Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 10. szám - Vertlib, Vladimir: Tranzitállomások

- A feleségem szerint Ostia régen sokkal biztonságosabb volt - fordított Coreanu. - Akkor az embereket nem vitte volna rá a lélek, hogy egy szegény emigráns asszonyt vagy egy gyereket meglopjanak. De ma Olaszország már nem az, ami valaha volt.- Velem ilyesmi soha nem történt volna meg - jelentette ki némi szünet után apám. - Tőlem még soha nem loptak el semmit! De ez a gyerek...- Hagyja most; elég volt neki, amin ma keresztülment - szakította félbe Coreanu. - Egyszerűen idő kell neki, hogy újra összeszedje magát.

Carmen egy újabb darab süteményt tett a tányéromra, és barátságosan mondott valamit, talán becézett.- Ez így nem mehet tovább - szögezte le anyám, miután hazaértünk a szobánkba. - Ma csak egy lopás, holnap valami más. Védtelenek vagyunk itt, jogunk semmi; gyakorlatilag törvényen kívüliek vagyunk. A gyerek csak cselleng az utcán. Ősszel újra iskolába kell mennie; akkor mi lesz?- És mit javasolsz? - kérdezte apa.- Menjünk vissza Izraelbe. Mi értelme van ennek így tovább?- Micsodaa?! - hördült fel apám. - Miután mindent feladtunk ott? Miután elhatároztuk, hogy eljövünk onnan, térjünk vissza dolgunkvégezetlenül? Felmondtál a munkahelyeden. A lakásunk sincs már meg.- Nos - mondta anyám némi töprengés után -, akkor megpróbálhatnánk talán újra Ausztriában...- Mi keresnivalónk lenne ott? Olyan országban szeretnék élni, ahol a fiam nem számít idegennek, ahol jövője van. Ausztriában mindig csak „a zsidó" marad. Izraelben pedig az egész disznóólát, amivé az országot tették, még fegyverrel védelmeznie is kell. Nem; mondhatsz, amit akarsz, szó sem lehet róla, hogy visz- szamenjek Izraelbe.- Mindig csak te, te, te! - kiabálta anyám; hangja magasan, élesen, már-már hisztérikusan csengett. - Ha tényleg a fiad a fontos, döntsön ő.

S egyszerre mind a ketten engem néztek, én pedig megijedtem, mert nem igazán tudtam, mit akarnak tőlem. Apa fölállt, és mindkét kezét a vállamra téve a szemembe nézett: - Neked kell határoznod, fiam - mondta. - Térjünk vissza Izraelbe, Ausztriába menjünk, vagy tartsunk ki továbbra is itt? Mit tegyünk? Végtére is a te jövődről van szó.

Anyám pillantását kerestem. De komoly és zárkózott volt az arca.- Nem tudom - mormogtam. - Szívem szerint olvasnék valamit, és éhes is vagyok.- Most ettél meg két darab süteményt - mondta anya -, a könyveket meg úgyis visszük, bárhová megyünk.- Hol szeretnél mostantól élni? - sürgetett tovább apám. - Izraelben, Ausztriában, itt, Olaszországban, vagy próbáljunk szerencsét Latin-Ameri- kában?- Nem, nem! - engem magamat is meglepett, milyen halk és félénk volt a hangom. - Latin-Amerikába ne!- Rendben, akkor ez a lehetőség ejtve. Itt akarsz maradni Olaszországban?

58