Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Kovai Melinda: "Számlálatlan forró csókkal": Állambiztonsági megfigyelés a Kádár-korszak pszichiátriai kórrajzain
tumokból arra lehet következtetni, hogy mindkét kezelés M. Gábor „állambiztonsági megfigyelése" kapcsán/miatt történt. „Megfigyelési ügyeiben" tehát a Rákosi- és a Kádárkorszak politikai rendőrsége egyaránt érintett. A kórrajz tanúsága szerint az állambiztonság ügynöke és célszemélye közötti viszony a két korszakban más-más módon ugyan, de erotizált. Bár a két korszakban az „állambiztonság" megfigyelői eltérő stratégiát követnek, a kórrajzból mégis rekonstruálható a megfigyelő-megfigyelt kapcsolat egy története. M. Gábor elbeszélése szerint az ötvenes években egy agresszív férfi, a hatvanas években egy gyengéd női „ügynök" „célszemélye". Ezekben a történetekben az állambiztonsági megfigyelés az intimitás és az erotika olyan formáit teszi lehetővé, amelyek norma(litás) sértők, a pszichiátria értelmezésében kezelést igényelnek. De az értelmezés megfordítható: M. Gábor történetében az intimitás és az erotika az államvédelmi megfigyelés olyan formáit teszi lehetővé, amelyek norma(litás)sértők, ekként ugyancsak pszichiátriai kezelést igényelnek. Az állambiztonság és az erotika ebben az esetben is összekapcsolódik, s úgy tűnik, a pszichiátria ezt a kapcsolódást minősíti irreálisnak/illegitimnek. Az alábbi történetben M. Gábor egyrészt az államvédelem, másrészt a pszichiátria „célszemélye", az „államvédelem" célszemélyeként válik orvosi vizsgálat tárgyává. M. Gábor az államvédelmi megfigyelés olyan elbeszélését „viszi" a pszichiátria elé, amit az nem ismer el a valóság részeként. A történet alapján azonban a „valóság" éppen a titkos- szolgálatok révén kerülhet idézőjelek közé. Az államvédelmi megfigyelés technikai apparátusa és személyzete lényegéből adódóan a kívülálló számára titkos, azonosíthatatlan, és többnyire láthatatlan. A pszichiátria egy ilyen apparátus „azonosítását" kérdőjelezi meg a normalitás nevében. A pszichiátria értelmezésében M. Gábor „megfigyelési" élményeinek „titkosságát" (más számára való hozzáférhetetlenségét) nem a politikai rendőrség speciális apparátusa, hanem a pszichózis „működésének" sajátosságai biztosítják. A „pszichiátriai ügy" éppen a köz és a magán találkozási pontján jön létre, M. Gábor akkor kerül a pszichiátriára, amikor állambiztonsági megfigyeltetésének „ténye" különféle okokból kikerül a megfigyelő-megfigyelt diád „intimitásából" és nyilvánossá válik. M. Gábor két fronton próbálja „privát" élményeit a nyilvánosság előtt legitimálni: „dekonspirálja" az államvédelmi megfigyelőt, azaz nyilvánosságra hozza megfigyeltetésének tényét és az ügynök személyazonosságát, valamint azt próbálja bizonyítani, hogy élményeinek „privát" jellege éppen az államvédelmi megfigyelés sajátosságaiból adódik. M. Gábor tehát egy olyan „valósággal" rendelkezik, amelynek érvényességét számára az államvédelmi megfigyelés, a pszichiátrián viszont a pszichózis ténye igazolja. Az alábbi történetben a pszichiátria és a politika e találkozása kapcsán egyrészt kérdés, hogyan és miért kerülhet át az állambiztonsági megfigyelés élménye a „titkosságból" a hétköznapi realitás/legalitás világába; miféle tiltások tartják fenn, vagy kezdik ki a megfigyelő-megfigyelt viszony legitim módozatait. Másrészt ebben a pszichiátriai kórrajzban az a figyelemre méltó, hogy az államvédelmi megfigyelés reprezentációjában a magánszemély és a hatalom találkozása során az erotika és az intimitás olyan formája jön létre, amely éppen a megfigyelő és a megfigyelt közötti határokra (vágy/tiltás, privát/nyilvános, köz/magán) kérdez vissza. A legközelebbi hozzátartozó M. Gábort mentő szállítja a Lipótmezőre 1963 végén, az alábbi tisztiorvosi bizonyítvány kíséretében. ziáját, feltételezésem szerint, eltérítik a kórrajzon szereplő adatoktól. A történet szereplői nem kitalált személyek, de személyüket illetően a valósággal való bármiféle egyezés a véletlen műve. 162
