Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - Kabdebó Lóránt: Móricz Zsigmond naplói
A legcsodálatosabb Móricz-szövegek közül való. Feltehetően miután leírta, elnyugtatta ezzel magát. Münchhausen báróként ezzel a szöveggel emelte ki személyes létezését a szövegben megjelenített elkeseredés mélységéből. De profundis. Milyen jó, hogy a naplók sajtó alá rendezői megismertetnek a magyar szöveguniverzumnak ezekkel a csodáival is. Irodalomnak szánta mindezt Móricz? Feltétlenül. Másképp nem rögzítette volna. Számára ugyanis - a naplók tanúsága szerint - két létállapot létezett. A dermedt magány, egyfajta mozdulatlanság és ellenében az alkotó-teremtő kiemelkedés. Az ő esetében: a mozdulatlanság szövegbe menekítése. Kilépés önmagából, és ennek a kilépésnek a lekottázása. Sötét és semmi voltak - és ellenében: a legyen! mozdulata. A világ teremtésének megismétlése. Ezt is megrögzíti, figyeljük: „A vonaton aludtam. A határon átmentem a III. osztályba s azt a különös megfigyelést tettem, hogy az emberi arc, actió nélkül: szomorú. Az ember véghetetlen szomorú lény. Már a legkisebb derű, actió eredménye. Az ember kivágyik a szomorúság halálából az élet örömébe." És ennek tudott ám örülni is: et vidít quod esset bonum. Egy-egy szeretkezés, valamely szép táj, és főképpen a sikeresen megírott szövegek. Amint belefelejtkezik ezekbe. Ezt az arcát mutatta a külvilág felé. Mindenki Zsigája, Zsiga bá', Zsiga bácsi. A telt házas felolvasások sikeres szereplője, sikerdarabok szerzője, de mindenekelőtt a klasszikus regények alkotója. „Mert élni szép! Semmi jobbat, többet, nagyobbat nem adhatott az Isten az Életnél az embernek: tanuljatok meg örülni neki és élni vele. M. Zs." Ezt aláírja, ezt a külvilágnak adományozza. Ez tartja életben. Az 1924-1925-ös naplók egy „actióba" kényszerülő magánembert mutatnak be, aki állandó viharzásban él. A folytatás a színpadi szerzővé alakuló írót mutatja, akinek a siker a pénz miatt szükséges. Félelmetes pénzeket visz körülötte a család. A siker nem tudja magányosságát legyőzni. Sőt, még erősíti is. Kénytelen cselekvésekbe hajszolja. Ebből próbálja majd kivágni magát, a Nyugat szerkesztőjeként hivatást gyűjt magának, hogy utóbb majd az is csak visszafordítsa a depresszióba. És ez ismétlődik meg majd a Kelet Népével is. Ezeket Virág lánya leirásaiból ismerjük eddig, meg levelezésének feltárt köteteiből. „Actiók", amelyek pótcselekvés-voltukat hamar felfedik. Az egyetlen kiút: az íróasztal. Ismét regényíróvá formálja magát. És mindazt, amit a depresszió egyperceseiben felgyűjtött, beleszerkeszti szövegként az elkövetkező regényekbe. Amit ő maga szenvedve írt, és amit hozzá írtak szenvedtetve. Mindent felhasznál. A naplókból aztán csak meglesz a mű is majd. Másfél évtizedet vár, és megszületik a Míg új a szerelem. Micsoda emberi dráma izzik a későre kiérlelt mondatokban! Az már irodalom lesz. Nagy irodalom! De a most kézbe vehető naplók megint csak irodalom. Ahogy egy érzékeny, magát annyiszor megalázó ember, mint egy Kékszakállú, mutatja be asszonyait. Régieket és újakat. Sírva, hogy nem becsülik. Panaszolkodva, hogy kiszolgáltatottjuk. A ceruza erejével mégis ő szolgáltatja ki mindet. A kortárs angolszász regényekben olvashatni csak ilyen mondatokat. Aztán az idővel a Kékszakállú vára bezáródott. Zsenge ifjúságomban, amikor egyszer nagyon szerelmes voltam, művésznőnek készülő ideálom Móricz Míg új a szerelem című regényét olvastatta el velem. Finom érzékkel, burkolt visszautasításként. És most, sok évtized múlva zseniális beleéléssel elém tálalja egy kitűnő filológus, Cséve Anna a regény létrejöttének dokumentációját. Amire ráérzett akkor egy fiatal leány, annak magyarázatát olvasom most bölcsen visszatekintve. Szabó Lőrinc szinte szerelmes volt atyai barátjába. Mindig érdekelt, mi kapcsolhatja össze őket. „Legizgatóbb, legfájóbb fűszerem” - ezt a fogalmazást használta a felismerés pillanatának örömével és szomorúságával Szabó Lőrinc élete utolsó pillanataiban a férfit megszenvedtető nő jellemzésére. A naplókat most a leghíresebb Szabó Lőrinc-vers, a Semmiért Egészen prózai változataként olvasom. Móricz Zsigmond megszenvedtette asszonyait. És nagyon szenvedett ő maga is. Megalázkodott és megalázott ugyanakkor másokat. Nyugodjanak békében a naplók szereplői. De a szövegek, amellyel vergődésüket kifejezték: halhatatlanok. Mindig voltak, mindig élnek. (Móricz Zsigmond: Naplók 1924-1925. Összegyűjtötte, szerkesztette, valamint a jegyzeteket, az előszót és a mutatókat írta Cséve Anna, sajtó alá rendezte Szilágyi Zsófia Júlia és Cséve Anna. Nórán Kiadó, Budapest, 2004 Kft. 2010.) (Naplók 1926-1929. Összegyűjtötte, szerkesztette, valamint a jegyzeteket, az előszót és a mutatókat írta Cséve Anna, sajtó alá rendezte Cséve Anna és Szilágyi Zsófia Júlia. Nórán Könyvesház, Budapest, 2012.) 104
