Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 2. szám - Monostori Imre: Új szempontok Németh László regénypoétikájához : Szitár Katalin : A regény költészete - Németh László

legény. Az egyes személyek külön, egymástól idegen világban élnek, nincs lélekbeli kapcsolat közöttük. Lajos a szív megértésmódját ismeri csak, amivel az ész - sajátos vaksága miatt - nem találkozik. A fény - amitől azonban megfosztatik - Lajos világában ajándék, a ház urának és környezetének viszont negatív élményforrás, illetve üres és zavaró jelenség: a fény mint szimbólum ebben a fenti közegben negatív konnotációt hordoz. A árviszonyok is szimbolikus jelentőségűek: a fent (az úr dolgozószobája) és a lent (a szenespince és a mosókonyha Lajos által lakott világa) ellentétes pólusok. Lajos csak a vad kályhát táplálni kerülhet a fenti világba, ám hiába csörömpöl a piszkavassal, senki sem hederít rá. Különös metaforikus súlya van egy talizmánszerű tárgynak: Lajos ébresztőórájának. („A szívből fakadó cselekvés regénybeli metaforája az ébresztőóra.") Szerzőnk szerint: „A szív és az óra közti analógia immár nem egyszeri trópus, hanem történetértelmező metafora." A regényben ekként: Teri felé „abból az órából voltaképp az ő szíve ketyeg". Ám a cselédlány összetöri az órát, s a ketyegés - a szívdobogás megszűnik. A test, a melegség vagy a kenyér szavak (fogalmak) úgyszintén többjelentéses aurával szerepelnek a regényben. Miként a víz, az eső és a hó is. A címmé emelt fogalom - bűn - értelmezéseként Szitár Katalin azt mondja, hogy a regényben nem Horváth Endre bűntudata jelenik meg vagy vetítődik ki, mivel „a bűnösség állapota a létezés meg nem szüntethető sajátja", azaz tőlünk független és egyetemes. A regény nyelvi rendszerében egyébként „Horváthék nyelvi világa a szociális-konvencionális szimbolika egyik változata: Endréé a szociológusé, Emmáé a pesti úriasszonyé, Terié a cselédnyelv. Mindegyik közös ismérve a személytelenség, a nyelvi produktivitás teljes hiánya." Élesen valósághű a szerző felismerése (és szépen írja le, hogyan helyeződik át a műben a nyelvi kommunikáció egy másik síkba), amelyben Horváth és Lajos közös kertásási műveleteinek érzelmi rezzenéseit tárja elénk: az őszi alkonyaiban, félsötétben közösen végzett munka hátha magával hozza a kölcsönös megértést. De nem, a kommunikációs helyzet itt is reménytelen. Akárcsak Lajos kizáródása a „fenti" világból, házon belül és kívül. Súlyos és változtathatatlan determináció. A „fent" nyelvi világával szemben - mondja szerzőnk - Lajos mesenyelve áll: „a mesenyelv épp a szociális diskurzusokkal szemben álló, személyes artikulációként jelenik meg". Pontosan leírt alaptétel megfogalmazásával zárja a Bűn nyelvi-poétikai elemzését Szitár Katalin „a regény mint nyelv" Mihail Bahtyin-féle teóriára építve. „Vagyis a regény megtöbbszörözi, sokkal gazdagabbá és árnyaltabbá teszi a tett szimbolikus közvetítését. Az elbeszélés feladata eközben nem a fogalmi lezárás (minősítés, prédikálás), hanem az értelmezési horizontok megnyitása, a köznapihoz, hagyományoshoz logikai szabályok szerint rögzítetthez képest való tágítása. " (Kiemelés a szerzőtől.)

Az Iszonyt alapvetően mint tudatregényt veszi számba a szerző. Németh László - mint tudjuk - sokat foglalkozott az emberi tudat működésével. A Korrektúra után című tanulmányában például ezt írta. „Az élet legnagyobb csodája az én szememben, hogy az idegsejtekbe beivódó nyomokból, az idegingerületek csillagképeiből minden ember újra fölépíti a világot magában, közben hozzáadja azt a valamit, ami belőle, általa szól a koponyák mikrokozmoszainak." Ez az értelemképző tevékenység az oka annak - fűzhetjük tovább a gondolatmenetet -, hogy az emberi agyban, tudatban a mindenki által észlelt valóság minden egyes embernél szubjektív módon alakul át; másrészt - erre utal Németh László is - a világ mint nyelv képződik újjá. A költői nyelv - mondja szerzőnk - „nem a logikai racionalitás, hanem a személyes tapasztalat artikulációjának elvén épül fel". Tehát: az Iszony főhősének tudattörténete jelenik meg a regényben, méghozzá többszörös reflexió gyanánt: „folyamatosan tárggyá teszi önmaga egykori megnyilatkozásait és megnyilatkozásmódját (intonációját), azaz: nyelvi megnyilatkozásai történetét is tematizálja, s még többet is tesz: folyamatosan közli saját viszonyát ehhez a történethez". (Kiemelések a szerzőtől.) Az Iszonynak azért is lehet kitüntetett szerepe az életműben - erre Németh László is utal -, mert „Kárász Nelli az egyetlen én-elbeszélő hőse".

109