az állapot az ideális írói lét, amelyben a regény (vagy a tudományos esszé) a személyes tapasztalatokkal találkozik, s ezekre ad valamilyen személyes választ. Az Odüsszeiára történő utalások nem tűntek el az Irgalomban, a szüzsé azonban - természetesen - lényegesen átalakult, mutat rá az e tekintetben alaphelyzetre a szerző. Németh László az eposz „zárt és egynyelvű világát lezáratlan és soknyelvű világgá alakítja át”. Ágnes eljut az egyetemes sorsközösség vállalásához, mégpedig oly módon, hogy szakmája, az 110
