Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 11. szám - Szabó Gábor: Egy másik tükörszínjáték. Kabdebó Lóránt meséi
A saját múlttal folytatott párbeszéd sem egyszerűen azoknak a régebbi tanulmányokra történő folyamatos önhivatkozások, lábjegyzetek sorjáztatását jelenti (pl. 141., 168., 200., 228., 241., 255. stb. stb.), melyeken keresztül Kabdebó saját gondolkodói múltját teszi jelenvalóvá, hanem azoknak a motívumoknak, szemléleti, fogalmi és tematikai elemeknek ismételt szövegbeemelését, azaz újragondolását, finomítását - rekontextualizálását, amelyek már a régebbi Kabdebó- dolgozatok gerincét is képezték. így pl. a Te meg a világ dialogicitása, az aktor-néző szólamainak elkülönítése, a filozófiai háttér (Schopenhauer, Stimer, Bohr, Husserl stb.) felvillantása, Benn és Eliot költői hatásának értékelése, a „tragic joy" terminus poetopszichológiai értelmezése, a József Attila-párhuzamok, a költői személyiség metafizikájának poétikai megmutatkozásai és társadalmi vetületeinek értelmezése (csak néhányat említve) mind olyan téma, amelyek a Mesék a költőről írásaiban már ismerősként köszönnek vissza Kabdebó eddigi munkásságából. Az új szövegek hálójában ezek a mozaikok persze egy más mintázatba rendeződnek, újabb képek, perspektívák létrehozásában lesznek érdekeltek, amelyekben a tanulmányok egyúttal saját múltjukhoz való aktuális viszonyukat is tisztázhatják. Ebben az értelemben a kötet jellemzésére is jórészt érvényesnek mondható az a megfogalmazás, amelyet Az Egy álmai című tanulmányában Kabdebó a Szabó Lőrinc-i költészetfelfogással kapcsolatban állított 1996-os kötetében, mely szerint ez a poétika önmaga viszonyainak belső megformáltságát teszi költészete tárgyává.3 A Mesék... narratív szerkezetében mintha csak azok a viszonyok és stratégiák köszönnének vissza, amelyeket a tanulmányok az általuk vizsgált költői életmű lényegi sajátosságaiként neveznek meg. Hadd idézzek a jelen kötetből ezzel kapcsolatban egy gondolatot, melyet Kabdebó egy Szabó Lőrinc-vers működésének, létrejöttének körülményeit vizsgálva fogalmaz meg, és ami azt gondolom, egyúttal a tanulmányíró ars poeticájának, módszerének önjellemzéseként is olvasható: „Mert egy kapott narrációt képes saját kérdéseit megválaszoló transzplantációvá alakítani. A másikat értelmezni, és ezáltal a maga kérdéseit kielégíteni." (263.) Érzésem szerint nagyon hasonló magatartás határozza meg a kötet elképesztően gazdag filológiai apparátussal dolgozó szövegeinek kiindulópontjait, illetőleg a kérdések-válaszok viszonylatában megteremtődő írások önképét is. A tanulmányok számos belső szólamot képeznek meg, hiszen Kabdebó Lóránt értelmezői módszere alapvetően komparatív, hivatkozások, vélekedések, nézőpontok, kortársi és korabeli értelmezői stratégiák - „kapott narrációk" - ütköztetésén keresztül karakterizálja a maga pozícióját. A hivatkozások bősége egyébként megannyi linkként nyitja meg a tanulmányok szöveghatárait, és ez a nyitottság formai szempontból tökéletes megfelelője annak a jól érzékelhető dialogikus elvnek, ami a szólamok belső keveredésén, a párbeszéd elvi lezárhatatlanságán nyugvó tanulmányok szemléletét alapvetően meghatározza. Alighanem szintén értelmezhető a mese műfajiságának narratív szerkezete felől a kötetnek azon sajátossága, hogy bizonyos szövegrészek, megállapítások, idézetek (és azok kommentárjai) ismétlődő motívumokként hálózzák be a szöveget. Ez nyilvánvalóan kezelhető puszta átfedésként, a különböző időben, különböző alkalmakra íródott tanulmányok közti természetes egyezésekként is, azonban a kötetbe rendezettség talán más értelmet is tulajdoníthat mindennek. Mintha - a szóbeli kultúrák nyelvhasználatát jellemző beszédformákhoz hasonlóan - mnemonikus minták, az értelmezést vagy a megértést, illetőleg az emlékezeti rögzítést elősegítő kapaszkodók lennének a sorokba komponálva, valamiféle sajátos belső ritmussal is felruházva az írásokat. Ezek némelyike talán kevésbé szorosan kapcsolódik a kötet törzsanyagához, mint például a Kosztolányira tett értékelő megjegyzés előfordulásai, mely szerint ő az egyetlen költő, akinek poétikai pályaképe Ady nélkül is hasonlóképpen alakult volna (25., 39.), többségük azonban a Szabó Lőrinc életművét közelebbről érintő bizonyos meglátások refrénszerű ismétlődése. 3 Kabdebó: Vers és próza.....ib. 111. 131
