Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 9. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT KÁLNOKY LÁSZLÓ - Lengyel András: "Európa utolsó nomádjai" : A cigány nép Tömörkény írásaiban

úr, hogy nincsen nekem elég dolgom a cigányokkal, még a kölykükről is én gondoskodjak? Ugyan, hogy nem hagyta ott, ahol találta?" (Uo.) Majd, folytatásképpen így beszél: „Ha találta az úr, csináljon vele, amit akar. Itt ne hagyja nekem, mert én menten kihajítom az ablakon, úgy ahogy van. Az ördög vigye el a kölykit! De alighanem az is hozta ide." (Uo.) A portás pedig, aki megoldást javasol a csecsemő elhelyezésére, az öreg pap kérdésére, hogy tudniillik „Hát maga talán elfogadná?" - így reagál: „No, már kérőm, - feleli a portás, - én csak nem csúfítom el vele a famíliámat. Hanem hát itt van a város dobosa, a Zsiga János, az cigány. Az majd elvállalná, ha tartáspénzt kapna érte." (Uo.)

A gyerek helyzetére így a tartós felemásság jellemző: fölnevelik, de a nem-cigány közeg igazában előítélettel közeledik hozzá, nem fogadja be. „Cigány" marad, cigány családban él. S tünetértékű, hogy még az öreg pap is, aki pedig gondoskodik a fiú neveltetéséről, bár „öröme (...) volt benne, mert jól tanult a gyerek", a kamasz „pajzán- ságára" maga is úgy reagál: „Ezt a vére rovására lehet írni." S a felemás helyzet később is megmarad. „Zsiga Zsigmond kész tanító, oklevéllel a zsebében", ám nem kell egyik tanyai iskolába sem, noha új iskolák nyílnak, s kell beléjük tanító. Ám: „A cigány nem kell. A tanyaiak tiltakoztak." Ezt az elutasítást a narráció még föl is erősíti egy zárójeles kommentárban: „Most sincs köztük cigány [ti. a tanyaiak közt]. Még a muzsikus bandáik is a maguk embereiből kerülnek ki, úgy hívják őket: hangászok." (Uo.) A tanítói állást végül is csak egy speciális körülmény adja meg Zsiga Zsigmondnak. A „legkülső Átokházán", ahol a méretek miatt még nem lehetne iskolát nyitni, annyira akarnak iskolát az ottaniak, hogy még a cigány tanítót is elfogadják, csak legyen iskolájuk. A beilleszkedés azonban itt sem sikerülhetett. Bár „Zsiga Zsigmond ki is ment, tanított és Átokháza meg volt elégedve", cigányszerepéből nem léphetett ki. Amikor az átokháziak rájöttek, hogy szépen hegedül, muzsikus cigányként is foglalkoztatni akarják. S „Zsiga Zsigmond ekkor kezdett átalakulni: hétköznap tanító, ünnepnap muzsikás cigány" lett. A stigma levehetetlennek bizonyult, s megkezdte kifejteni személyiségalakító hatását.

Az elfogadásnak és az elutasításnak ezt az eleve ingatag egyensúlyát végül is olyasmi borítja föl, s löki ki a cigány fiatalembert a beilleszkedés lehetőségéből, amit a környezet másoktól még eltűrt volna. „Amíg csak tanító volt a cigány, hát jól van, de amikor muzsikussá is vált a fiatal barna legény, lányoknak meg menyecskéknek csavarta el a fejét" - a tanyaiak már nem tűrik meg maguk között. Ki lett „adva a jelszó, hogy a cigány tanítót alkalom adtával le kell ütni", majd amikor „a Szerencsés Fekete Pál számadó juhászának eladdig meddő Juci asszonya két barna cigányikret hozott a világra, a puszta népe kimondta: - A tanítót agyon kell verni. "(Uo.) Ez megpecsételte sorsát, menekülnie kellett Átokházáról.

A novella nem mondja el, a menekülő hogyan kerül összeköttetésbe a sátoros cigányokkal, hogyan illeszkedik be közéjük, s hogyan lesz vezetőjük. Csak a tényt ismerjük meg, a szerző kompetenciája nem terjed ki a folyamat e szakaszára, Tömörkény csak a nem cigányok reakcióit ismeri, s ezekről akar szólni. Ám a környezetnek ez az ismerete hiteles, autopsziás ismeret, s ez a folyamat megértéséhez elég is. A nem cigány társadalom beállítottsága önmagában is megmagyarázza, miért nem lehetett sikeres ez a beilleszkedési kísérlet. Zsiga Zsigmond, bár csecsemőkorától a „fehérek" közt élt, nevelését azok irányították, cigány maradt vagy helyesebb úgy fogalmazni, cigány lett, nevelése dacára is. A környezet, az őt körülvevő társadalom őt mindig is cigányként azonosította, s tartotta távol magától. S figyelemre méltó tanulsága e novellának, hogy e kudarc maga is a további elkülönülést, az integrálatlanság fönntartását erősíti meg. A jóhiszemű, naiv, öreg pap maga is megcsalódik: elvei omlanak össze. Zsigmond vajda híre ugyanis „bekerült a városba is és eljutott a piarista rendházban Tóth kér. János föleihez. Az öreg főtisztelendő sehogy sem akarta elhinni. Lehetetlen az. Hogy az ő lelt gyermeke, akit annyi

71