Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2. szám - Kabdebó Lóránt: "Kitalálja az életet" : Szabó Magda emlékezése (Bécs, 2000. október 24. és 27. között)
kerültem a bábok közé, és elképzeled a helyzetet, jön a jéghideg áprilisi levegő, körülöttem az ostrom nyomai, s én előrenyúlok, tapogatózom - mert hiszen ismeretlen a hely - s egy bábfigurának fogom meg a orrát, a fejét és a parókáját. Hát a frász majdnem rám jött. Az még csak sokára lesz, amikor pontosan, szemben a minisztériummal, a Hold utcán egy ötös társbérletbe kerülök. A hivatali szobaablakom szemben volt a lakásablakommal. El tudod képzelni a helyzetet? A harmadik szobában laktam, innen is átjöttek rajtam, onnan is. A nagynéném, ha feljött hozzám, mindig azt mondta, na hallod, neked nem kell gardedám, az egész ház a gardedámod. KL: És azok mind kollégák voltak? SZM: Az egyik szintén minisztériumi tisztviselő volt, Ember Ernőnek hívták, tanár volt Debrecenben, a református gimnáziumban, és annak a nagy Ember Pálnak volt a leszármazottja, aki olyan híres volt a debreceni kollégiumban. Valahol mellettem Giziké lakott, a másikat azt nem tudom már ki volt, de az is valami tisztviselő. Nem a minisztériumban. Ez a minisztérium lakása volt, csak valamilyen módon, nem tudom, a hölgy idekerült. És még másik két társbérlő volt az udvari részen. Míg férjhez nem mentem, ezen az egy helyen laktam. KL: Feljöttél Pestre. Az írókkal hol találkoztál? SZM: Ültem a Simon László előszobájában, ő volt a szociáldemokrata államtitkár. És az volt a feladatom, hogy aki jön az operából vagy a színházból vagy az írói világból, és ha olyannak látszik, hogy beengedhető, akkor kérdezzem meg, hogy akarja-e látni vagy nem akarja. Simon László az egyik debreceni egyetemistatársamnak és a barátnőmnek a sógora volt. Ő volt az, aki hozta a májat a Bethlen utcán, ordított rám, hogy nem jön Pestre? És akkor mondtam, ki visz fel engem? Azt mondta, az államtitkár. Pont annak kellenék én? Kiderült, hogy ő az államtitkár. KL: Kiket engedtél imigyen be az államtitkárhoz? SZM: Mind valamit kérni jött ide. Például így ismerkedtem össze hivatalosan Neményi Lilivel. Volt neki egy csodálatos Madách téri lakása, és nagyon szerettem volna látni, milyen egy színésznő otthona. Megnéztem. Csupa műtárgy volt, csupa antik bútor. Annyi jele nem volt annak, hogy színésznő lakik benne, azzal az erővel lehetett volna - mit mondjak neked - egy kínai embernek az özvegye. Se szalag, se plakát, se képek, semmi. Tüneményes háziasszony volt. Attól kezdve össze jártunk. Nagyon boldog voltam, mikor nála lehettem. A legborzasztóbb Füst Milán volt. Először azt hittem, bolond. Az arcát az arcképéről nem ismertem volna meg. Bejön egy férfi, nagyon ronda, és azt mondja nekem: szívem, nézze meg a bokámat. Mondom: mit csináljak? Fogta magát, nagyon sután, felhúzta a nadrágját és feltartotta a lábát. Nézzem meg a bokáját! Mondom: tessék megmondani, kit tetszik keresni, aztán végezzünk. Azt mondja, hogy ő az államtitkárhoz be akar menni. Be akarok menni a Lacihoz. Mondom jó. Akkor már nem Simon volt, Bókával akart beszélni. Én tényleg azt hittem, hogy sültbolond. KL: És mi volt a bokájával? SZM: Semmi. Azt mondta, adjanak neki pénzt, mert nem táplálkozik kellőképpen. Meg mindent adjanak neki, mert nagyon nehéz időket élt át. Utána nagyon kikaptam, hogy udvariatlan voltam vele, de mondtam aztán, válaszolva, azt javasolta, menjek el vele, és ő rak nekem máglyát, lelocsolja illatos olajokkal, arra ráfekszünk és meghalunk. Mondtam, tessék meghalni egyedül, mert énnekem egyáltalán semmi hangulatom sincs ehhez, különben is én nem vagyok Azraéle Jókaitól.3 Erre meg ő nézett rám, hogy micso3 „S azzal körül négy oldalon meggy új tá az összerakott máglyát, s mintha menyasszonyi ágyába lépne, gyönyörtel- jes, mosolygó arccal lépett fel annak párnáira, ott lefeküdt annak közepén, szemeit lehunyva, csendesen és boldogan 73
