Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2. szám - Kabdebó Lóránt: "Kitalálja az életet" : Szabó Magda emlékezése (Bécs, 2000. október 24. és 27. között)
SZM: Előtte sehol nem voltam külföldön. Külföldön? Sehol nem voltam Debrecenen kívül. Egyszer voltam, 1933-ban a gödöllői jamboree-n, a cserkészek világtalálkozóján, akkor próbáltam ki az angoltudásomat, tolmácsoltam a cserkészeknek. Egyenesen kivittek bennünket Gödöllőre, úgyhogy Pestet sem láthattam, és ha jól emlékszem, három napig maradtunk mindössze. És most egyszerre csak itt voltam a tömény Ausztriában. Mindenkinek volt már valami bécsi tapasztalata, csak én érkeztem ide idegenként. És itt várt még egy nagy meglepetés. Az igazgatónő, akivel rögtön megismerkedtünk, kijelentette, hogy arról szó se lehet, hogy egyedül maradjak, hiszen mindenki van valakivel, megosztja a szobáját. A többiek körülöttünk mind különféle nemzetiségűek voltak. Egy prágai cseh leány lett a szobatársam. Ettől egy kicsit elborultam. Már gyerekkoromban nagyon korán külön szobám volt, úgyhogy nem voltam ahhoz hozzászokva, hogy valakivel aludjak. Nagyon fura volt. Ráadásul a Trianon utáni nevelés központi elve szerint a csehek elrabolták Magyarország felső részét. Nem lesz szerencsés éppen egy cseh leánnyal ez az összezártság. Mint kiderült, egyáltalán nem örült ő sem ennek. Ugyanolyan nevelést kapott a maga országában, amilyet én a sajátomban. Úgyhogy nem szerettük egymást. És jobban tudott németül, mint én. Az orvoskaron meg kellett neki tanulnia. Ő akkor ugyanis bécsi orvostanhallgató volt. Később nagyon jó barátok lettünk. Persze, ahogy a protektorátus létrejön, neki nincs mozgási lehetősége már. KL: Tudsz valamit további sorsáról? SZM: Vera Horakovának hívták, prágai egyetemi tanár korában aztán találkoztunk - nem tudom, hogy él-e még. Hivatalos úton jártam Prágában, amikor a telefonkönyvben megtaláltam azon a régi címen, amin egymással leveleztünk. KL: És miért jött Bécsbe az egyetemre? SZM: Tanulni. Ez rangot adott neki. KL: Prágával szemben? SZM: Én is megkérdeztem ezt tőle. A lehetőségei Bécsben nagyobbak voltak. Akkor én még semmit se tudtam Prágáról. Nagyon keveset tudtam a világról, teljesen olyan voltam, mint mikor a halat kiveszik a szárazföldre a vízből, csak vergődtem. Kiderült, hogy az a némettudás, amelyik nagyon jó volt Debrecenben, az itt nem működik. Először is nem értettem, hogy mit mondanak. A szobatársam már mindent el tudott mondani. KL: És ő téged megértett? SZM: A debreceni kiejtésemmel. Az évek alatt aztán arról is leszoktam. Hozzáidomult a szám fonetikailag is. De akkor még ízes debreceni kiejtéssel beszéltem. És később derült ki az is, hogy például nem értem a telefont. Ha nem láttam a száját, nem értem a beszédét. Úgyhogy valóban elhatároztam, ha már itt vagyok, az nem lehet, hogy ne tanuljak meg rendesen németül. KL: Ez a nyár tehát tanulással telt. Kik voltak körülötted a szállodában? SZM: Még egy lengyel lány is volt, az is itt járt egyetemre. Az is eltűnt. KL: És nem is tudod, hogy mi lett vele. SZM: De tudom. Ezt a lengyel barátaimtól tudom, akikkel én hoztam össze. Egész furcsa módon. Nekem volt egy lengyel osztálytársam, akinek az édesanyja volt lengyel. KL: Debrecenben? SZM: Igen. Jadwiga révén hoztam őket össze. Tudom, hogy mi történt. Meghalt szegény a háborúban. Majdnem mindenki meghalt. Az első esztendőben voltak a nagy barátkozások. KL: Közben ismerkedtél a várossal? SZM: Megmutatták az egész környéket, a Gertrúd-templomot, a Türkenschanzplatznál azt a parkot, és láttuk a Schubert parkot, a helyi nevezetességeket. Ezt az egész miliőt. 56
