Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 9. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT KÁLNOKY LÁSZLÓ - Monostori Imre: Szempontok Vekerdi László Németh László-képének értelmezéséhez

írói műhelyekben, mintha csak ő is munkatárs lenne, mindenkit ismer, egy-egy odavetett szóval, mondattal bemutat és jellemez, mindennapi, átélhető életet teremt a történelemből, irodalom- és társadalomtörténetből. Ugyancsak otthonos mindenütt, ahol hőse megfordult, magyar és külhoni tájakon egyaránt, miként a magyar és az európai tudományos életben. S zökkenőmentesen köti össze az egyes jeleneteket: az idő lassú hömpölygéséből kiemeli, megmutatja, majd továbbengedi az összefüggéseket. Nem korszakol, nem tart összefoglalót, nem ideologizál. Annál inkább tudatosít és nyomatékosít. Ezt is könnyeden, elegánsan s meggyőzően. Csak egyetlen példa: vajon el tudnánk magyarázni (még képzelni sem nagyon), hogyan függött össze Németh László kritikája Szentkuthy Miklós Prae című kultikus könyvéről a VII. Gergellyel, majd a szintén súlyos esszétanulmánnyal, a Berzsenyivel a harmincas évek közepén-végén? Vekerdi könyvében minden szépen összesimul. S nemcsak folyamatokat köt össze magától értetődő egyszerűséggel, de esztétikai és filozófiai értelmezésekre is bőven futja figyelméből és - merjük-e szóba hozni ismét - kivételesen bőséges tárgyismeretéből. Lássunk egy jellemző példát! Berzsenyi Dániel - mint tudjuk - kényszerűen hagyta el Kemenesalját és telepedett le a somogyi Niklán. Vekerdi itt egy Németh László-szöveget idéz hosszan (a két táj különbözőségét), majd rámutat: „íme, két táj összehasonlításából kibomlott az egész könyv dinamikája. Nem a magyarázat, hanem a metafora szintjén. A metafora sohasem magyaráz meg semmit, hasonlíthatatlanul finomabb a magyarázatnál. A metafora képletében eltűnnek az egyéni különbségek, s tisztán megismerhető az általános emberi. S az élet végül is nem utazás-e az egyetlen metafora felé?" (150.) (Azért is érdemes följegyezni a szerző viszonyát a metaforához, mivel maga is bőven és hatásos célra- vezetéssel él ezzel az ősi írói eszközzel.) Vagy például: mi a titka a Németh László által írt jó, találó, igaz kritikának? Vekerdi szerint: „Az igazán találó Németh-kritikák később is mindig azok, ahol sikerül megtalálnia a »csontvázat«, a belső logikai vázat, amire a mondanivalót akaszthatja. Ezt nem találta meg pl. Oláh Gábor esetében, de amíg élt, Gulyás Pálban sem, ezért ment el sokáig értetlenül Krúdy mellett, s ez volt Gulácsy Irén szerencséje, akit ha nem is csontvázra, legalább ruhafogasra akaszthatott. József Attilához először rossz »vázat« talált: a Nincsen anyám, se apám (1929) alapján afféle költő-Kakukk-Marcinak gyanította, akibe egy kis Rousseau szorult; azonban alig három év múlva a Tanú harmadik számában a Külvárosi éj című kötet alapján a Korunk véleményével egyetértve már a »proletariátus nagy költőjét« látja benne. ” (52-53.)

Gyakran hoz elénk Vekerdi László feszült, nagy pillanatokat, találkozásokat fontos emberekkel és fontos helyzetekkel. Pontos és hatásos dramaturgiai beállítások ezek. Babits és Németh kapcsolatának alapmotívumai például: „A bizalmatlan Babits valószínűleg nagyon megszerette a szigorú, etikus, ideges, színes, éles elméjű ifjú írót; a minőség forradalmára pedig lehetetlen, hogy ne tisztelte és szerette volna Babitsban a minőség kérlelhetetlen igényét." (66.) A Gulyás Pál és Németh szellemi egymásra találását ószövetségi metaforafüzérrel mutatja be (amelyben a cethal Gulyás, Jónás pedig Németh). „Igazságtalan volt Jónás, mert a sovány cethal tanulmánya kitűnően megfogalmazott, világos, ragyogóan szellemes írás, azóta sem jelent meg Németh Lászlóról ehhez hasonlítható. Jónást azonban egyetlen mondatával nyelte le: »Én Németh Lászlóban az ifjú magyarság új orientációját látom.« Ezt visszhangozta mágikus erővel a tanulmány minden sora." (85.) Kerényi Károly és Németh életteli árnyrajza Vekerdinél: „Kerényi egyike volt a kevés értelmiséginek, akit Németh tisztelt. Nemcsak híres tudós volt s jó professzor, hanem színes, vonzó egyéniség is. A görögségnek az a »dionüszoszi« fele jelent meg benne, ami az »apollói-artemiszi« Némethből hiányzott, s amihez mindig vonzódott." (127-128.) Példáinkból az is látható - miként már említettük -, hogy Vekerdi László is bőven hinti saját metaforáit könyvében, s nagy a valószínűsége annak, hogy aki a Németh László- életmű kapcsolattörténeti vonatkozásait vizsgálja, erős késztetést érez arra, hogy ennek a látásmódnak a sugallatait figyelembe vegye, felhasználja. (Vagy élesen elutasítsa: az erős hatásnak ugyanis ez a reakció is következménye lehet.)

47