Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2. szám - Kabdebó Lóránt: "Kitalálja az életet" : Szabó Magda emlékezése (Bécs, 2000. október 24. és 27. között)
KL: Debrecenben az irodalomban meddig jutottál? SZM: A klasszikusokig. Hát hogy gondolod? Az volt gyönyörű, hogy el tudtuk mondani németül mondjuk Lessingnek az életrajzát. Vagy ismertünk valamit Grillparzertől eredetiben. Még az is szép, hogy német anyja volt a tanárunknak, és tudtuk, hogy van Rilke. Örültem, hogy Thomas Marínig eljutok a magam érdeklődéséből. Egyáltalán azt, hogy modem francia irodalom, onnan tudtam, hogy aki mellettem ült latinórán, az francia szakos volt, nem magyar, mint én. És akkor néztem, hogy ő miről beszél, mi van nála. így azt, hogy ki az a Giraudoux, azt például tudtam. Amit ők tanultak, azt mindig megbeszéltük egymás között. Csak mindez nem érdekelt. Mondtam neked, én akartam lenni a magyar tanügy. Más nem érdekelt. Azt hiszed, hogy nekem volt időm olvasni? Annak a régi egyetemistának milyen volt az élete? El tudod te képzelni, hogy magyar szakon mikor adtak neked diplomát, akár az egyik tantárgyból, akár a másikból, ha nem olvastad el az egész magyar irodalmat, visszafelé a kódexekig. Azonkívül finnt tanultam, ami teljesen ismeretlen volt, nem volt nekem időm. Most jut eszembe, hogy ha mégis volt, akkor meg össze kellett hoznom a tandíjat. KL: Magánórákat adtál, korrepetáltál. De mi az, ami érdekelt? SZM: Semmi nem érdekelt. A latinon kívül semmi, meg a régi magyar irodalom. Az érdekelt. Az nagyon. Hogy az hogy volt. Hogy indult el. Tudós és tanár akartam lenni. Azt is tudtam, hogy Kerényi kicsoda, rengeteget olvastam tőle. Elszánt kerényista voltam. KL: Az, hogy Hankiss János, az összehasonlító irodalomtörténet világhírű professzora ott tanított, az neked semmit nem jelentett? SZM: Nála középlatint hallgattam, mikor már nem latin, de még nem francia. Nekem közöm nem volt hozzá, de muszáj volt hallgatni. Ezek apám barátai voltak és bácsik. A saját professzorom is apám barátja volt és bácsi. A bizantológus Darkó Jenő. Mondom, meg akartam menteni a magyar tanügyet. Nagyon szerettem tanítani, és nagyon jól tudtam tanítani. Azt éreztem, hogy jó előadó vagyok, és azt is éreztem, hogy ha én magyarázom a szöveget, az más lesz. KL: Végül is a diploma után kielégíthetted ebbéli igényedet. SZM: Két évig, '40-től '42-ig tanítottam először Debrecenben. Ugyanott, ahol felneveltek, az Abigél iskolájában. Úgynevezett segéddíjas helyettes tanár lettem. Ez azt jelentette, hogy csak tíz hónapig kapok valami névleges fizetést, és nincs betegbiztosításom. De nekem az a gondolat, hogy a hajdani tanáraimmal együtt tanítok, akik ötéves koromtól 17 éves koromig neveltek, az teljesen természetes volt. És akkor jött Piroska nagynéném férje, aki iskolaigazgató volt Debrecenben, a hivatalos lappal, és mutatta: Hódmezővásárhely keres latin-történelem szakos tanárt. De én nem vagyok történelem szakos! Mire Jóska bácsi: majd beiratkozol, és leszel mezei bölcsész, hazajössz vizsgázni. Nem szabad ezt a lehetőséget elszalasztani. Biztosan megválasztanak, nagyapád ott volt esperes, az apád ott járt iskolába, Békés megyeiek vagytok, a Szabókat ott jól ismerik. A békés-csanádi egyház- kerület a szórvány magyarokat is ellátta, akik a románok közé kerültek. Nagyapámra volt bízva, hogy keresse meg a kint szakadt reformátusokat, akik már görögkeleti templomba járnak, mert nincs papjuk. Úgyhogy azon az egész délvidéken ismerték nagyapám működését. Pályázd meg! KL: Milyen tanárságot pályáztál? SZM: A Szabadság téren lévő Hódmezővásárhelyi Református Lánygimnáziumba. Ikertestvére volt ez az iskola a debreceni Dóczynak, amelyik engem fölnevelt, és ahol éppen elkezdtem a tanítást. Pontosan ugyanolyan alkotmánnyal, ugyanolyan speciális református tantervvel és utasításokkal. A főnök egyik oldalon a tiszántúli püspök, a másikon pedig a szegedi tanterületi főigazgató. Aki időnként eljött ellenőrizni, el volt ragadtatva, gratulált és távozott. 68
