Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Kövér György: Írott orális történelem
Kövér György írott orális történelem Az emlékezéstörténeti műfajoknak közismert sajátosságai vannak. Az önéletírás legfontosabb jellemzője az író, elbeszélő és főszereplő azonossága és a keletkezett szöveg visszatekintő jellege. Az élőszóban elmesélt élettörténetet leginkább az különbözteti meg a puszta önéletrajztól, hogy valaki nem önmagától és önmagának veti papírra a saját életével kapcsolatos emlékeit, hanem külső biztatásra, más személy által feltett kérdésekre válaszol. Az önéletírás eleve írott jellegével szemben tehát az orális történelemmel szükségképpen együtt jár valamilyen dialogicitás, s ezáltal az interjú elsődleges rögzítésének auditív vagy audiovizuális jellege.1 Ezúttal azonban nem arról szeretnék írni, hogy előbb- utóbb majdnem minden interjú írott formát ölt, bár a szóbeliség és írásbeliség viszonyából fakadó nehézségek egyáltalán nem alábecsülhetők.2 Az írásom címében megfogalmazott oximoron3 nem elsősorban a szóban elhangzott élettörténetek írásba foglalásának módszertani gondjait érinti (az átírás módja, a közlés eredetisége és hitelessége stb.), hanem olyan esetekről szól, amelyekben a szóbeliséget bizonyíthatóan megelőzte az emlékezésnek valamifajta írott változata. Vagyis, amikor az emlékező az interjúkészítőnek elmondott szöveget korábban a maga számára már írásban rögzítette. Aki készített interjút, jól ismeri a helyzetet, amikor az interjúalany néhány oldalnyi vagy egész paksaméta jegyzetet tesz maga elé, hogy úgymond memóriáját segítse. Mielőtt azonban a többször elmondott, leírt élettörténeti problémák elemzésébe bonyolódnánk, messzebbről kell megközelítenünk a dolgot. Annak megvilágításával, hogy a több szem által, mégsem ugyanúgy látott, majd utólag elbeszélt jelenségek vajon mennyiben tekinthetők azonosnak. 1 A műfaji problémák bőséges irodalmából legyen szabad ezúttal egy ma már klasszikus megfogalmazásra, Philippe Lejeune írására hivatkoznom: Lejeune, Philippe: Emlékezet, dialógus, írás. Egy élet- történet története. In: uő: Önéletírás, élettörténet, napló (szerk. Z. Varga Zoltán). Budapest, 2003.130-166. Még mielőtt a műfaji határokat abszolutizálnánk, Lejeune megjegyzi, hogy amikor önéletrajzot írunk, akkor valójában magunk játsszuk el mind az adatközlő, mind az adatgyűjtő szerepét. Uo. 136. 2 Hogy mennyiben emlékezünk szóban is másként az írásbeliség elterjedése óta, illetve a szóbeli és írásos kultúrák emlékezetének különbségeivel csak az újabb időkben kezdett foglalkozni a kommunikációtörténet. Lásd Ong, Walter J: Szóbeliség és írásbeliség (ford. Kozák Dániel). Budapest, 2010. 73-104.; 122-136. 3 Oximoron: belső feszültséget hordozó, egymásnak ellentmondó fogalmak szoros szintaktikai kapcsolata. Lásd Szabó G. Zoltán - Szörényi László: Kis magyar retorika (Bevezetés az irodalmi retorikába). Budapest, 1988.183. 176
