Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 11. szám - Szabó Gábor: Egy másik tükörszínjáték. Kabdebó Lóránt meséi

Kabdebó Lóránt szövegei alighanem ez utóbbira nézvést tartalmaznak egyértelműbb állásfoglalásokat, árulkodó e tekintetben, hogy előző köteteihez hasonlóan1 a Mesék a költőről is megidézi a Heisenberg által tudatosított, a századelő irodalmi gondolkodását is megtermékenyítő felfogást megfigyelő és megfigyelt kölcsönös függésének tapasztalatáról: ,,»A kvantumelmélet, mint Bohr kifejezte, arra emlékeztet bennünket, hogy az élet harmóniájának keresése közben sohase felejtsük el: az élet színjátékában nézők és ugyanakkor szereplők is vagyunk.«’’1 2

Azt hiszem, általában is ez a szemlélet határozza meg Kabdebó Lóránt szövegeinek és a bennük-általuk formálódó valóságképek viszonyát, és különösen igaznak érzem ezt a Mesék a költőről esetében, ami olvasható olyasféle szellemi önéletrajzként is, melyben egy kulturális korszak ábrázolása közben a szerző - mindjárt látni fogjuk, hogyan - maga is minduntalan testet ölt, megmutatkozik az általa létesített szövegtájon belül.

Ez az eljárás egyébként Kabdebó kedvenc „másodmodern" korszakának nagy európai regénymintáit, Gide Pénzhamisítókját vagy Huxley Pont és ellenpontját idézi, képzőművészed példával élve meg a németalföldi festők technikájával hozható összefüggésbe.

Érdemes ennek érdekében előbb a kötet és a kötetet alkotó fejezetek címeit röviden szemügyre venni, mert ezek a címválasztások is árulkodó módon jellemzik a tanulmányok szerzői stratégiáit.

Arra a határozottságra gondolok, ahogy a Mesék a költőről két olyan nagy alfejezetre tagolja magát - Filológiai mesék és Poétikai mesék -, amelyek immár egyértelműen a mese műfajiságához kapcsolják a szövegek beszédmódját.

Miben vállalhat közösséget a tanulmánykötet a meseiség műfaji jellemzőivel? A válasz nyilvánvalóan nem a referencialitás, a valóságvonatkozások megtagadásában keresendő, minthogy Kabdebó Lóránt tanulmányai az adatok, tények bőséges hivatkozásain keresztül éppenséggel mondandójuk hitelességére, tényszerűségére, a dolgok valós megtörténtségére hívják fel a figyelmet.

Azt hiszem, a műfaji önmeghatározás inkább a mese alapvetésen orális, szóbeli gyökereire történő utalásként értelmezhető, azaz egy beszédhelyzetet reprezentál, amelyben a felcsendülő, történetmondó hang a megszólalás ünnepi jellegét is kiemelve egy közösséget teremtő és megcélzó beszédaktust hajt végre. A „mese" tehát egyszerre feltételez egy kollektívumot, illetőleg jelenti be igényét egy közösség létrehozására, mindez pedig egyképpen jellemzi a Mesék a költőről megszólalásmódját és a hátterében kitapintható beszélői pozíciót. A tanulmánykötet közzéteszi, megvitatásra, értelmezésre kínálja fel az elmesélt történeteket, egy olyan közös teret hozva létre, ahol pontosan annak a dialógusnak a lehetősége teremtődik meg, amelyet, mint alapvető modalitást, Kabdebó Szabó Lőrinc költészetének egyik középponti kategóriájaként értelmez.

A Mesék a költőről ugyanis nem csak a XX. század első évtizedeinek szöveghagyományával folytat elemző párbeszédet, hanem saját szövegmúltjával is, sőt a szövegeken mintegy kívülre mutató, a megszólítás különböző retorikai gesztusain keresztül a kortárs irodalmi közeg szereplői is a beszédfolyamat részévé válnak. Ez esetenként akár a közvetlen üzenetváltás személyességében is megnyilvánul, mint pl. Kulcsár Szabó Zoltán esetében, akinek - Kabdebó számos gondolatát hivatkozó - Szabó Lőrinc tanulmányaival a szerző szinte élőbeszédszerű polémiát folytat, és - az olvasót egy jelen időben folyó diskurzus fültanújává avanzsálva, néhány pillanatra szinte a háttérbe tolva - bizonyos kérdésekkel kapcsolatban közvetlenül a megszólítottnak ígér közeli választ. (233.)

A szerző - a mesélő - nagyon intenzíven van jelen tehát saját szövegeiben: dolgozatot olvas (233.), konferenciázik (266.), pezsgőzik (232.), Nemes Nagy Ágnessel cseveg (303.), jövőbeli terveiről töpreng (231.), vagy épp saját filológusaként tevékenykedik.

Ez a bennfoglaltság, ez a nagyon személyes, már-már testi jelenlét határozza meg a kötet szövegeinek hangvételét, az élőbeszéd, a közösségi diskurzus modalitását

1 Kabdebó Lóránt: A „Költőnk és Kora" értelmezéséhez, in: uő: Vers és próza a modernség második hullámában, Argumentum, 1996, 147.

2 Kabdebó Lóránt: Mesék a költőről. Ráció Kiadó, Bp. 2011. 307.

130