Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 11. szám - Kelemen Lajos: A folytatásért

viszonyukban és eredetükben kapják meg teljes értelmüket. A költőkép, amelyet Tóth Erzsébet megvalósítani igyekszik, ennek megfelelő, úgy ír, ahogy él: belső pillantása szünet nélkül egy bizonyos folytonossági törvényre tapad. A lírai tartalom kigazdagodásakor egy-egy vers: szélesedés és mélyülés, s kétségbevonhatatlan kölcsönhatás. „Lágyan züllik a fold alattam, / nincs az a bűn, nincs az a gyalázat, / amiért föl ne mentenének. / De erőm elfogyott, / amíg a sárkányos fényeket kerülgettem." „és másolatok nyüzsögnek mint a férgek / valahol egy jól őrzött jachton sütkérezik az eredeti / és többnyire a taps után derül ki hogy csak / színészek voltunk / többnyire a röhögés után" (Egy végtelen vers közepe, Békeidő). E darabokról ugyan ki mondaná meg, eredetüket nem ismerve, hogy nem egy szövegtestből származnak? De a végtelen vers ennél is nyilvánvalóbban burjánzik. Sok idővel és egy kötettel odébb, például a Kihajózni című versben: „...körül rózsaszirmok, május-romok / mutatják az utat / és mint egy visszautasított ajándék t szomorúan ballag elém a Tisza" - amit az első kötet címadó műve így told meg: „neked adhatom a hajnali Tiszát / leülhetek egy kilométerkőre, énekelhetek / / távol egy bakancsban sárga virág nyílik / távol, távolabb, véred szivárog egy orchideából".

Amikor az időrend mellékes, és egyszerre szenvedi meg műveit a költő, kimeríthetet- lennek látszik. Vagy ellenkezőleg: a legelső írásszünettel is azt a benyomást kelti, hogy az orákulum szakadék elé érkezett, s ugyan sóvárog tán a betű után, de csöndje az utolsó kiáltása. A túl korán vagy túl későn írt versek kannibálja a tapasztalat: ami még vagy már nem elég, elveszejtendő. A lélek hisztériás gőgje is szükséges a vershez, a belső élet kiteregetéséhez: néha elébe kell állni ennek a gőgnek, néha imádkozni kell hozzá, invitálni, sze- pegve, ordítva: adja legalább első szavát a munkadarabnak. Aztán majd valahogyan lesz: kell a vers, muszáj betörni a szavak barbár bandáját, rávenni őket, hogy hozzák el, ami a látható dolgok mögött van, a valóság egyre kijjebb tolt határain túlról, ahol sérthetetlennek tetszik a csend. Szokás mondani, hogy a csend a lélek kegyetlen kifejeződése. Lehet. De a költészetnek nem a legrettenetesebb átka. Pilinszky például Atlasz volt a csöndjével. A kövekben történelem van, tradíció, szikár konokság, ásványi csönd - és mégis milyen közlékenyek.

Mikor a költészetről biztos cél gyanánt beszélünk, úgy, mint olyan kitartó és konok tettről, amely egy emlék, egy jelenség, egy mosoly, egy rögeszme ürügyén a valóság ismeretlen tereinek meghódítását értelmi és érzelmi nyugtalanságokra vezeti vissza, akkor ifjan veselkedünk neki a munkának. De kérdés, nem vénen jövünk-e ki belőle. Az ifjú marad, mert felismer valamit az ismeretlen szépségéből, és nevet akar adni neki. A vén tétovázik: a költészetben ez a hallgatás.

Alaposan megszolgált és egyébként sokak által glorifikált nagyságára ezt a vénekéhez hasonlatos habozást, azaz a nehéz némaságot fekteti rá Tóth Erzsébet. Méghozzá bátorságainak egyik csúcspontján.

Egy politikai tartalmú felszólalás Szentendrén, magánéleti teherpróbák, a céh felekezeti belháborúi, a színes erkölcsök hirtelen rozsdásodása, csapatszakadás, irigységförgeteg - számos ok előhúzható a nem várt csönd magyarázatául. Alig-alig akad alkotó szellem, amely ne kacskaringózna. Egyáltalán: nem vibráló hullámvonal-e az élet? A géniuszt, ha már evickélésének jelei mutatkoznak, pihentetni kell; nem gyengül - kifújja magát, levegőt vesz, felkészül, elmozdul, fölmér, átértékel. S kezdi újra. Ha mindez az írás velejárója, Tóth Erzsébet, legalábbis kifelé, jó hosszú időre idegene lesz az írásnak. Diafilmeket szövegez, zöldséget árul; igaz, közben 1984 őszén Csoóri Sándor, Eörsi István és Tolnai Ottó társaságában költői fesztiválra New Yorkba hívják, ahová a szív kalandjai két évvel később majd visszavezetik. A költő azonban, legalábbis a nyilvános jelenlétet illetően, hallgatag alakja az irodalomnak. Csaknem tízesztendőnyi verscsendet követően lép elő kötettel: 1993-ban jelenik meg az Arcod mögött május.

108