Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 10. szám - Schweiger, Hannes: Többnyelvű identitások : A "kultúrák között írók" díjazottjairól

ténő írásból adódik. „Idegen nyelven írni nehezebb, mint anyanyelven alkotni. Gyakran nagyon hosszan keresgéli az ember a megfelelő szót", mondja például Dimitré Dinev egy Christa Stippingerrel folytatott beszélgetésben.11 A szerzők tehát a szavakat kevésbé magától értetődően használják, és a szójelentés intenzív keresése új jelentéssíkokat tár fel, amik normális esetben elkerülik az ember figyelmét. Idegen nyelven - Yoko Tawada egy gyakran idézett metaforájával élve - „tűzőkapocs-eltávolító" van az ember kezében: „Az anyanyelvben úgy rá vannak tűzve az emberre a szavak, hogy csak ritkán érezheti a nyelv feletti játékos örömöt. Olyan erősen hozzákapcsolódnak a gondolatok a szavakhoz, hogy sem az előbbiek, sem az utóbbiak nem szárnyalhatnak szabadon. Az idegen nyelvben viszont valami olyasmi van az ember kezében, mint a tűzőkapocs-eltávolító: Mindent eltávolít, ami egymáshoz kapcsolódik és össze van fűzve."11 12 A szerző és a szavak között keletkezett távolság lehetővé teszi, hogy a nyelvet szabadabban használja, csűrje-csavarja a szavakat, és szokatlan jelentéssel ruházza fel őket. Alig van olyan szerző német nyelvterületen, aki olyan találékonyan használná ezt a szabadságot, formális értelemben, mint ahogy Yoko Tawada teszi többnyelvű szövegeiben.

Vladimir Vertlib, aki 2004-ben a „kultúrák között írók" zsűritagja volt, poétika-előadásaiban szintén azt a szavaktól nyert távolságot hangsúlyozza, amit az idegen nyelven történő írás eredményez. A távolságnyerés képessége azonban az „általában vett irodalom sajátossága" és származástól és anyanyelvtől függetlenül jellemez minden írót és írónőt.13 Az idegen nyelven való írás szorosan összekapcsolódik a nyelvi elbizonytalanodás érzésével, aminek olykor termékeny, olykor fenyegető oldalát érezzük át. Vertlib előnynek érzi azt, hogy „sosem lehet biztos" a nyelvében, hogy „kritikus vizsgálat tárgyává kell tenn[ie] olyan szavakat és megfogalmazásokat, amelyeket mások intuitív magabiztossággal használnak", mert ez lehetővé teszi számára, hogy kritikus távolságot nyerjen a nyelvtől és a saját szövegeitől.14 De arra is felhívja a figyelmet, hogy a többnyelvűség „nemcsak nyereséget jelent, hanem redukciót és veszteséget is, ugyanis - ha a nyelveket köröknek képzeljük el - az átfedéseken kívül (amely területeken valóban két vagy több nyelvre kiterjedő nyelvi kompetenciáról beszélhetünk) mindig léteznek peremvidékek, ahol az ember menthetetlenül monoglott vagy majdnem monoglott marad."15 Ez a monoglott terület érinthet bizonyos témaköröket, amikben a kifejezőképesség erősen korlátozott marad. A részleges egynyelvűség ezeken a területeken „önkorlátozásra" vagy fordításra kényszerít, ami azonban mindig csak megközelítő lehet - többnyelvű szerzők gyakran megtapasztalhatják

11 „»Wenn ich deutsch schreibe, ist es, als ob ich einen Eiszapfen in der Hand halte.« Dimitré Dinev im Gespräch mit der Herausgeberin". In: Christa Stippinger (szerk.): fremdLand. das buch zum literaturpreis schreiben zwischen den kulturen 2000. Wien: edition exil, 2000, 29-43. o., idézet 42. o.

12 Yoko Tawada: „Von der Muttersprache zur Sprachmutter". In: U.Ő.: Talisman. Literarische Essays. Tübingen: Konkursbuch-Verlag, 1996, 9-15. o., idézet 15. o.

13 Vladimir Vertlib: Spiegel im fremden Wort. Die Erfindung des Lebens als Literatur. Dresdner Chamisso-Poetikvorlesungen 2006. Dresden: w.e.b., 2007, 59. o.

14 Uo. (Az idézet Tatár Sándor fordítása.)

15 Uo., 61. o. (Az idézet Tatár Sándor fordítása.)

151