Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 10. szám - Rabinowich, Julya: Hasábfej

Baba Sara, apa anyja már régóta célba vette a lányt. Szokása lett, hogy legidősebb fiát meglepetésszerűen felkereste a műtermében, hol azért, hogy ételt vigyen neki, hol azért, hogy egy halaszthatatlan kötelezettségére - például a kilazult folyosói izzók becsavarozására - szólítsa fel. Vagy csak azért, hogy emlékeztesse felesége előnyeire. Az egyik ilyen vizitje alkalmával a meztelen lányt azon kapja, hogy az a fia papírjai közt turkál, miközben magának a művésznek semmi nyoma. A szépség épp azon van, hogy jegyzetfüzetkéit szorgalmasan megtöltse, amikor a váratlan látogató betoppan. Felháborodva csapja oda az asztal lapjához a leveses fazekat. O már rég tud mindent, amikor figyelmeztetéseit apám még mindig mint prüdériát ereszti el a füle mellett.

Sejti, hogy kedvenc fia már nem sokáig fog vele maradni. Osszeszorítja a fogát, és elhatározza, hogy bátor lesz, és hagyja elvonulni. Egyiküknek sincsenek tapasztalatai az örökre szóló elválással. Fogalma sincs róla, mire vállalkozik.

Soha nem fogja viszontlátni fiát.

Levnek ez a találkozása a titkos rendőrséggel egyébként nem az első, és feltehetőleg nem is az utolsó lesz. Az effajta találkozások gyakoriságának nincs köze személye fontosságához sem. Élete folyamán ez valószínűleg a Szovjetunió minden polgárával megtörténik néhányszor, nagyjából annyiszor, mint ahányszor az átlageurópai bizonyos nyugati statisztikák szerint azt az esélyt kapja meg, hogy megbetegedjen depresszióban. Az ember alkalmazkodik ahhoz, ami elkerülhetetlen, és abban reménykedik, hogy lehetőleg ártalmatlan, sőt esetleg hasznos és serény ember benyomását hagyja hátra. Isten őrizz, csak nem jó emberét. Ha például vállalta azt a kockázatot, hogy kérvényt nyújtott be az ország elhagyására, ettől fogva jobban teszi, ha halkabb, mint egy egérke, és még kevésbé feltűnő, mint egy hüllőkupac az ágy alatt. A rendszer ne kapjon többé semmilyen alkalmat, hogy hasznot hozóan vethesse be az embert, még rövid távon se. Még valamilyen projekthez kötődően sem. Ha ezeknek a projekteknek van valami közük a KGB-hez, ha csupán annyi is, hogy egy támaszpont vécéit kell felújítani, akkor ez minden bizonnyal elegendő ahhoz, hogy az illető vízumkérvényét elutasítsák. Azok az emberek, akik „a Szovjetunióra vonatkozó releváns ismeretek" birtokában vannak, életre szólóan ki vannak zárva az emigrációból.

Amikor apám még nem kizárólag a festészetnek kötelezte el magát, hanem a belsőépítészet és a festőállványa között ingázott, egy napon az építészeti központ irodájában újabb találkozásra kerül sor a titkosszolgálattal. Egy szürke öltönyös, hórihorgas úr lép itt a színre, mellkasán a decens színekben játszó rangjelzések és rendjelek két tekintélyes sort képeznek. Az úr meghatározatlan korú, arca simára borotvált és ápolt, sűrű, ősz haja előírásosan van megnyírva, tekintete figyelmes. Ezzel a tekintettel megröntgenezi az összes munkatársat, akik lélegzetvisszafojtva állnak munkaasztaluk előtt, és azon töprengenek, hogy ez a látogatás különleges szerencsét hoz-e, vagy inkább nagy bosszúságot.

Az úr, akinek nem kell bemutatkoznia, élvezettel belélegzi a nyugtalanságot, amely a levegőben úszik, és laza körsétára indul, időről időre megáll, hogy belenézzen az építészek munkamappáiba, jelentőségteljesen megköszörüli a torkát, kiválogat néhány mappát, felhalmozza őket maga előtt az irodavezető asztalán,

35