Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 10. szám - Rabinowich, Julya: Hasábfej

tánja zsebében, amelyre buján pompázó rózsák vannak festve. A csípőig érő, még mindig sűrű copfját Sara a melle körül rendezte redőkbe. A másik kezével köny- nyeit próbálja szétosztani ibolyakék szemgyűrűin, miközben mosolyog, mosolyog, mosolyog, és időnként nedves ujjaival vidáman integet felém.

Szeretném még utoljára átölelni. Baba Sara annyira hasonlít rám, hogy már hétéves koromban tudom, hogyan fogok hatvanöt évesen kinézni. Rövid időre a múlt megközelíti a jövőt, én mint az ő emléke, ő mint az én jövőképem egymás felé haladnak. Az idő surrog. Ha egymáshoz érünk, kioltják egymást, mint két egymás felé guruló hullám. Sok hangú nyüszítés hangzik fel mindkét oldalon. Ha áttörök a sorompón, a hivatalnokok megfenyegetnek, hogy a mennyből vissza kell mennem a földre.

A rokonság nagy sivalkodása közben lefékezek, röviddel a forgó sorompó előtt.

Elfordulok Baba Sarától, és lassan megint megindulok a kijárat felé.

Nem nézek vissza.

Nem fogok többé visszanézni.

A repülőgépünk felemelkedik. Hétéves múltam a felismerhetetlenségig összezsugorodik mögöttem, mint mama maga horgolta kedvenc gyapjúruhája, amely véletlenül a főzőprogramba került. Ha szerencsés vagyok, a babáim mindkettőt hordhatják.

A pionírok palotájának elefántszínű betontorlasza. Szülőházam a Vaszil- jevszkij-szigeten, amelynek hídjait éjjel fölemelik az áthaladó nagy hajók számára, hogy fémfogai a kora reggeli órákban újra egymásba harapjanak, őskori dinoszaurusztorkok a fehér éjszakák örökösen rózsaszínű ege előtt. Zavarba ejtően kiterjedt rokonság. Az állami himnusz az óvodában. „Lenin hazatér"-t jászunk és papírmasé virágokat osztogatunk. A fekete-barna iskolai egyenruha, amelynek a burzsoá nevelőnő-kosztümhöz való hasonlósága csak hosszú idő múltán tudatosodik bennem Bécsben. Az októberi gyerek jelvénye még ki van tűzve a pulóveremre. A piros csokrok a díszszemlékre és az üresen tátongó üzletek, lakóközösségi lakásunk sokféle lakójával, Senya, első szerelmem, akinek orrát még nemrég féltékenységből úgy belevertem egy fába, hogy vérezni kezdett. A történetek, amelyekkel felnőttem, amelyek estéről estére a jövőbe kísértek:

A rézhegyek királynője, aki gyíkká tud átváltozni, és a jó embereket drágakövekkel ajándékozza meg gazdagon, miközben a rosszakat hegyeinek kőtömbjeivel összemorzsolja. Zöld szeme van és titokzatos. A Baba Jaga, aki tyúklábakon álló házikójával átvonul a mocsarakon. Hol segít az embereken, akik felkeresik, mert nem marad más választásuk, hol megeszi őket, mikor milyen a kedve. A hasábfej, aki mások gondolataival és érzéseivel táplálkozik, részvétlen vámpír, figyelmes, láthatatlan, fenyegető, de van benne valami kellemetlenül személyes, privát szörnyeteg, az én családomra van ráállítva, méretre szabottan.

Ljuba néném azt meséli a gyerekeinek, hogy a ház pincéjében van egy nagy palack, és abban a pokol kutyája. Unokanővérem így a pincelejárót is kerüli, mert attól fél, hogy lépteinek zaja felébresztheti a szörnyet. A pincében azonban csak több rakodólapra való, házi főzésű szeszt tárolnak, régi újságok alá rejtve. Ez a pokol kutyája - nagyon is készen arra, hogy kitörjön az üvegekből - csaknem minden lakóközösségi lakásban megtalálható. Ápolják és gondozzák.

29