Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2. szám - Kabdebó Lóránt: "Kitalálja az életet" : Szabó Magda emlékezése (Bécs, 2000. október 24. és 27. között)
SZM: Nem. Neki nem lehetett elhagyni Ausztriát, pontosabban: akkor már Németországot. KL: Ez már nem Ausztria, már Ostmark. És aztán már nem találkoztatok. SZM: Mindkét garnitúra szülő azt érezte, hogy ennél jobb a világon nincs, mint egy hosszabb jegyesség, mert akkor legalább egyikünk sem csinál hülyeséget. Mindkettőnknek van valami legális kötöttsége, ami miatt nem kell a szülőknek kurta kötélen tartani minket. Egyikünk sem fog esztelen házasságot kötni, nem fog behozni egy idegen elemet a családba, mert hát az egyik katonaköteles, bármelyik pillanatban mozgósíthatják, és már azért borul a felleg Európában. Gerhard katonaként mint kémikus Velencében nagyon kényelmes laboratóriumban dolgozott. Mivel már jelentkezett a nyersanyaghiány, azzal foglalkozott, hogy lehet-e emberi étkezésre megfelelőképpen átalakítani a már meglevő, még eddig nem használt anyagokat. Tudtam hadifogolysorsáról is. A Vöröskereszten átcsempésztetett nekem még a hadifogságból is üzenetet. KL: De ő nyugati hadifogoly volt? SZM: Persze, Velencében fogták el. Neki borzasztó jó dolga volt. Aztán rögtön elkezdett keresni. Csakhogy engem kereshetett, mert közben ott volt az Újhold. És akkor én rájöttem arra, amit már mondtam neked, ami apámnak a fő problémája volt, hogy teljesen mindegy, hogy hogyan alakítom az életemet, csak - azt mondta - hogy lesz az, hogy ő a verset nem szereti, te meg a kémiát nem szereted, hát hogy lesz ez? A te életed az, hogy olvasol, írsz, beszélsz. Jó, jó, de hát ez hogy lesz? Mégis, miről fogtok ti beszélni? Mert a kémiában szegény hiába fedez fel akármit, az téged nem érdekel. Te meg alkothatsz, akár mint Goethe, akkor is mindegy, mert azt meg ő nem érti. Hát ez így nagyon kedves dolog. Attól félek, te nem Gerhardba lettél szerelmes, hanem Európába. Először Bécsben találkoztál azzal az Európával, amit te nem ismertél. KL: És aztán ők normálisan leélték az életüket, vagy tartottátok a kapcsolatot? A volt vőlegényeddel, vagy a testvérével, aki bírónő lett? SZM: Még egyszer találkoztunk. Jóval később. Amikor Rába Gyurka ivott nálunk éppen teát, és amikor kinyitottam az ajtót a csengetésre és találkoztunk. Akkor leforráztam a lábamat, és mondtam, hogy nem szerencsés, hogy senki nincs előkészítve az effélére. KL: De ez már '56 után volt? SZM: Erősen. KL: Akkor már neked regényed is jelent meg? SZM: Hát persze, hát hogyne, '59-ben már József Attila-díjat kaptam. KL: Már befutott író voltál. SZM: Ez őt nem érdekelte. Őt az érdekelte, hogy végül is ezen a Magyarországon, aminek olyan rettenetes híre volt külföldön, tulajdonképpen hogy érzem magamat, mert ez az én világképemmel nem egyezik, se semmivel. Becsengetett, és azt mondta: eljöttem megkérdezni tőled, hogy ez most neked jó, vagy vigyelek. Mert ha neked nem jó, akkor viszlek. KL: Ez egy tisztességes ember. SZM: Persze. És akkor azt mondta Szobotka, hogy meghívlak benneteket ebédre a Pilvaxba, holnap menjetek el mind a ketten tisztázni ezt az egész históriát az erdőbe, és én 12-kor ott leszek az ebédnél. Aztán gyertek, mondjátok el, mire jutottatok. Akkor megkérdezte, hogy boldog vagyok-e, mondtam, boldog vagyok, és akarok-e változtatni, mondtam, dehogy akarok, egyáltalán nem akarok. Nagyon rendes ember volt Gerhard, nagyon rendes, csendes ember volt. Azon mosolygok most, ha így visszagondolok erre, ez egy olyan szentségesen szép kapcsolat volt, hogy hihetetlen, aminél a bába az intézmény gyóntatópapja és az igazgatónője pedig a szülésznő. KL: Egymásra vetült a múlt és a jelen. 66
