Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2. szám - Kabdebó Lóránt: "Kitalálja az életet" : Szabó Magda emlékezése (Bécs, 2000. október 24. és 27. között)
tanácskozás tárgyává vált. Apám végül is úgy határozott, ki kell utaznom Bécsbe, ahol tisztességesen megtanulok németül. Az utolsó pillanatban találtunk még helyet egy olyan kurzuson, amely július elején indult és októberig tartott. KL: Az egyetemet hogyan tudtad így ősszel elkezdeni? SZM: Beírattak, ahhoz nem kellett személyesen megjelennem. KL: Közben pedig elutaztál Bécsbe. SZM: Elindultam egy korabeli IBUSZ-társasutazással. KL: Mivel utaztatok? SZM: Vonaton. Ahogy elhagytuk a határt, valahogy idegennek éreztem magam körül mindent, másnak, mint ami otthon maradt. Nem tudom miért, mindig is féltem a határoktól. Volt abban valami természetellenes. Ekkor még nem tudtam mi az, amit érzek, de valami olyan lehetett, mint amikor úszni tanultam és az úszómester levette a kötelet, amin addig tartott. Nagyon komolyan beszéltek erről a szülők, elmagyarázták, hogy előzőleg mindenben mindig támogattak, de most egyedül leszek. Le kell vizsgáznom abból, amire eddig, tizenhét éven át tanítottak. KL: Leszálltatok a Westbahnhofon. SZM: És beraktak bennünket - ennek az intézménynek, amelyik a bécsi utat szervezte - a nagy bécsi autóbuszaiba és elhoztak a XVIII-XIX. kerület egyik részébe... KL: ...a Türkenschanzpark közelében abba az épületbe, aminek csak a helyét mutathattad meg nekünk, mert ez most már nem létezik, Bécs ostroma idején lebombázták... SZM: ...éspedig egy olyan internátusfélébe, ahol az épület egyszerre szolgált aggok menhelyének, szállodának és egyetemen tanuló lányok otthonául. Katolikus egyházi intézmény volt. KL: Ahol tanévben diákok éltek? SZM: Akik Bécsben jártak egyetemre. KL: Kikkel laktál? SZM: Egy magyar IBUSZ-csoport tagjaként érkeztem. Harmincán voltunk a csoportban, és közülük csak én jártam az órákra. A többi huszonkilenc azonnal szertement, mindenki idősebb volt, én voltam a legfiatalabb. KL: A csoportban nem csak diákok mehettek? SZM: Nem diákoknak szólt elsősorban, inkább egyfajta üdülési lehetőség volt. Ugyan azt mondták, hogy egyben nyelvtanfolyam is, aki akar, bejön a szalonba és a Strassernek nevezett professzor úrtól tanulhatja a nyelvet. De senki nem akarta. Elmentek szanaszét. A többiek ugyanis ismerték a várost, nem először jártak erre. Csak én voltam 17 éves és teljesen tapasztalatlan a világban. KL: Akkor már te tudtál németül. SZM: Iskolás szinten. Bár egész kicsi koromtól mindig külön németórára is jártam, a megszerzett tudásomról azonban, amikor elkezdtem beszélni, az első percben kiderült, hogy mindez akadémikus műveltség csupán. Mivel azonban rajtam kívül senki nem akart részt venni a németoktatásban, a rendelt nyelvtanár, aki tanított volna minket, magyarokat, beleadott mindent, amit beleadhatott a tanításomba. KL: Öreg, fiatal? SZM: Szememben akkor a koporsófedelet várta már. Mai tudásommal harmincas férfi lehetett, aki kétségbeesett pénzhiányát próbálta egy kicsit kiegyensúlyozni, egyébként, mint utóbb kiderült, a környék valamelyik körzeti gimnáziumában volt némettanár. Nagyon jó kiejtéssel beszélt, engem is dicsért, mert - ahogy mondta - varázsosan tudom a komplikált nyelvtanukat. Hiszen az én otthoni németnyelv-tanáromnak német volt az anyja, az is nagyon jól tudott németül. KL: Te ekkor jártál először Ausztriában? 55
