Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 7-8. szám - Kovai Melinda: "Számlálatlan forró csókkal": Állambiztonsági megfigyelés a Kádár-korszak pszichiátriai kórrajzain

a szocializmus híveinek, hanem éppen ellenségeinek kedvez. M. Gábor levele a Párttal való szakítás és ennek indoklása. De M. Gábor, levele alapján legalábbis, az 1950-es évek közepén kénytelen volt együtt élni a Párt apparátusával: a Párt M. Gábor és felesége közé került, jelen volt a legintimebb együttléteiknél, végül a feleség maga is géppé, az apparátus szócsövévé vált. Az elbeszélésből arra lehet következtetni, hogy kezdetben az apparátus eljárásait az indokolta, hogy M. Gábor művészi tehetsége, valamint feleségével való közös alkotó­munkájának eredményei megkérdőjelezhetők. Bár a szerző nem fejti ki részletesen, a levél mégis arra utal, hogy az apparátus az alkotóképesség helyére költözik be: hol arra kényszeríti M. Gábort, hogy megtagadja művészi hivatását, hol pedig eleve nem ismeri el a művészházaspár érdemeit, majd a „tehetség titkos receptje után kutatva" monitorozza M. Gábor elméjét. Kórrajzon kívüli forrásból azonban tudható, hogy M. Gábor valóban nem készített több filmet, felesége viszont a levél keletkezésének idején, 1955-ben és később is, sokat foglalkoztatott, népszerű művész volt. M. Gábor tehát a levél szerint művészként kerül kapcsolatba a Párt megfigyelő appa­rátusával, magánélete is elsősorban emiatt válik „érdekessé". A filmrendező személye itt alkotások nélkül is foglalkoztatja a Párt apparátusát. Tehetsége az államhatalom számára nem kérdéses, a „filmművészet lángelméjeként" tartja számon, bár filmjei helyett a művész fejének tartalmát vizsgálja. A filmművészetet itt M. Gábor személyében „álla­mosították", a filmrendező művésztől az államapparátushoz kerül az „igazság látásá­nak" privilégiuma, és ahogy láthattuk, ez az „igazság" ebben az esetben nem más, mint az „elhallgattatott" filmrendező tehetsége. Ez az államosított apparátus arra törekszik, hogy a privát szférát is „államosítsa", technicizálja, a rendszer élettelen alkatrészévé (mikrofonná, hangszóróvá) tegye. Az államvédelem azonban, embertelensége ellenére/mellett, szexualizált. 1963 végén özv. Kreybich Miklósnéval való első találkozásáról M. Gábor a következőket meséli az orvosoknak: „Elmondja, hogy 1961-ben, mikor egyedül hagyta a felesége, helyesebben már a válás időszaká­ban az 1956-os »hallucinált férfi hang«, mely igen sok kellemetlenséget okozott neki, kezdett elma­radni, és egy kellemes női hang egyre többször kezdett hozzászólni, és ellentétben »férfi elődjével«, igen positiv érzéssel töltötte el a hang útján »mellé álló személy.«" Özv. Kreybich Miklósné „kollégája" és „elődje", azaz M. Gábor korábbi megfigyelője eszerint egy „férfi hang” volt. Bár az 1955-ben írt levélben és az azt követő pszichiátriai kezelés dokumentációjában sincs szó az „apparátus" alkalmazottainak kilétéről vagy neméről, feltételezhető, hogy M. Gábor 1963-as beszámolójában az akkori, az 1950-es évek közepén történő államvédelmi megfigyeltetésére utal. A filmrendező-színésznő házaspár magánéletébe és közös kreativitásába ekkor megfigyelő harmadikként tehát az állambiz­tonság férfi alkalmazottja kerül. A „férfi hang" jár a hálószobában a házaspár „eszményi perceiben", és eszerint e „férfi hang" vonja kétségbe, majd ismeri el M. Gábor művészi képességeit. Az államvédelem egy „másik" férfi alakjában akarja kiszorítani M. Gábort a saját életéből és alkotásaiból, de végül éppen ez a „férfi hang" (és maga a politikai megfi- gyeltség) lesz művészi tehetségének egyedüli elismerője és bizonyítéka - hiszen filmeket továbbra sem készíthet. A kórrajzból nem derül ki, hogy a pszichiátria konkrétan hogyan ítélte meg M. Gábor és a pártapparátus e levélben leírt kapcsolatát. Feltételezhetjük csupán, hogy nem ismerte el sem az államvédelmi megfigyelés tényét, sem annak fentebb leírt módját reálisnak - az orvosok sem a „betegség" kiváltó okaként, sem egyéb módon nem hozzák szóba az államvédelmi megfigyeltetést vagy egyéb politikai tartalmat. A „rivális" „férfi hang" az orvosok szerint feltehetően nem az államvédelem technikai apparátusának, hanem a 168

Next

/
Thumbnails
Contents