Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 9. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT KÁLNOKY LÁSZLÓ - Lengyel András: "Európa utolsó nomádjai" : A cigány nép Tömörkény írásaiban
Lengyel András „Európa utolsó nomádjai" A cigány nép Tömörkény írásaiban Bari Károlynak 1 Tömörkény István életművének néprajzcentrikus értelmezése kétségkívül leszűkíti az oeuvre irodalmi értelmezhetőségét, pusztán az „etnográfiai hitel" íróját láttatja abban az alkotóban, aki - tematikája ellenére - beállítódása és habitusa szerint valójában Krúdyval tart mélyebb rokonságot. Az értelmezésnek ez a leszűkítő, néprajzos iránya mégsem teljesen terméketlen. Tömörkény írói világa oly mértékben épül az őt körülvevő szociokulturális világ, mindenekelőtt a „vízenjárók és kétkézi munkások" világa megjelenítésére, s szövegalakítási gyakorlata oly mértékben tárgyias kiindulású, hogy az életmű, ha akarjuk, néprajzi dokumentációként is haszonnal forgatható. Szövegeiben a néprajzi elemek mint a szövegszerveződés referenciális „állványzatának" elemei vannak jelen. S kétségtelen, ha ezt a megközelítést csak az egyik lehetséges részmegközelítésként kezeljük, nem pedig - ahogy szinte máig elég széles körben megszokott - az egyedül lehetséges interpretációs lehetőségként, az így nyerhető „adalékok" egyáltalán nem érdektelenek. A Tömörkény-szövegek „néprajzi" elemei önmagukban, a szövegből kiemelve egy lehetséges szociológia építőkövei, adalékai, s ezek az elemek csak az életmű egészében lesznek az irodalmi indítékú szövegszerveződés kiindulópontjai, az „állványzat", amelyen - kognitív értelemben - a szövegvilág fölépül. De ennek az „állványzatinak az ismerete retorikai összefüggésben is nélkülözhetetlen. Ha ugyanis ezt nem ismerjük, csupán retorikai alakzatok élettelen sorjázásaként fogható föl az, ami - a szerzői szándék és az irodalmi sikerülés szerint egyaránt - irodalmilag alakított „élet", s ami a szövegben „élet" és figurális alakzat szétszakíthatatlan, „természetes" egységeként létezik. Mindazonáltal az etnográfiai megközelítés egyáltalán nem veszélytelen eljárás. Részben azért, mert néprajzként, néprajzi konstrukcióként rögzítheti azt, ami annál jóval több, gazdagabb és (metafizikai értelemben) mélyebb, részben azért, mert még ezt az „életanyagot" is egy szűkös, „etnográfusi" nézőpont igényeihez igazítja, s nem veszi észre, hogy a Tömörkény szövegeiben megjelenő életvilág milyen gazdag, sőt mennyivel gazdagabb, mint interpretátorai érzékenysége. Az utóbbi veszély valódiságát mutatja, hogy a Tömörkény-szövegeket voltaképpen csakis a szegedi és a Szeged vidéki magyar parasztság etnográfiai forrásaként hasznosították, jóllehet egy sor más nációról is érdemleges adalékok nyerhetők ki a szövegekből. Márpedig az író etnikai érdeklődése és tájékozottsága lényeges mozzanat: nemcsak mennyiségi kérdés, hanem az életmű jellegét is alakító minőségi összefüggés. Az a tény például, hogy a különböző Tömörkény-szövegekben megjelenik a korabeli, soknemzetiségű Magyarország egyik számottevő súlyú, de mindmáig nem teljesen integrált népessége, a cigányság, önmagában is figyelemre méltó fejlemény. S szögezzük le mindjárt, nemcsak azért, mert a magyarországi cigányság történeti néprajza nyer ezzel hasznosítható adalékokat, hanem azért is, mert - ha jól olvasunk - az alapnépesség cigánysághoz való viszonyának „reáltörténete" lesz világosabb - ugyanak53
