Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 1. szám - Tóth Csilla: A szöveg mint tárgy: Vizualitás, narráció és társadalmi reprezentáció Márai Sándor Bolhapiac című kötetében 1934, 2009

a távol lévő vagy halott személy helyettesítése, reprezentációja volt. Panoptikum és reprezentáció tehát a kezdetektől összekapcsolódó fogalmak. A viaszbábu készítése, kiállítása, szemlélése, a másik számára való megalkotottság, a másik tekintetének való kitettség a kötetben a társadalmi reprezentáció metaforája. Ennek a kollektív folyamatnak a középponti eleme a látás, a megfigyelés aktusa, ami nagyon sok szöveg ismétlődő motívuma. (A Szerelmesek-ben a kávéház közönsége és az elbeszélő a szerelmeseket figyeli, a Gigerliben az elegáns férfit a szanatórium lakói, Az élvezőben az élvező önmagát vizsgálja a tükörben, a Teddy-ben az elbeszélő figyeli, ahogyan a prostituált beadja magának a kábítószert, őt meg a lány kutyája nézi, az Első vizitben a beteg nézi az orvos asztalát és testét, a Ronda nő kalapban című elbeszélésben szinte az egész kupé a csúnya nőt bámulja stb.) Az ábrázolt, egyszerre vizuális és mentális képalkotás majdnem mindig nyilvános, nyilvános térben játszódik, és gyakran értékelő mozzanat kíséri (

Egy író portréja, Ronda nő kalapban, Gigerli stb.). A színhelyek sokszor kötődnek a polgári szórakozás színtereihez: kávéház (Szerelmesek, Az ismerős, Teddy), strand (Húsmérgezés, Őszi uszoda), hajó (Víz és föld), táncos szórakozóhely (Parkett, A dobos), hotelszoba (Az élvező), vagy más nyilvános helyekhez, így pl. a szanatórium, kórház (Gigerli, Éhség). Az Egy író portréja című novella kezdőpontja az a pillanat, amikor a figura megjelenik az utcán, láthatóvá válik mások számára: „Popper író volt és a Galamb utcában lakott. Többnyire csak estefelé vált láthatóvá, amikor feltűnt az utcán..." i. m.16 Az előbbi idézet folytatása szerint az írót persze kinevetik a háta mögött: „Levegőzik- mondták az emberek a háta mögött. S összenéztek és röhögtek. "17 Az illusztráción szerepel a nézőpontok felcserélhetőségének témája is: a három figura külső megjelenésében igazából semmi különbség nincs, csak annyi, hogy Popper éppen kalapot visel. (ld. 109. oldal) A Gigerli című elbeszélés illusztrációján (Id. 108. oldal) a drága, elegáns ruhákat viselő figurát megbámuló emberek és maga a figura körszerű kompozíciót alkot a cím által sugallt centrális helyett: a szerepek tehát felcserélhetek, a megbámult egyszerre bámészkodó és fordítva. Lényeges különbség ez a panoptikumhoz képest, ahol a tekintet egyirányú, a viaszbábuk és a nézők közti társadalmi - morális különbség nem léphető át, s ezzel a Plasztikon biztos, a hatalommal megegyező értékrendet és világképet kínált, míg a Bolhapiac virtuális panoptikumának hangsúlyos, ismétlődő eleme a nézőpont átfordíthatósága, a megítélés viszonylagossága. A Ronda nő kalapban című novellában a megbámult asszony végül visszanéz az elbeszélőre: „Mikor pillantása arcomon pihent, könnyű csodálkozást vettem észre szemében, milyen emberfelettien ronda vagyok. "18 A képalkotás, vagyis a társadalmi reprezentáció kölcsönös és végtelen folyamat, állandó értékelést és viszonyítást feltételez. A csúnya asszony, aki egyébként megfeleltethető a Plasztikonban a Bamum Cirkusz torzszülettei egyikének, mielőtt leszállna a vonatról, bepúderozza az arcát. Népes családja fogadja az állomáson, ahol elhangzik a megszokott üdvözlő formula, ami egyben persze a novella csattanója: „Remek színben vagy, nagymama" - mondta az egyik asszony. És lekopogta a sínautó oldalfalán."19

A társadalmi reprezentáció folyamatának lényegi része a kép. Moscovici hangsúlyozza, hogy a szociális reprezentáció minden képzetet megfeleltet egy fogató I. m. 27.

17 I.m. 27.

18 I. m. 34.

19 I. m. 35.

99