Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 7-8. szám - Tóth Eszter Zsófia: "Exnarkós körök beszélgetnek": Módszertani kísérlet egy találkozó többszempontú elemzésére

talok családi hátterét, iskolai végzettségét, esetleges hátrányos helyzetét. Körvonalazódott, hogy társadalmi háttér szempontjából vagy elit, vagy lerobbant közegből érkeztek a fiatalok. A tanulmány elemezte a fiatalok alkohol- és drogfogyasztási szokásait, a csoportosulás szerepét a tagok életében, életperspektíváikat és az intézményrendszerek, a vallás, együttesek és művelődési házak szerepét életükben és a csöves jelenség néhány történeti összefüggését, alternatívát vázoltak fel a jelenség okozta problémák megoldására is. A rendszerváltás után a szakirodalom is inkább az életutak egybeszerkesztett közlését tartotta célszerűnek, többek között S. Varga Judit jelentetett meg kötetet „Amszterdami" Lacika életútjáról.12

Nem drogos interjúkat, hanem az ezredvég környékén keletkezett drogos önéletírásokat elemzett narratív szempontból Rácz József.13 E tanulmányában hivatkozta Arthur W. Frank gyógyult rákbeteg tipológiáját, amelyet azoknak a szerhasználóknak az elbeszéléseire is alkalmazni lehet, akik felhagytak a bódultságot okozó szerek alkalmazásával. A helyreállítási narratíva arról szól, hogy az elbeszélő egészséges volt, beteg lett, majd újra egészséges lett. E folyamat bonyolult, nem nélkülözi a szenvedést és a küzdelmet. „A kereső-felfedező narratíva egy képzeletbeli - archetipikus - utazás leírása, amely a megbetegedéssel vette kezdetét; az út végére nemcsak a gyógyulás következik be", hanem átalakulás és önfelfedezés. A káosz-narratívában az egyén képtelen megküzdeni a betegségével. Rácz hangsúlyozta, hogy a drogos narratívák esetében gyakori a személyiség és droghasználat viszonyának középpontba állítása. Kutatásom során az interjúzás módszere félúton van a narratív mélyinterjú és a strukturált interjú között. A találkozó során, mint látható lesz, a résztvevő-megfigyelő szerepében voltunk, annyira avatkoztunk bele, amennyire kívülállóként bennünket a csoport tagjai bevontak a beszélgetésekbe.

Kábítószer a szocialista időszakban

2010 nyarán levéltári kutatásom során találtam rá az MSZMP Párt- és Tömegszervezetek iratai között egy jelentésre és az azzal kapcsolatos levelezésre.14 A jelentés szerzője, dr. Kisszékelyi Ödön orvos-pszichiáter az 1970-es évek közepén arra hívta fel a pártvezetők figyelmét, hogy budapesti fiatalok kb. 70 fős csoportja milyen módszerekkel kábítja el magát, s állami intézkedést sürgetett. Magyarországon az első, kábítószer-fogyasztáshoz köthető haláleset az 1969-es évhez köthető.15

A probléma intézményesülését mutatja az, hogy az első drogfogyasztó csoportokról az 1960-as évek végén írtak jelentéseket. Magyarország 1965-ben csatlakozott az Egységes Kábítószer-egyezményhez.16 Míg az évtized elején-közepén a galeri- és hippijelenség számított devianciának, a hangsúly az évtized végére áttevődött a kábítószer-fogyasztásra. A kábítószer-használatot tehát a szocialista időszakban rendőrségi kérdésként kezelték, így elmaradt a megelőzést-gyógyítást-rehabilitációt szolgáló intézményrendszer kialakítása. A deviánsnak tartott jelenség egyik gyökerét az 1968-as mozgalmakhoz, a diáklázadásokhoz, az ún. hippi életszemlélet megjelenéséhez is kötötték. Rácz József kuta12 Varga Judit: Éjfél után. S. László (Amsterdami Lacika) önvallomása. Bp., Kolor Optika, 2002.

13 Rácz József: Drogos önéletírások - a függőségtől a szabadulásig. In.: Drog és társadalom. Az addikció mintázatai. Új Mandátum, Bp., 2002, 268. o. a

14 MOL M-KS 288. f. 21/1974. cs. 5. ő. e. (MSZMP KB Párt- és Tömegszervezetek Osztálya)

15 Lévay Miklós: Drogpolitika Magyarországon. 2010. május 6-i előadás.

16 A kábítószerek világa. Budapest, 2006. Országos Kémiai Biztonsági Intézet. Egészségügyi Toxikológiai Szolgálat. 14. o.

213