Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - Tandori Dezső: Továbbra is az Egzisztancialitásról : (Ld. Egy úr)
Osszekeményedő párna. Gyűrt lepedő. Elkavarodó takaró. Hát még ha a fejem is fáj. Ha egy reggel fizikailag nem bírok feltápászkodni. Miért, csak másokkal történhet örökké ilyesmi? * * * Nem akarnék termi semmit? Ld. nem tesz semmit. De milyen „jó" - viszonylag hogy teszek valamit. Verébkém csipog a gépre. Megyek, próbálom etetni. Aztán, már egy másik nap, visszajövök ide. Fogyjanak a jegyzetlapok! Egy hajnal. Kint, ahonnét a sötét bejön, világos van. Viszonylag. Itt bent sötét. Ha ezt megforgatom... De nem! A lényeg, hogy lábam még bírja nagy súlyom. Fel tudok tápászkodni. Mi a „tápa"? Jaj... Rossz gépem is teszi: egyre többet ütök félre. Forog a gép. De agyamban is lehet baj. Van ilyen! Van, hogy megreped az aorta, elönt - fájdalom nélkül - a vér. Nem ébredsz fel. Szép halál? Hát igen. Igen. Na ja. Minden szépséggel így vagyunk. Kivéve madárkánkat stb. O szép, jó. AZ. Szőlőzött végre! Régen azt írtam: elalszol - és felébredsz. S így vagy elvéthetetlen üldözött. A Hamlet-kötetben van. De ma? Rettegek reggel, hogy este újra a lefekvés rémsége jön, rettegek az új felébredéstől, pedig milyen jó alvó voltam csak nemrég is. Túl nagy a hőség. Ne legyek túl. Túl szigorú magammal. Legyünk túl. A hőségen. Borzadok, ha ablaktalan fürdőszobánkban elképzelem, érzetezem, hogy... Ha egy ilyen cellában kellene...! * * * Egy rajz: a bolondgomba. Utolsó verskötetemben - a vers szerveződésének okán alapvető - verssorozatom volt (a magam számára). 21
