Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 1. szám - Tóth Csilla: A szöveg mint tárgy: Vizualitás, narráció és társadalmi reprezentáció Márai Sándor Bolhapiac című kötetében 1934, 2009
a Külvárosi panoptikum versciklusa (1922)14, melyet csattanóként az alapötlet képi megfogalmazása, Az akasztott figurája zár. Eszerint A külvárosi panoptikumban a megszokottól eltérően most magukat szemlélhetik a nézők: „Egészen megdöbbentő ebből a »hogy« mondjam, új perspektívából: Miket csinálnak lenn az emberek." A Bolhapiac megtartja a versciklus ötletét, felcseréli a panoptikum figuráinak és nézőinek szerepét, viszont túllép az ilyen egyszerű társadalomkritikus olvasaton, a szenvedő emberiséggel együtt érző expresszionista pátosz helyét átveszi az irónia, önirónia. A 42 novella java része azt a pillanatot járja körül, amikor a figura, az „Ember" a maga konkrétságában és képszerűségében megjelenik mások, a másik szeme előtt. Az ide sorolható kb. 25 novella témája a társadalmi tekintet. A társadalmi tekintet színrevitele és a panoptikum metaforikus azonossága első látásra nem sokban tűnik különbözni a „színház az egész világ" gondolatától. Mégsem csupán a Külvárosi panoptikum ötletének, a panoptikumbeli szituáció átfordításának megismétléséről van szó. A panoptikumbeli bámészkodás nézőpontjának átfordítása és áthelyezése egy másik kulturális közegbe a társadalmi reprezentáció problémáját helyezi előtérbe - a Vurstli közönsége helyett a polgári réteg számára. A szöveg a kortársak által is megfogalmazott, a műfaji konvenciók alapján elvárt képszerűségét az illusztrációk nem egyszerűen csak közvetítik, de fel is fokozzák. Ezzel együtt a szöveg a választott műfajokból fakadó (rajz, útirajz, tárcanovella) vizualitása is felerősödik, ám a szövegek vonatkozásában ez nem egyszerűen a leírás túlsúlyának tudható be. A novellák és a hozzájuk kapcsolódó grafikák fókuszában többnyire a figura áll. A rajzok a figurával egyenrangú kompozíciós eszköze a tekintet iránya. A Gigerli című novella illusztrációján nemcsak a gigerlit bámulják, de ő is kíváncsi az általa keltett hatásra (ld. 108. oldal). Az Egy író portréja esetében láthatjuk, hogyan néznek össze Popper, az író háta mögött, a figurák és a tekintetek iránya nemcsak két részre osztja a képet, de össze is köti a részeket (ld. 109. oldal). A legjobb illusztrációkon a befogadó pillantása is bevonódik a kép terébe, így a felidézett panoptikumbeli bámészkodás szó szerint átkerül a könyv és a befogadó közötti térbe, így például a Teddy című novella prostituáltja az olvasót is hívja tekintetével arra a különös légyottra, ahol szexuális szolgáltatás helyett a kábítószer-használat és élvezet megleséséért fizet az elbeszélő (ld. 113. oldal). Az alkalmazott kompozíciós eszköz egy metaleptikus szinttel feljebb mutat, magára a befogadóra. Az olvasó tekintetével játszó grafikai megoldások metaleptikus jelleget kölcsönöztek a kötetnek: a korabeli olvasó a szó szoros értelmében a virtuális panoptikum nézőjévé vált. A Ronda nő kalapban című tárca esetében szöveg és kép viszonya átfordul: míg a szöveg feltárja a nő hihetetlen csúnyaságát, az illusztráció elrejti, csak utal rá, kiprovokálva ezzel a néző kíváncsiságát, aki tekintetével szeretne a háttal álló nő elé kerülni, hogy megbizonyosodjon rútságáról, s ezzel ő is egy legyen a bámészkodók között: „Szemérmetlenül néztem, leplezetlenül, egyenesen arcába bámultam, igézetten és tehetetlenül. ...így nézték mind, a kalauz és a gazdászok is. "(ld. 110. oldal).15 Az újkori viaszmúzeumok, viaszfigurák gyökerei a középkori viaszszobrokhoz, templomi fogadalmi szobrokhoz vagy effigikhez nyúlnak vissza, melyek funkciója 14 Márai Sándor: Külvárosi panoptikum (A kikiáltó, A kokainárus, Az ember, akit elütött egy autó, A pénztáros, A fiatal lány, A szép pap, A cocotte, A szent, A geográfus s A gyermek, Az akasztott.) Kassai Napló, 1922., dec. 24., 301. sz. 29. 15 Márai Sándor: Bolhapiac. Tárcanovellák, Budapest, Helikon, 2009, 32. 98
