Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Sági Norberta - Rigó Róbert: Az oral history lehetőségei az oktatásban
Bár a tanyasi iskola egyértelműen közvetítette (leginkább mechanikus formában) a tanítási nap elején és végén Trianont, mégis mindez nem volt több a gyerekeknek, mint a napi rutin része, amin nem kell gondolkodni, amivel nem kell foglalkozni közelebbről. Ennél sokkal életszerűbb problémák foglalkoztatták őket; például, hogy a fiatalabb testvéreket hogyan indítsák iskolába, s hogy a tanítás után milyen családi kötelezettségeik vannak, amelyek alól nem lehetett kibújni. Érdemes megfigyelni, hogy ezt Boros miként eleveníti fel: „Mikor már az eleje nagyobb lett, olyan, hogy már tud valamit csinálni: megfésülni a kicsiket, megtisztálni, meg minden, hogy iskolába elmenjünk, ez a foglalkozás már a nagyobb gyerekekre jutott. Mert az édesanyám, mondom, kijárt dolgozni, az édesapám meg parádés kocsis volt, olyan cseléd. [...] Amikor édesanyám hazakerült a kapálásból, hozzáfogott főzni, mink meg ugye, a nagyja gyerekek, kitakarítottak meg minden. Csak mosni nem tudtunk. [...] Mikor rendbe tett bennünket, jött az iskola, akkor mentünk iskolába, mikor hazamentünk, akkor megint foglalkoztunk tovább a másik többivel. Meg a jószágokkal. Mert arra mindig szükség volt." Noha távol áll tőlünk, hogy az előbb kirajzolódó képet általánosítsuk, mégis aligha hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Trianonnal kapcsolatos mentális valóság a paraszti társadalomban, kiváltképp a tanyához kötődő családok esetében, nem lehetett központi emlék. S ha figyelembe vesszük, hogy 1930-ban az ország kereső lakosságának 52 százaléka mezőgazdaságból élt30, mi több, 19 százaléka tanyasi volt31, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy a trianoni ország társadalmának vélhetően legalább ekkora részében feltételezhetünk hasonló történelmi tapasztalatot, mint amit az idézett szövegrészietek tanúsítanak. Ez pedig felveti azt a gondolatot is, hogy amit napjaink érvényes történelmi tudása közvetít a témában, az meglehetősen egyoldalú kép, mondhatni a levéltárak bürokratikus forrásaira és főleg a középosztály, az elit emlékeire épülő konstrukciók.32 Hol marad hát a paraszti társadalom emlékezete? Hasonlóan érdekes, de ezek után már korántsem váratlan, hogy a zsidókérdésben is eltérő tapasztalattal rendelkezik Bodnár. A két világháború között az antiszemitizmus „nem volt érezhető. [...] Az én anyámnak két zsidó boltosa volt. Az egyik méteráru[s] volt, Asztalos József. [...] Két segédjük volt. Az én anyám mindenféle stafírungot nekem ott vett meg. Ha nem volt pénz, azt mondta [édesanyámnak]: »Bodnár néni! Nem baj! Nem baj! Majd!« Ideadta az egészet. [A másik meg] Lebovics Sándor [volt.] Az is olyan [zsidó] család volt. Az nem ágálta [nem hirdette, hogy zsidó...] Lebovicséknál nemigen volt család, de nagyon rendes emberek voltak. [...] Az úgy elbeszélgetett! Hogyha nem volt annyi pénzem, és valamit venni kellett [...] hitelbe ideadták a portékát. [...] És ez már azt jelentette, hogy csak embernek néznek engem is. Én meg a jótevőmnek megköszöntem. Meg megbíztam benne, hogy ez nem csap be, ez a szívéből, leikéből kiszolgál engemet a pénzemért úgy, ahogy emberinek] emberrel bánni[a] kell. Olyanok voltak. Addig, míg nem jött ez az üldözés, semmi, semmi különbség nem volt köztünk. [Hisz] ideszorult mindenki, mert ezek tényleg híresek voltak. Itt [Debrecenben] mindenki tudta, hogy ezek rendes emberek. De azok is voltak." A szövegrészlet egyértelműen mutatja, hogy Bodnárék személyes kapcsolata a zsidókkal inkább üzleti jellegű volt, noha egy alkalommal különösmód úgy fogalmazott, „mint hogyha a családnak egy része lett volna" ez a két kereskedő. Ezt alighanem arra alapozta, hogy „nagyon jó, közvetlen" kapcsolatban álltak velük, amit az is kellően igazol, hogy őket is számon tartotta a családi emlékezet: „mikor jött ez az üldözés, utána nem tudjuk, hogy mi lett velük. Hogy visszajöttek [vagy sem]?" Egyértelmű ugyanakkor az is, hogy azalatt az idő alatt, amíg a városban megfordultak, semmi olyasmivel nem találkoztak, ami a hétköznapok 30 Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris, Bp., 1999,187. 31 Weis István: A mai magyar társadalom. Magyar Szemle Társaság, Bp., 1930.12. 32 A kortárs elit és középosztály hipertrofizált konstrukcióinak gazdagságához Ablonczy Balázs: Trianon-legendák. Jaffa, Bp., 2010. 239
