Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 11. szám - Tandori Dezső: Két tét, el

A szótárbeli szókincs nem értelmez (Id. boldogalanság). Jékely „ szegény, boldogtalan " fejét simogatják egykori, túlvilági madár szárnyak, ő álmában etet tiszta búzával. Sose lesz oly boldog, mint mikor madarason volt a legszegényebb stb. Édesanyja - álmában szintén - azt kérdi tőle, másszor, „mért nem vagy az, mikor olyan boldog fiú lehetnél", s ez végigvonul (hol? mimen?)-----magamról, mondom,

se levelet, se írást a boldogságról.

*

De ezzel sincs semmi se elintézve.

Hogy bárki is bízik, jó szívvel, szervezetem végre békén hagy, minden jó lesz, ah, semmi se lesz jó. Derekas mellébeszélés; ellenben a mellénémaság se jó semmire.

Kedv, igazság, Sz. E-nél és Jékelynél holtan rendesnek, ha, és ha élve. Vagy nem is jól idézem. Külsőt, írtam, nem tartok, de külső(m) sem tart engem. Ez már enyhe-ég-alja múlt. Hogy azonban a nemlétező külsőt és a (miféle) belsőt valaminek össze kellene tartani, ugyan mire?

Széptanok, boldogságok híján fekhessek saját ágyamon, próbálhassam módjára-gondozni sérvem, vérnyomásom, pajzsmirigyem, fejfájásaim kusza rendjét, teljes passzivitásomat, ne kelljen semmiért lehajolnom, ne maradjak lenn hirtelen - ólomsúly-fejeim egyikével, mint cipőfűzés közben Karinthy (így halt meg, ugye?), és bírjam, a mi-haszna-egyenletesen lepergő (?) idő tartalmatlanságát (szókincstárat láss).