Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 11. szám - Szabó Gábor: Egy másik tükörszínjáték. Kabdebó Lóránt meséi
Szabó Gábor Egy másik tükörszínjáték. Kabdebó Lóránt meséi Mesék a költőről címmel látott napvilágot Kabdebó Lóránt utóbbi öt évben írott Szabó Lőrinc- tanulmányainak gyűjteménye. A 75. születésnapját (többek közt) ezzel a kötettel is ünneplő szerző már hosszú évtizedek óta a költő életművének legmakacsabb népszerűsítője, feldolgozója és tudós elemzője, amit Kabdebó nem tud Szabó Lőrincről, az valószínűleg nincs is, vagy csak idő kérdése, hogy fényt derítsen rá. Ám talán még ennél is fontosabb, hogy amit mi tudhatunk Szabó Lőrincről, azt javarészt úgy tudjuk, ahogy Kabdebó kifundálta, hogy tehát az a tudásszerkezet, látásmód, értékelői eszköztár, melynek alapján és eredményeképpen ma Szabó Lőrinc alakja és poétikája a XX. századi lírába tagozódik, elsősorban Kabdebó Lóránt makacs szellemi erőfeszítései és fáradhatatlan marketingtevékenysége által teremtett formában vált a kánon részévé. A kötet írásai: alkalmi írások, ez a megnevezés azonban - a legtöbb esetben - nem a szövegek minőségére, szerkesztettségére, hanem eredeti megjelenésük, elhangzásuk alkalomhoz kötöttségére utal. Az „alkalom" - konferencia, kiállításmegnyitó, OTDK-beszély stb. - egyébként nemcsak a megszólalásoknak teret adó praktikus értelemben vett szövegkonstruáló erő, hanem a szövegek logikáját, építkezését alapvetően meghatározó gondolkodói attitűd mikroeleme, hiszen Kabdebó Lóránt (szövegei) számára minden kulturális jelenség, adat, szövegemlék, emlékezésfoszlány és beszélgetés egy-egy alkalom arra, hogy újabb lehetőségeket, irányvonalakat, kapcsolódási pontokat jelöljön ki a költői életmű értelmezésével kapcsolatban. Kontextusok végtelen egymáshoz illesztésén, határszélek lebontásán és távolinak tűnő kulturális tartományok széleinek összefércelésén keresztül, hivatkozások és korrespondenciák messze gyűrűztető köreiben finomítva a költői arcéi és poétika karakterformáló vonásait. A könyv fülszövegében a szerző a következőképpen vall erről: „Szinte párhuzamos életet élek. A magamét és a költő Szabó Lőrincét. Sokszor már biztosabbnak érzem magamat a költő sorsának meg- idézésében, mint saját életem eseményeinek számontatásában." A megfogalmazásban rejlő szerepfelfogást, alkotói attitűdöt meghatározó szemlélet, vagyis az empirikus valóság és a szövegvilág összeolvadásának tudatosulása - a balzaci és flaubert-i emlékeken túl - nagyon erősen idézi meg Borges El Hacedor (Az Alkotó) című példázatának szerzőképét. Borges története egy olyan térképészről beszél, aki évek hosszú során tájak, birodalmak, hegyek, öblök, hajók, szigetek, halak, szobák, eszközök, csillagok, lovak és emberek képeivel népesíti be a teret, míg végül felfedezi, hogy a „vonalak türelmes labirintusa önmaga arcát rajzolja ki". A szöveguniverzum topográfiája és a szerzői én vonásainak fedésbe kerülése egyúttal azt az elméleti kérdést is felveti, hogy vajon a szövegtáj a priori determinált helyrajzi viszonyai alakítják a szerzői arcvonásokat, avagy a szerző tevékenysége formálja azt a maga képére? A nyers valóság reprezentálódik-e értelmezéseink nyomán, avagy a megfigyelő, az interpretációs helyzet szereplőjeként maga is befolyásolja a megfigyelendő események rendjét, taxonómiáját? 129
