Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 9. szám - Németh László: Magam helyett: A mű utolsó fejezete - közreadja Németh Judit
irodában. Én nekem azonban már nem volt maradásom, s amikor hétfőn a tapolcai munkás s községházi gépelőnő a vállalat autóján elindult, hogy a Füredre menekült elnöknőt a visszatérésre s az iratok rendbe szedésére rábeszélje, én is fölkéredztem az autójukra. Az úton nem történt semmi: a Balaton parti községekben sem oroszokkal, sem felkelőkkel nem volt találkozásunk. Én út közben jobbára a tapolcai munkást figyeltem, hogy milyen szépen foglalkozik a mellette ülő tisztviselőlánnyal. Most egész más oldaláról láttam őt, mint előzőleg a tanácsházán: nyugodt, férfias, bizalom támasztó volt. Később sokszor eszembe jutott ő is, meg az ügyesen debattáló „doktor" is - mi lett belőlük, milyen táborok vagy külföldi iskola lett a további iskolájuk? Sajkodon az egész telepet a rádiónk előtt találtam. A vöm vett a nyárra egy kis táskagépet, a nagy események jogán azt hozták el tőlünk s fogták vele a híreket. Ilyenkor már csak három-négy házaspár húzódott meg a hajdani „méltóságos" soron: hajótört emberek, akiknek menedékükké vált a hajdani nyaraló. Az egyikük, Fejér megye legfiatalabb alispánja s nemrég elbocsátott idegenvezető, a másik, volt gyógyszer nagykereskedő, aki most itt őszibarackost s méhet nevelt s telekkel csiszolta üzleti szellemét, a harmadik, ahogy maga gúnyolta, „Horthy- tábomok", - voltakép képzett műszaki tiszt, akinek legfőbb vágya az volt, hogy a térképészeti intézetet vezesse s most emlékdobozokat rakott ki kecskekörömmel, egy szalontulajdonos s felesége, akinek friss alakját s ősz fejét majd itt, majd ott látta az ember, amint a nyulainak lucernát gyűjt - vagy csak az embereket kerüli még itten is. Majd minden családnak volt külön gondja is: az alispánt fönnérte a kórházban a forradalom - s felesége, egy rendkívül művelt és vallásos asszony - a nap nagy részében az ő érdekében ostromolta az Istent; a gyógyszer nagykereskedő a fiáért aggódott, aki, mint jól sejtette, még az oroszok visszajövetele előtt disszidált is; a molnár férfi Győrben, a dunántúli események fő gócában maradt, ahonnét most egy harcias új rádió küldte a híreket. A rádió mellett ők is óvatosak voltak, - többnyire a személyes aggodalmaikról beszéltek, - de azért persze ott volt bennük a remény, - hogy abból, amit elvesztettek, valami visszajön - vagy legalább a nyugdíj lesz hozzájuk illő, - s ahhoz sem kellett volna sok, hogy fölöttem a szovjet fordításaim miatt hangosan is pálcát törjenek. A kiállt szenvedések azonban torkukba ragasztották a szót; a vézna tábornok lement ugyan körülnézni a faluba (ahol állítólag a nép fegyverben várta, hogy Pest ellen vonuljon s egy bolond grófné járta a községeket) de a felesége lelkére kötötte, hogy ne szóljon fölöslegesen. Amikor később azt olvastam, hogy Horthy-tisztek, nagykereskedők keverték az eseményeket, - mindig az én öregeimre gondoltam: előbb lefújták azokat, mint ők odaértek volna. Az a nap különben, amit Sajkodon töltöttem: elég világosságot hozó volt. A dolog legjobb kimenetének én az első pillanattól azt tartottam, - bár ebben sem bíztam túlságosan - ha ott állunk meg, ahol a lengyelek - s Nagy Imre olyanféle megállapodást köt az oroszokkal mint Gomulka. A rádió azonban 8
