Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 10. szám - Schweiger, Hannes: Többnyelvű identitások : A "kultúrák között írók" díjazottjairól

ezt, amikor az egyik nyelvről a másikra váltanak.16 Az idegen nyelvre való váltás kitágítja a saját lehetőségek körét, de nem eredményez határtalanságot. „A nyelv határokat von körénk. A nyelvváltás szintén határok közé szorít. Nagy kihívás, hogy ezeket először egyáltalán elérjük, s ha átlépünk rajtuk, újabbakba ütközünk."17 A döntő felismerés számunkra ebben az értelemben az, hogy bár nem dönthetjük le a határokat, de részben kitolhatjuk, és megkérdőjelezhetjük őket. Ha a határok láthatóbbá válnak és tudatosulnak, könnyebben tudjuk átlépni őket, még ha nem is tudjuk őket eltüntetni. A többnyelvű szerzők irodalma így több szempontból is többértelműséget eredményez: megkérdőjelezi a saját anyanyelv magától értetődőségeit; kétségbe vonja az irodalmi terek nemzeti kultúrákban rögzített határait, és az irodalom nemzetközi terét nyitja meg; valamint rámutat mindenféle nyelvi és kulturális identitás ambivalenciájára és konstruált voltára.

Christa Stippinger Dimitré Dinevvel készült interjújában az idegen nyelvhez fűződő kapcsolatot nem tér-, mint Vertlib, hanem hőmérsékleti fogalmakkal írja le: „Németül írni egész más érzés. Olyan, mintha jégcsapot tartanék a kezemben, amit addig kell melengetnem, amíg el nem kezd olvadni. És a jégcsap minden egyes cseppje születőben lévő szó. Bár a szavak nem úgy folynak, mint víz a csapból, de minden szó ismeri a testem melegét. És ha a kezem ettől az érintéstől hideg lesz, visszamegyek a kertbe, és addig maradok ott, amíg újra kedvet nem kapok a téli tájhoz. De van még egy trükköm. Nem megyek el, hanem felmelegítem a kezemet és folytatom a munkát. És ki tudja, egyszer csak talán így is megtörik a jég. Akkor nagyon boldog leszek. Úgy érzem majd magam, mint Ádám, akinek átjárása van az egyik paradicsomból a másikba."18

Az idegen nyelvhez nem kapcsolódnak érzések és emlékek, mint az anyanyelvhez, ezért hideg, mint a jégcsap. Nem magától értetődő, és nem árad olyan természetesen, mint az anyanyelv. Az idegen nyelvbe a saját testtel való érintkezés lehel életet, így nem marad hideg, átmelegítik a saját érzések és gondolatok, és áradni kezd, ha csak lassan, cseppenként is. Az idegen nyelvvel való kapcsolatból Dinev számára valami új születik, szavak keletkeznek. De ennek következményei vannak a szerző identitására nézve, akit az idegen nyelven a megfagyás fenyeget. Ezért fontos visszavonulni néha az anyanyelv ismerős tájaira, itt tud újra felmelegedni és az idegen nyelv jégcsapjait felolvasztani. így írja le Dimitré Dinev az idegen nyelven élés örömeit és szenvedéseit. Számára azonban egyértelmű, hogy elsősorban németül alkot, mert ez az ausztriai életének nyelve, az a nyelv, ami összeköti az itteni emberekkel, a nyelv, amin él és szeret. Az idegen nyelv Dinev számára új hazává változott, ahogy az In der Fremde schreiben ('Idegenben írni') című esszéjében hangsúlyozza, és egyúttal azt is leírja, milyen nehéz, veszélyes és fárasztó az új hazába vezető út, elsősorban azok miatt a törvények miatt, amik a határokat áthághatatlanná, illetve még átjárhatatlanabbá teszik, mint amilyenek eredetileg voltak.19

16 U.o.

17 U.o., 64. o. (Az idézet Tatár Sándor fordítása.)

18 Dinev: „'Wenn ich deutsch schreibe'", 43. o.

19 Dimitré Dinev: „In der Fremde schreiben". In: Text + Kritik, Sonderband IX (2006): Literatur und Migration, 209-219. o.

152