Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2. szám - Kabdebó Lóránt: "Kitalálja az életet" : Szabó Magda emlékezése (Bécs, 2000. október 24. és 27. között)
Te felnőtt vagy, az életed a tied, te rontod el. Nekünk kell majd helyrehozni, de lehetőleg ne nagyon rontsd el. Nagyon jó barátok voltunk a szülőkkel. Nagyon értelmesek voltak. Apám totális közönye és kulturális megszállottsága kizárta a politikát a házunkból. KL: S az ő baráti köre? SZM: Neki nem voltak barátai, nem volt baráti köre. Egyáltalán senkivel nem érintkeztünk a családon kívül. Annyira utálta a jogot, és annyira utálta a saját tevékenységét. Amikor árvaszéki főhivatalnok volt, elvált szülők gyermekei fölött bíráskodott, az érdekelte, mert nagyon szerette a gyerekeket, imádta őket. Örök szemrehányás volt, hogy én miért nem szülök. Anyám pedig azt mondta üvöltve, hogy nagyon jól tudja, hogy semmit nem tud a gyerekének garantálni, semmit, a háborút elvesztettük, és mi az Isten csodájának komplikálná a nyomorultnak az életét, amikor nyilvánvaló, hogy író lesz. Elég komplikáció neki az. Nem. Elég volt nekünk a család viharzása. Látod, hogy a Mézescsók Cerberusnak milyen családi hátteret mutat. A Szabók megíratlan notológiája olyan abszurd, de nem lehet megírni a család miatt. Pedig abból egy hihetetlen történetsorozat kerekedhetne. KL: És azt, hogy fölmész Pestre, azt hogy fogadták a szüleid? SZM: Azt mondták, a harmadik királyfi is elmegy szerencsét próbálni. Próbáljam meg én is! Azt mondták, anyám mindennap megveti az ágyat, aztán mindig kiteszi számomra a tányért. Ha sikerem van, az nagyon jó, mert akkor Isten így akarta, ha nincs sikerem, akkor meg úgy jöjjek haza sebekkel, hogy hazajövök, és nem változott semmi. Senki egy szót se szól. Azt mondták, nagyon fogsz hiányozni, mindig olyan jól mulattunk, és nagyon szerettük egymást. És akkor április 15-én részemről elbúcsúztam Debrecentől. KL: És egy percig sem akartál visszamenni, amikor megaláztak a minisztériumban? SZM: Dehogy, hát akkor már volt Szobotka, hogy gondolod? KL: Együtt. SZM: A, Tibor és Debrecen, Tibor és a vidék? Hát azt megírta a szerencsétlen ezerszer. Neki Pest volt az élete, ugyanúgy, mint Mándynak. Az ő hortobágyi pusztája a Nagykörút volt. Hát tehetek én róla, olyan volt, amilyen. Ő csak azt a házat szerette, amelyik abszolút olyan volt, mint egy angol otthon. A mi debreceni házunk? Persze, hazajönni, mint a ház fia, de addig is a Bikában lakunk, aztán hazamegyünk, lehetőleg gyorsan, minél hamarabb vissza. Az Újhold vonzáskörében KL: Ki érkezik Pestre, a tanár, egy tisztviselő, avagy már az író? SZM: Úgy jöttem Pestre, hogy egy háromfelvonásos színdarabot is hoztam magammal, a Vörös tintának az őspéldányát, amiből később filmet csinálnak. Ezt lopták el tőlem, ahogy a kormányvonat megérkezik. Persze tévedésből. Ott téblábolok ügyetlenül egy tábla szalonnával meg egy óriási parasztkenyérrel, amit velem adtak, mert Pesten éheznek még az emberek. Leteszem, amit letehetek, és szorítom az iszákot, amiben az ennivaló van, hiszen nem garantálták az ellátásunkat, hogy a minisztérium Debrecenben verbuvált részlege kap is rögtön valami ennivalót. Nyilván kap előbb-utóbb, mikor kialakul. Jelenleg azt se tudták, hova vigyenek aludni bennünket. Elvitte valaki a kéziratot, azt hitte, hogy a csomagban a kenyér és a szalonna van. De nem. KL: A Keletibe érkeztetek? SZM: Igen. KL: És hol adtak nektek szállást? SzM: Az első éjszakát valami bábszínházban töltöttük. Szerintem a Podmaniczky utcán. De lehet bárhol, mert én Pestet nem ismertem. Mikor kimentem éjjel a fürdőszobába, bele72
