Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 11. szám - Kabán Annamária: A látomás szövegszervező szerepe : Miért borultak le az angyalok Viola előtt
Most még kerget a kedvem, hajszol a vérem átal a fény teli város víg zsivaján s túl messzi hegyek puha csöndjén Rajta, kutyástul! Keresse a búskomor árnyat az erdei gomba! Én fényt akarok, lobogó fényt inni magamba: csorduljon a csók meg a dallam, csíz dala áradj! Űzve sodorj, fiatalság! Láb, ki ne fáradj! Ezek az életszeretetről szóló sorok egybecsengenek a Tíz parancsolat című vers fentebb már idézett X. részével: Orrodba édes illatot gyújts, szivedbe békét és mosolygást, szemedbe fényt, hogy az utolsó napon is tudj örülni folyvást Ki most lefekszik, nem kívánta hogy földje legyen háza, ökre, de amit látott, gyönyörű volt és véle marad mindörökre. És övé marad mindörökre. Az olvasót a bevezetésben tanulságokkal kecsegtető költő az utóhangban végül elhárítja magától a tanulságok magyarázatát, ám a történetnek ez a kerete valójában mégiscsak véleménynyilvánítás, ha úgy tetszik, költői tanulság megfogalmazása. A boldog séta, a szenvedés útja, a vezeklés, majd pedig a megdicsőülés az emberi életút, illetőleg az üdvösség útjának példázatává avatja a versciklust. A ciklus szövegszervezőjének első megközelítésben az a sajátos hangulatváltás tűnik, amely az egyes fejezeteken belül és az egyes fejezetek között megvalósul. A himnikus hang visszatérésének az íve azonban jelzi, hogy a tényleges szövegszervező nem ez, hanem a konkrét tér és idő jelenségeit és eseményeit a szakrális tér időtlenségébe emelő látomás. 104
