Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 7-8. szám - Sági Norberta - Rigó Róbert: Az oral history lehetőségei az oktatásban

nőttkoromban gondoltam végig. Mert tanította ugyan a tanító úr - most visszagondolva már arra —, de akkor, mint gyermek tanultuk. [...] Trianonnal nem sokat törődtünk." Otthon pedig szóba se került, legalábbis a gyerekek előtt. Ebből az időszakból mindösszesen annyi forgott a családi köztudatban, hogy „haragudott nagyon a románokra [az édesapám]. Mert azt mondta, hogy a magyar fiúknak a lábáról még a csizmát is leszedték a román katonák [1919-ben], Hogy aztán ő volt-e katona, azt nem tudom. Nem hiszem, mert semmiféle fénykép az akkori időből [nem volt], ha más nem, egy katonakép volt a családoknál, de neki nem volt. Mikor már eszesek lettünk, sose volt arról szó: »Na én abban a háborúban katona vagy mi voltam.«"

Boros emlékképe sem különbözik az eddig ismertetettől, egyfelől elintézi azzal, hogy: „Nem emlékszem. Még gyerek voltam." Másfelől sokatmondóan úgy fogalmaz, hogy: „Az iskola is olyan volt csak. Olyasforma, hogy mihelyt kijöttünk az osztályból, azonnal rohantunk haza. Akkor a jószág körül voltunk, meg a kicsikre vigyáztunk."

Bár kétségtelen, hogy két olyan visszaemlékezőről van szó, akik a két világháború közötti években a gyermekkorukat töltötték, mégis elgondolkodtató, hogy Trianon sem az ő emlékképükben, sem családjaikéban nem szerepel, vagy legalábbis nem volt beszédtéma. Nem foglalkoztatta őket - számunkra megtapasztalható - semmilyen szinten sem. Ezzel szemben Szabó Magda (akinek édesapja városi tisztviselőként tartotta el - alighanem az alsó középosztályba sorolható - családját) a Für Elise című önéletrajzi ihletésű regényében egészen más mentális tapasztalatról számolt be gyermekkorából, nem sokkal halála előtt. „Gyűlöltem én valamennyi nem baráti nemzet fiát, a végzetes békekötés ránk hozta bánat egyszerre rögzült a gyermekagyunkban [itt - regénybeli (?) - örökbefogadott testvérére, Cilire gondol] az igazságszolgáltatás igényével és a jogos büntetés követelésével, ezért kezdtem meg én tervezett bosszúakciómat a nyugállományú, Debrecenben nyomorgó osztrák ezredes sértegetésével, aki életkora miatt nem is vett részt a háborúban, s épp itt telepedett le Graz helyett." Majd, ahogy írja: „Kém is azért akartam lenni, hogy hozzásegítsem szegény hazámat a jóvátétel öröméhez, olyan szépen elképzeltem, az volt a szándékom, hogy mint kém, megközelítem Mihályt, a román trónörököst, csábító szépségemmel megőrjítem, és addig bolondítom, míg el nem akar venni feleségül. Ő nászajándékként visszaadja nekem, illetve nekünk Erdélyt". Végül e fiatalkori hóbortos játékról, amit gondolatban játszottak „testvérével", így szól a példátlan értékelés: „Sajátságos, milyen pontosan felmérte gyerekagyam a fizikai csábítás lehetőségét."29 Még akkor is jól érzékelhető a gyerekkorban műveltebb habitushoz kötődő Trianon-tudat, ha nem feledkezünk meg arról, hogy a regény kapcsán könnyen az írói szabadság csalfaságával találhatjuk magunkat szembe.

Ezzel ellentétesen, a Trianonnal kapcsolatos paraszti „amnézia" részint abból fakadt, hogy sem a családot, sem a rokonokat nem érintette közvetlenül a békeszerződés (nem úgy, mint írásunk elején Fahidi Évát), részint pedig a családi gazdaság szinte teljesen önellátó volt, így a háború utáni dekonjunktúra kevésbé érintette érzékenyen őket. Ráadásul az is nyilvánvaló, hogy például Bodnár szülei a trianoni problémákkal sehol sem találkoztak közvetlen környezetükben, sem újságból, sem rádióból nem informálódhattak ebben a kérdésben, ezenfelül semmilyen intézménnyel nem álltak olyan kapcsolatban, amely közvetíthette volna a szóban forgó kulturális traumát - kivéve talán csak az egyházat. Noha az édesanya mélyen vallásos volt, a családfőről közel sem mondható el ez. A „templomba" járás is csak a tanyasi iskola felépülése után vált rendszeressé Halápon, de az édesapa ekkor sem sűrűn tette tiszteletét „Isten házában". A gazdaság üzemeltetése s a háztartás vezetése olyannyira lekötötte az egész családot, hogy legkevésbé sem állt módjukban az őket vagy a rokonságot nem érintő kérdésekkel való foglalkozás.

29 Az idézeteket lásd Szabó Magda: Für Elise. Európa, Bp., 2008, 31-33.

238