Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 10. szám - Rabinowich, Julya: Hasábfej
üres a pultja, mégis tolonganak benne a látogatók, mások kiadósán el vannak látva nyalánkságokkal, de egyetlen vendégük sincs. Amikor célratörően megindulok az egyik bolt felé, nénikém nevetve visz- szahúz. Az csak az „egyenlőbb polgároké". Nekünk nincs valutánk, speciális bonunk. Az a pártfejeseknek van fenntartva. A nyugati gyerek nagyszerű szórakozásnak ígérkezik. Később, hogy a gyerekemnek vegyek valami ajándékot, keserves keresgélés közepette egy óriási Univermagban csatangolok. Ez egyfajta shoppingmall, a belváros történeti árkádsorai alatt, amelyek előtt régen, mikor kicsi voltam, egy óriási, kitömött medve állt. Ványa bácsi egyszer egy hónapban itt verte el a nyugdíját egy szeszes italokat árusító üzletben. Szívesen vinnék a lányomnak valami ékszert, olyasfélét, amilyet nagyanyám hagyott rám. Hadd kapjon koronahercegnőm valami kis figyelmességet az elveszett királyságból. Az ékszerosztály csillogó üvegvitrinjeinek belseje hatásosan éjkék, süppedős bársonnyal van kibélelve, a termek tágasak és magasak, és kristálycsillárok világítják meg. Az elárusítónők ki vannak cicomázva és rosszkedvűek. Várakozóan hajlok a széles pult fölé, és meglepve pattanok vissza: a bársonyos ágyazat teljesen üres. A látvány megdöbbentő. Hitetlenkedve nézek az előkelő üzlet homlokzatán elhelyezett, aranyozott keretű órára. Délután fél négy van. Az elárusítónőhöz fordulok, aki érdeklődve figyeli mozdulataimat. Alighanem már mindent elrámolt, gondolom. Erre infernális kacagásban tör ki, feltornyozott frizurája rengő hullámokat vet. Itt már régóta minden el van rámolva. A Néva hűvös, széljárta, tengerszagú partján az Admiralitás épületének aranyló szára még mindig a borús égbe fúródik. A víz felszíne, amelyet a szél tajtékkoronás hullámokba túr, végtelenül nyúlik el az egyik parttól a másikig. Az ólomszürkén locsogó vízhez vezető lépcsőket zöld iszap borítja, amelyből bronzszínű madarak röppennek fel. A hátukon engedelmesen összecsukott szárnyaikkal, fémszínűen ragyogó, kilátszó tépőfogaikkal bármire készek. Minden lépcsőfokon egy-egy, szemüket hipnotizálón kimeresztve, sakkban tartják egymást. Mint Szindbád, szívesen felkínálnám nekik lábikrám egy nagy darabját, ha azonnal hazarepítenének. A zsúfolt forgalmú bulvárok szokatlanul szélesek, az óváros méretei oly hatalmasak, hogy mellette Bécs helyes kis modellvárosnak tűnik. Meglapulok az úri házak közt tátongó nagy távolságok láttán. A látvány torznak tűnik, mintha LSD-t vettem volna be. Egy rikító sárga trolibusz fordul be komótosan a sarkon, hosszú áramszedőit kecsesen felénk nyújtja. Ljuba néni lakása, ahol aludni fogok, barna műanyag szimfónia. Ez az önmagát már messziről szókimondóan felfedő anyag illendőségből diófa erezettel van ellátva. Mimikri. Homokszínű, pattogó műanyag gyöngyökből font zsinórfüggöny himbálózik már a bejárati ajtón. Általában véve nagyon óvatosak minden természetes bevonattal. A színesre nyomott konyhai abrosz PVC-ből van, a lakószobai talán nem, viszont átlátszó, vastag polietilén réteg van ráfeszítve, akárcsak 40
