Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2. szám - Monostori Imre: Új szempontok Németh László regénypoétikájához : Szitár Katalin : A regény költészete - Németh László
gét. (Olasz Sándor szép könyvében, a 2011-ben megjelent Nyugati igény című, a regényíró Németh Lászlóról szóló tanulmánykötetében meggyőzően beszél erről a jelenségről.) A regényíró Németh László helye tehát - Szitár Katalin szerint - „kérdésessé vált a posztmodern kánonban, s jóllehet irodalomtörténeti jelentősége sosem kérdőjeleződött meg, (nem-ideologikus) olvashatósága iránt kételyek merültek fel". - Ha jól értjük a szerzőt, ezek a „kételyek" nem egyetemlegesek a kritika részéről, tehát az „ideologikus" (vagy más szempontú) olvasás (ha léteznek ilyenek) kánonja szerint a regényíró Németh László valószínűleg mégiscsak kanonizálható (netán ez már meg is történt). De ezúttal nem ennek a nehézkes dilemmának az eldöntése, további - ide tartozó - kételyeink boncolgatása a célunk. Vegyük sorra inkább a szerző új szempontjait és e kanonizációs aktusnál kétségkívül több tudományos haszonnal járó fölfedezéseit. Még mindig az iróniánál maradva: fontos tételezése a szerzőnek, hogy Németh László tényleges „kortársai" nem is a 19. századi regényírók, hanem a még korábbi nagyok, például Rabelais, Montaine és mások voltak. (Másfelől viszont - tehetjük hozzá - az ő történelmi idő szerint első „mély magyarjai": a 16., 17., 18. századi sorslátók.) Németh László életérzései közül nem hiányzott teljesen a regény hagyományos formáját kikezdő és valami mást építő irónia, ámde - és ez a lényeg valóban (hiszen ő az életben elsősorban szenvedéstörténeteket látott) - ezt „nem emelte szemléletté, nem totalizálta". Találó súlypontozás Szitár Katalin könyvében a „puskini példára" történő hivatkozás Németh László esszéírásában, gondolkodásában. Itt arról van szó, hogy Puskin irodalomalapító tevékenységében Németh László részben az európai tradícióktól való függetlenedést, azaz a sajátos orosz forma kialakítását látta. (A Puskinról szóló nagyesszéjének címe is ez: Az irodalomalapító.) Ez az alapítás - foglalja össze szerzőnk - abban állott Németh László szerint, hogy Puskin „a lírai vers hagyományaiból alkotott narratív beszédmódot, másrészt a nemzeti nyelv ősibb rétegeinek aktualizálása révén, mintegy egészen a nyelv régmúltjához visszanyúlva, hozott létre valóban korszerű, sőt korát megelőző, ezért alapozó jelentőségű költészetet". Az itteni kulcsszavak tehát: vershagyomány és nyelvhagyomány. A három említett Németh-regény újszerű elemzése során Szitár Katalin szakít a hagyományossá vált referencialitás (azaz miméziselv), valamint az artisztikum (azaz formaelv) dichotómiájával; ehelyett „a jelentésalkotás nyelvi feltételeinek megragadására" törekszik. Magyarul ez - lényegében - azt jelenti, hogy elsősorban a regényszövegek mondataiban, szókészletében felhalmozódott, az olvasó számára (legalábbis az első pillantásra) sokszor föl sem fedezett vagy fedezhető nyelvi láncolat többletjelentését, mögöttes tartalmát, költészetté szublimálódott és gyakran a költészet eszközeivel megjelenő, visszatérő motívumait (leginkább metaforákat, metonímiákat és szimbólumokat) rendszerezi és értelmezi. S kimondhatjuk azt is, hogy ezek a fölfedezések legtöbbször meggyőzőek és hitelesek: színezik és gazdagítják eddigi összképünket Németh László regényíró művészetéről. (Ezt az aspektust már könyvének címével felvillantja a szerző: A regény költészete.) Azaz „a regénynyelv révén kibontott költői jelentés feltételezése alapján" közelít az említett művek szövegvilágához. A Bűn szövegvilágának központi eleme egy - a regényhez időben közeli drámáiban (Villámfénynél, Cseresnyés) is megjelenő - szimbólum: a ház. Szépen mutatja be szerzőnk, hogy például a Villámfénynélben hogyan megy át a különböző jelentésbeli és érzelmi tartományokba a ház eredeti jelentése: ház - házasság; ház - kisház: a főhős fokozatosan szorul ki egyikből a másikba. Majd egyre kisebb, a házra utaló formák jelennek meg a szövegben: az ágy és a koporsó. A Bűn alaphelyzete: az épülő háznak és a háztulajdonos Horváth Endre lelkének különválása. A kályhát - amely „mint a ház attribútuma és mint lélekszimbólum" -nem a háztól elidegenedett úr működteti, hanem Kovács Lajos, a vidékről fölkerült napszámos 108
