Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 7-8. szám - Kovai Melinda: "Számlálatlan forró csókkal": Állambiztonsági megfigyelés a Kádár-korszak pszichiátriai kórrajzain

2.5. A beteg a mai napon jelentkezett, elmondása szerint otthon jól van. 19-re rendeltük be ismét.

02.19. Egyedül érkezik. Bár állítja, hogy Gizi 1964. jan 2.tól nem jelentkezett, (...) elhanyagolt külsejű, mosdatlan, ruházata gondozatlan, nadrágja nincs begombolva, ezért 1 napra kap csak szabadságot és a gondozónőt kifogjuk küldeni

02.20. Jelentkezik. Ma már frissen mosdott. Állítja, hogy »Gizi megszűnt«, teljesen jól érzi magát. Két hét szabadságot kap.

(...)

08.26. Szabadságáról többször jelentkezett, a mai napon kiírjuk."

M. Gábor (és Gizella) további sorsáról nincs tudomásunk. A kórrajzot lezáró Epikrízis szerint M. Gábor „magatartása mindvégig rendezett és fegyelmezett volt, téveseszméit részben corrigálta". A kórrajzból nem derül ki, mire vonatkozik a „részben" kifejezés, meg kell elégednünk a kórrajzból származó utolsó információval, miszerint 1964 februárjában „Gizi megszűnt", így M. Gábor nyugdíjas filmrendező egy ideig az állambiztonság figyelmes tekintete helyett a pszichiátria gondoskodása alatt állt, majd eltűnik a kórrajz dokumentációjából és a mi tekintetünk elől is.

M. Gábor egy romantikus történetet hozott a pszichiátriára, így azonban „dekonspirál- ta" özv. Kreybich Miklósné Goldberger Gizellát, a III/III osztály alkalmazottját - „aki" ezzel az aktussal az állambiztonság kötelékéből és M. Gábor „magánéletéből" a pszichiátriára került tünetként. M. Gábor és Gizella kapcsolata a fenti történet szerint éppen állambiztonsági és „pszichiátriai" jellegéből adódóan tiltott, de éppen e sajátos tiltásokon keresztül válik láthatóvá. Nem tudjuk, és szempontunkból nem is lényeges, hogy M. Gábort valóban megfigyelte-e a politikai rendőrség vagy sem. Annál lényegesebb viszont, hogy mit mond M. Gábor ezekről a megfigyeltetésekről, hogyan, miért és milyen következményekkel kerül ügye a pszichiátria elé. Ha M. Gábor nem „dekonspirálja" menyasszonyát, azaz nem árulja el kapcsolatuk létezését az orvosoknak, Gizella nem lehetett volna tünet. Minden egyes aktus, amellyel Gábor a kapcsolatot a „valódiság" és legalitás (például házasság, telekkönyvi bejegyzés) felé mozdítja, egyben az állambiztonság működésének/M. Gábor tüneteinek lelepleződése. Gábor és Gizella kapcsolata kizárólag illegálisan (vagy máshonnan nézve irreálisan) működik addig, míg Gizella le nem szerel az állam védelemtől - ez azonban nem Gáboron múlik. Az állambiztonsági megfigyelés M. Gábor esetében egy olyan apparátust nyújt, ahol az intimitás egyébként „tiltott" technikái működhetnek: megszólalhat hangosan egy szadista férfi hang, a magányból előléphet egy hallucináció-menyasszony, ahol lehet a másik szemével látni, a másik gondolatait érezni és így tovább. Az ilyen eljárások M. Gábor történetében több részről is tiltottak: egyrészt kizárólag a politikai rendőrség használhatja őket, másrészt a külvilág (a pszichiátria) nem ismeri el valósnak - tünetként kezeli, de ami talán M. Gábor számára a leglényegesebb, éppen az az apparátus tartja a „hallucináció- állapot" (az „államvédelem") fogságában a „Másikat" (Gizellát), amelyik ezekkel a tiltott és titkos eszközökkel létrehozta. Ebben a történetben az államvédelem reprezentációja az „intimitás" egy olyan módját teremti meg, amely kizárólag az államapparátus által működik. Amikor a páciens valódi, legitim magánélet elismertetésének igényével lép a nyilvánosság elé (például házassági tervekkel), az államvédelmi megfigyeltetésként és/ vagy pszichotikus tünetként lepleződik le, és így azonnal érvénytelenné válik. M. Gábor szerelme tehát beteljesületlen maradt. Ami az államvédelmi megfigyelést illeti, a kórrajzból kibontakozó történetben a politikai hatalom erotikus, egy olyan apparátust nyújt a személynek, amely „hallucinációként" ugyan, de mégis megjelenít egy nőt, a nő tekintetén keresztül egy férfit (önmagát). Az államvédelmi apparátus biztosítja az intimitásnak és a titkosságnak egy olyan szféráját, ahol a privát/nyilvános, köz/magán, egyén/hatalom, férfi/ nő, én/másik megkülönböztetések aktuálisan érvényüket vesztik, így megjelenhetnek M. Gábor vágyaként, 1963 végén, egy pszichiátriai kórrajzon.

175