Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2. szám - Kabdebó Lóránt: "Kitalálja az életet" : Szabó Magda emlékezése (Bécs, 2000. október 24. és 27. között)
SZM: Nem változtatott az életén, átvette az apja gyárát, ami maradt belőle a német megszállás után, és élte ő is a maga életét, aztán többet már nem beszéltünk és nem találkoztunk. Végül is megnyugodott afelől, hogy ezek szerint így döntöttem. Valahol az a vegyész végképp meghalt a számomra. A két férfi egyébként azon az ebéden nagyon jól összebarátkozott. Megszerették egymást, kölcsönösen mindegyik gratulált nekem, az egyik a másikhoz, a másik az egyikhez. A vidéki tanárnő KL: A bécsi nyarak közben itthon megszerezted a diplomát. Milyen szakon? SZM: Egész pontosan: latin-magyar középiskolai tanár lettem. KL: Debreceni egyetemi éveidben, meg utána, kezdő tanárságod évei alatt, az ostrom előtt részt veszel az irodalmi életben? SZM: Nem, nekem semmi közöm nincs se a Csokonai-körhöz, se az Ady-társasághoz, egyáltalán semmilyen társasághoz. KL: A híres debreceni Nyári Egyetemhez? SZM: Nem, semmi. KL: És a Márciusi Fronthoz? SZM: Soha nem álltam velük szóba. Nekem ők túlságosan teóriaemberek voltak. És úgyse hittem, amit mondtak, mert egyszerűen lehetetlen az, amit ők álmodtak. Nem tudtam akceptálni. Engem is megkörnyékeztek, úgy mentem tőlük, mint ördög a tömjéntől. Kellett az nekem? Én ahhoz nem értek. Hagyjanak engem a latinjaimmal. Engem nem érdekeltek az agrárkövetelők. Egy cseppet sem. Ahhoz nekem el kellett olvasnom a Puszták népét, hogy elkezdjek gondolkozni. Az tényleg nagyon nagy hatással volt rám. KL: Azt mikor olvastad? SZM: Nagyjából akkor, amikor már elérhető volt, a megjelenése után. Az olyan volt, mint egy nagy ütés. Ennek ellenére nem szerettem ezeket a fiúkat, akik ennek a nevében agitáltak. KL: Színház? SZM: Az mindennap, mióta hároméves vagyok, mindennap. Apámnak a foglalkozásával járt. Azt mindig. KL: Milyen volt a színház? SZM: A színház nem tudom milyen volt, mert mikor még nem olyan volt, akkor nem arra figyeltem, csak azt néztem, hogy játék. Mikor meg már arra figyeltem, akkor ott voltak Horváth Árpádék. És hoztak egy csodálatos színházat, és ott volt a bámulatos Neményi Lili. Akkora énekesnő és akkora színésznő, hogy azóta se tudok jó lélekkel más Liza-alakításra gondolni, mint amilyet ő csinált abban a szerencsétlen Mosoly országúban. Az valami bámulatos volt, egy nagy tragédia, a különállás, a helyzet fel nem mérésének a nagy tragédiája. KL: Mikor doktoráltál? SZM: '40-ben, abban az évben, amikor a diplomát kaptam. Előbb vagyok doktor, mint letettem volna a pedagógiai vizsgát. Mondom neked, én meg akarom váltani a magyar tanügyet akkor. Csak azzal foglalkozom, hogyan tudnám annyira kedvessé és igényeidé tenni a latint, hogy mindenki eufóriát kapjon a gondolatra, hogy éjjel-nappal latint kell tanulni. Nem érdekelt semmi más. A magyar irodalomnak borzasztó volt a professzora, Isten nyugtassa, az semmit nem adott nekem, semmit. A Pap Károly érdeklődése megállt Gyulai Pálnál, és már a Nyugat nemzedékét sem vállalta, amikor mi már József Attilánál tartunk, már amennyire lehetett. 67
