Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 9. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT KÁLNOKY LÁSZLÓ - Lengyel András: "Európa utolsó nomádjai" : A cigány nép Tömörkény írásaiban

János" neveli, aki maga is cigány. Az idős szerzetes azonban figyel a gyerekre, iskoláztatja, még a „tanítókat képző intézet"-be is bejuttatja, s a talált gyerekből, aki időközben Zsiga Zsigmond lett, az ő révén tanyai tanító lesz Atokházán. Zsiga Zsigmond tanít tehát, hétvégeken pedig (a tanyaiak kívánságára) muzsikál is. A baj abból lesz, hogy „férfiúi" sikereket arat a tanyai lányok és asszonyok körében, s némely újszülött bőre föltűnően sötét, „cigányos". A férfiak ezért elüldözik a tanítót, aki később - nem részletezett körülmények között - egy másik megyében egy vándorcigány-társulás vajdája lesz. „Zsigmond vajdát" azután egyszer a Kecskemét környéki határban „rablásban és gyilkosságban érték tetten", s ezért elítélték, fölakasztották. Azaz Tóth kér. János igyekezete teljes kudarccal végződött, hiába volt a nevelés, a „lelt" gyerek gyilkosként végezte.

A novella tehát az integrációs kísérletek kudarcának irodalmi földolgozása, s mint ilyen, többé-kevésbé a valóságos helyzetet, de legalábbis a domináns tendenciát fejezi ki.

Tömörkény írása azonban nem ezért igazán érdekes. Az igazán figyelemre méltó a kudarc okainak egységes összefüggésrendben való megjelenítése. Hogy ez a kísérlet miért végződött sikertelenül, explicit alakban nem mondódik ki. Bár a novella végén Tóth kér. János, beismervén személyes csődjét, elismeri a kudarcot, az ok nincs megjelölve. Igaz, a cím, a Cigányvér akár emblematikus válaszként is értelmezhető. A novella egyik helyén pedig maga az „öreg pap" is úgy vélekedik a gyerekről, hogy az a címet látszik megerősíteni, mondván, bizonyos viselkedését „a vére rovására lehet írni". Vagyis az ok eszerint a „cigányvér", tehát valamiféle biológiai determinizmus lenne. Kérdés azonban, hogy ez a címben megnevezett „cigányvér", mint ok, kinek az álláspontját közvetíti? Az elbeszélőét? Aligha. A szövegben a „cigányvért" csak az egyik szereplő emlegeti, a narráció ilyesmiről sehol sem szól. (Hogy a szerző maga, mint láttuk, máshol tételesen tagadta a „vér" ilyesféle szerepét, az persze a novella értelmezését illetően nem perdöntő - a szerző véleménye akár változhatott is.) A szereplők írói jellemzése, „beszéltetése" azonban nyilvánvalóvá teszi, hogy a címben megnevezett vélekedés a novella szereplőié, az íróilag megjelenített társadalmi közegé. Az egyetlen kivétel a „szelíd lelkű" öreg pap, aki úgy vélekedik: „A nevelés mégiscsak nevelés”, s csakugyan hisz a nevelés erejében. (A népoktatás ügyének szervezőjeként egész munkájának ez az előföltevés az alapja.) O azonban „naiv" ember, még a gyeplőt sem tudja jól tartani, a novellában ő a naiv jószándék, a tiszta altruizmus megtestesítője. A többiek reakciója, mely voltaképpen a történet kezdetétől a végéig az elutasítás különböző változatait mutatja, félreérthetetlenül arra vall, ez a közeg nem hisz az integrálódás lehetőségében, s valójában nem is akarja azt. A megtalált csecsemőre adott első reakció, amely a papot kísérő kocsis véleményét rögzíti, ez: „Ez cigánypurdé, - neveti a kocsis, ahogy himbálva viszi [a csecsemőt], - Hiszöm az Istent, de ez valóságos cigánypurdé, máris a mellényem gombját fog- dossa. Akasztófára való vagy te, - szólt rá - ugyan az apád is az, az öregapád is az volt. Ugyan, hogy nem vesz ki már vagy egyszer a fajtád?" (SZN, 1908. máj. 15.) S bár ez a kocsis az, aki hatálytalanítja az öreg pap naiv föltételezését, hogy tudniillik a csecsemőt szándékosan tették ki a homokra, mondván: „A cigány nem hagyja el a magzatját" - véleménye végig egy irányú. A csecsemő szerinte a „lopott dunná"-ról eshetett le, amikor a cigány kocsi lopás vagy rablás után menekült. A gyerek sorsáról pedig a következőképpen nyilatkozik meg: „Vigyük be, főtisztelendő uram, a városba, mert hiszen itt még fal sincsen, amihez hozzácsaphatnánk." (Uo.). S a pap fölháborodására így magyarázza megjegyzését: „Nem vagyok istentelen, főtisztelendő úr - mondta. - De ha a disznót hizlalják, abbul lösz szalonna. De ha a kutyát hizlalják, abbul sohase lössz szalonna, csak ebháj." (Uo.) A csecsemő fogadtatása tehát már a legelején előzetes negatív vélekedés jegyében alakul ki. S ugyanilyen a főkapitány reakciója is, akire a pap először akarta rábízni a csecsemőt: „Hát azt hiszi az

70