Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Kőrösi Zsuzsanna: "Itt a magamfajtának nem fog sok fű nőni": Meneküléstörténetek 1956 végéről
megérkeztem a túlsó oldalra, és nem tudtam kimenni, mert a pataknak a partja olyan magas volt, hogy nem értem föl. És mentem így a part mellett, hideg volt, meg minden. A fene megette. És akkor egyszer csak egy fához értem, aminek a gyökerei lelógtak. És akkor azt mondtam, oké, most először a ruhát kell földobni. Akkor megálltam, és dobtam a ruhát, és vártam, hogy visszaesik-e vagy nem. Nem esett vissza, tehát a ruha már fönn volt. És akkor másztam föl a gyökéren. Akkor elszakadt a gyökér, visszaestem. De végül mégiscsak fölmásztam, és kitapogattam a ruhát. Akkor megtaláltam, és fölvettem a ruhát. Tudja, az olyan volt, amikor fölvettem a ruhát, mintha egy kemencébe bújtam volna az után a hideg fürdő után. Fölöltöztem, és megint mentem tovább. Akkor odaértem egy úthoz, és hallottam, hogy jön egy patruj. Egy járőr, és oroszul hallottam beszélni. Mondom, ennek a fele se tréfa, befeküdtem az árokba egész laposan. Akkor elment a patruj fölöttem, nem világítottak be az árokba. Amikor már jó messze voltak, keresztülmentem az úton. Tudtam, hogy ott van egy út, mert jól az agyamba véstem a térképet. Keresztülmentem, és akkor megint egy úthoz értem. De akkor láttam, egy pillanatra egy kicsit világos volt, hogy két őrtorony van. Akkor átmentem a két őrtorony között, mert ott fölszedték az aknákat akkor már hála Istennek - ezt megmondta nekem a vasutas. És akkor átmentem a két őrtorony között, megint mentem egy ideig, megint egy úthoz értem. Tudja úgy kellett kitapogatni, nem tudtam, hogy pontosan milyen irányba megy az út. S akkor megyek az út szélén nagyon lassan, így magam előtt a kezem, egyszer csak, bumm! - egy táblának megyek neki. Tapogatom, érzem, hogy ez egy helységjelző tábla. Akkor mentem tovább az úton, és láttam, hogy az első házban égett valami kis villany vagy gyertya, vagy mi, és akkor odamentem, és szépen bekopogtam az ablakon. És akkor azt hallottam: „Wer ist da?" Na, mondom, jó helyen járok. És mondom, hogy „magyar vagyok, most jöttem át a határon, nem tudja, hogy hova mehetek?" Azt mondja, „dehogynem, menjen tovább az úton, innen száz méterre van egy iskolaépület, egy nagy épület, ott ég a villany. Az be van rendezve a magyar menekülteknek, akik itt jönnek át." Hát aznap éjjel csak én jöttem át azon az egész határszakaszon. Ez Eisenberg an der Pinka. Pinkavasvár magyarul. Bementem a tornaterembe, ott volt - mit tudom én - harminc ágy. Az egyikre lefeküdtem, aludtam. Jót aludtam! Jaj, de jót aludtam! Reggel jött a zsandár, és kérdezte, hogy mi volt. És akkor mondtam, hogy átjöttem, de elfogták a másik hármat. Azt mondja, igen, itt most már nagyon kevesen jönnek át, mert ez a határ most már nagyon le van zárva. Kérdezte, hogy van-e elképzelésem, hogy mit akarok csinálni. És mondom, igen, itt vannak kedves ismerőseim, itt vannak Ausztriában, Burgenlandban. És akkor mindjárt fölhívta őket. És ők mindjárt mondták neki, hogy a Tamásnak adjon rögtön ötszáz schillinget, mi majd megadjuk magának. Menjen föl Bécsbe, és a König von Ungarn Hotelben foglalunk neki egy szobát. A zsandároktól kaptam ötszáz schillinget, nagyon kedvesek voltak, és mondták, hogy ne váltsak vonatjegyet, mondjam csak, hogy magyar menekült vagyok. Fölmentem Bécsbe. Amikor megérkeztem Bécsbe, és mondom, ötszáz schillingem van, ezt nem fogom szállodára kiadni. Hova lehet menni lakni? Ha oda megyek lakni, ahol az összes magyar menekült van, az valószínű, egy nagyon lepra hely lesz, de talán a legjobb lesz, ha elmegyek a rendőrségre, mert biztos van ott egy fogda vagy valami, ahol lehet aludni. És akkor kiszálltam a Südbanhofon, és kérdeztem, hogy hol van itt a rendőrség. És azt mondták, hogy a Taubstummengasséban. Megkerestem az állomást. Bemegyek a rendőrségre, mondom, van itt fogda? Azt mondja, van. Mondom, hol? Azt mondja, ott lent. Megyek le, és egy öreg börtönőr volt, egy harcsabajuszú, olyan volt, mint A denevér ben a foglár. Mondom, aludhatnék-e én itt egy nap? Azt mondja, tőlem nyugodtan, de azért menjen föl a detektívirodába a második emeletre, és azoktól kérjen engedélyt. Fölmegyek a detektívirodába, mondom, megengedik, hogy itt aludjak? Hát, azt mondja, aludhat itt, ha akar, de hát magyarok vannak a Rothschild-Spitalban. Nézze meg, és ha az nem felel meg, akkor jöjjön vissza ide. Mondom, jó. Elmentem. Kész borzalom volt, ott a padokon aludtak, az asztalokon, az asztal alatt, minden tele volt magyarokkal. Mondom, nem, itt nem akarok aludni. Visszamentem a fogdába, mondom a börtönőrnek, annak a harcsabajuszosnak, 157
