Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Sági Norberta - Rigó Róbert: Az oral history lehetőségei az oktatásban
interjúkészítés szabályait, fel kell keresnie egy vagy több alkalommal az interjúalanyt, vele kontaktust kell teremtenie, kialakítania egy olyan bizalmas légkört, amelyben az interjú- alany megosztja vele az életének egyes fejezeteit, személyes emlékeit is. Ezek a képességek napjainkban igen fontosak, a televízió, az internet és a mobiltávközlés világában a személyes kontaktusok és azok kialakításának módja a háttérbe szorult. Jól megérthetik a diákok a forráskritika lényegét is az oral history módszer alkalmazásával, hiszen a különféle történeti eseményekre az egyes személyek másként emlékeznek vissza. Sőt lehet, hogy a fennmaradt írott források is más szemszögből mutatják be az eseményeket. Tehát a fiatalok könnyen megérthetik, hogy az egyes történeti helyzetek megítélése is relatív, az emlékek pedig az idők során változhatnak. A személyes megfigyelőképességünk is korlátozott. Történeti ismeretek, családtörténet az alsó tagozaton A történelem az 5. osztálytól jelenik meg tantárgyként az általános iskolában, amikor a tantervek szerint a tanulók az őskortól kezdve tanulják a történelmet, és 8. osztályra jutnak el a 20. századi eseményekhez. Az „élet közeli" témák, vagyis annak a kornak az eseményei, amiben élünk, amiben még szüléink, nagyszüleink éltek, a történelem tantervek szerint csak 8. osztályban jelennek meg. A történelemtanítás megreformálásáért már évtizedek óta küzdenek a szakemberek, de a tanterv megváltoztatása egyelőre nem várható. Pedig ez azt is eredményezhetné, hogy a történelemtanításunk modernebbé válna, a történelemtudományok mai érdeklődési köréhez közelebb kerülne, és újabb tudományok, mint például a mikrotörténelem, hétköznapi történelem eredményei is érvényesülhetnének a tananyagban. A történelemtanítás másik problémája módszertani jellegű, melynek oka részben a tartalmi követelményekben kereshető. A történelemórákon még mindig túl magas a frontálisan megtartott órák aránya, a projektmunka és az egyéni vagy csoportos kutatási feladatok jobbára hiányoznak. Ennek okát persze értjük: a frontálisan leadott anyag megbízhatóbban visszakérdezhető, hatékonyabbnak tűnik tanár, diák, szülő számára, míg a kutatási feladatoknál az értékelés és az eredmény is sokszor kérdéses marad, hiszen a megszokott módszerekkel (feleltetés, dolgozat) nem ellenőrizhető, hogy a tanuló mit is tanult, illetve hogy az előírt tananyagot elsajátította-e. Kérdés azonban mindenekelőtt, hogy egyáltalán mikortól kezdve találkozzon a gyermek történelmi ismeretekkel? Mit nevezhetünk történelmi ismeretnek? Úgy véljük, hibás azt gondolni, hogy a gyerekek csak az iskolába lépés után kezdenek történelmet „tanulni", hiszen a könyvpiacon számos, kisgyermekeknek írott, például a középkorral foglalkozó mesekönyv van, a játékboltokban különböző formákban középkori lovagvárakkal találkoznak a gyerekek, melyek történelmi ismereteket is közvetíthetnek. A mindennapi környezetünk is tele van „történelemmel": az utcanevek és a köztéri szobrok gyakran híres emberek emlékét őrzik, a lakóhelyünk régi épületei a múltra emlékeztetnek bennünket, a televízióban is számtalan olyan játékfilm és műsor van, melyek történelmi eseményeket dolgoznak fel, és bizonyára minden családban előfordul az, hogy az idősebb családtagok a „régi időkkel" összehasonlítják a jelenkort.13 Ezek olyan lehetőségek a gyermekek számára, amelyek során alkalmuk lehet a múltról ismereteket szerezni, s fokozatosan kialakulhat bennük egyfajta hétköznapi „történelmi tudat", melyben - egyelőre - helyes és helytelen 13 Ugyanakkor a mai gyerekek, akik nem nagycsaládban, 3-4 generációs családban nőnek fel, éppen a történelemtanulás spontán formájától esnek el: nem hallhatják a nagyszülők, dédszülők elbeszéléseit, történeteit. 248
