Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 9. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT KÁLNOKY LÁSZLÓ - D. Magyari Imre: A magyarországi cigány irodalom (hiánya) a reprezentatív irodalomtörténetekben

A kritika és az irodalomtörténet elsősorban - s ez teljesen érthető - az újra (radikálisan újra) figyelt, azt próbálta megérteni, értelmezni. 1979-ben jelent meg a váltás egyik alapműve, Esterházy Pétertől a Termelési regény (kisssregény), aminek kapcsán a kritikusok és irodalomtörténészek közül kivételesen sokan éreztek késztetést a megszólalásra, hisz a mű számukra is nagy kihívást jelentett. Már azt sem volt könnyű eldönteniük, hogyan kell olvasni a provokatív opust: a két rész két, fekete, illetve fehér könyvjelzője kajánul vigyorgott rájuk. De mondhatunk korábbi műveket is, amiket nem lehetett a „hagyományos", „megszokott" módon olvasni: Esterházy tói a Pápai vizeken ne kalózkodj! 1977-ben, a Fancsikó és Pinta 1976-ban, Lengyel Pétertől a Cseréptörés 1978-ban, Nádas Pétertől az Egy családregény vége 1977-ben, a Kulcskereső játék 1969-ben, A Biblia 1967-ben, Spiró Györgytől a Kerengő 1974-ben, Petri Györgytől a Magyarázatok M. számára 1971-ben, Tandori Dezsőtől a Töredék Hamletnek 1968-ban látott napvilágot. De már - mint említettem - korábban, illetve az említettekkel párhuzamosan, az idősebb generációhoz tartozó Mándy Iván, Mészöly Miklós, Ottlik Géza, Örkény István, Szentkuthy Miklós alkotásai is többé-kevésbé ellenálltak a „hagyományos" befogadásnak, Örkény nem véletlenül illesztett az Egyperces novellák először 1968-ban megjelent gyűjteménye elé Használati utasítást. (Örkény prózájának alakulása egyébként ideális példája az irodalmunkban lezajló változásjokjnak.)

A Gintli-féle irodalomtörténet, joggal, elsősorban két kiváló irodalmár, Balassa Péter és Radnóti Sándor nevéhez köti az új (elsősorban prózai) kánon kialakítását, az előbbit egyenesen „a 80-as évek legnagyobb hatású" kritikusának nevezve (940. o.). Teljesen érthető, hogy az említetteket már első köteteikben21 az esztétikailag új (s természetesen különösen értékesnek tételezett) és annak előzményei érdekelték, Balassát Bereményi Géza, Esterházy Péter, Kornis Mihály, Mészöly Miklós, Nádas Péter, Ottlik Géza, Örkény István, Pályi András és Tandori Dezső alkotásai, Radnótit - többek közt - Esterházy Péter, Hernádi Gyula, Kálnoky László, Krasznahorkai László, Márton László, Oravecz Imre, Nemes Nagy Ágnes, Petri György, Pilinszky János, Spiró György, Szentkuthy Miklós, Tandori Dezső művei. Összehasonlításul: a kiváló, de egész más ízlésű, Galgóczi Erzsébetről monográfiát író kritikusnak, Berkes Erzsébetnek 1984-es könyvében22 igencsak különböző neveket találunk, Csalog Zsoltét, Cseres Tiborét, Gáli Istvánét, Illyés Gyuláét, de ott szerepel Boldizsár Iváné, Dobozy Imréé, Végh Antalé is, akik ezek szerint akkor komoly íróknak tűntek. (Balassa és Radnóti köteteiben ne tekintsük véletlennek az átfedéseket, s azt sem, hogy Balassa kötete Flaubert legfontosabb írásának analízisével indul, a tanulmány címe: „A regény átváltozása és az Érzelmek iskolája". Bókay Antal írja a strukturalista narratológiáról szólva23: „Kétezer évig a narratív szövegek vizsgálata azon a sémán alapult, amely Arisztotelész Poétika című művében jelent meg, és amely a mindennapi, realista történetekhez nagyon közel álló ősi, epikus kifejezésmód általánosításából származott. Ennek használhatósága már Flaubert és Dosztojevszkij elbeszélő technikájával jelentősen megkérdőjeleződött...", s Joyce műveinek elemzésére már szinte teljesen alkalmatlan volt. Azaz már Flaubert is váltotta a paradigmát, ha esetleg így konkrétan nem is tudott róla.)

Az új középpontba állításának viszont megvoltak a káros következményei is.

21 Balassa Péter: A színeváltozás. Esszék. Budapest, 1982, Szépirodalmi; Radnóti Sándor: Mi az, hogy beszélgetés? Bírálatok. Budapest, 1988, Magvető. (JAK füzetek 36.)

22 Berkes Erzsébet: Pillanatképek. Budapest, 1984, Szépirodalmi.

23 Bókay Antal: Bevezetés az irodalomtudományba. Budapest, 2006, Osiris. (Osiris Tankönyvek.) 158. o.

98