Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 7-8. szám - Kőrösi Zsuzsanna: "Itt a magamfajtának nem fog sok fű nőni": Meneküléstörténetek 1956 végéről

Ám Andrea esetében nemcsak arról van szó, hogy a disszidálással az élete, a lehetőségei változtak meg, hanem az út során előálló kihívások egy új szerepkörbe kényszerítették őt. O maga is változáson ment át. A menekülés során irányítói szerepbe került, amikor a részeg embercsempész ahelyett, hogy átkísérte volna őket az ismeretlen, veszélyeket rejtő határsávon, a város szélén cserbenhagyta őket. Ekkor Andrea kezébe vette sorsa irányítását. O vezette át a kis csapatot a szabad világba.

Hatalmas megkönnyebbülés és öröm a kimerítő út végén. Az osztrákok szeretettel fogadták őket. A gondozott, tiszta környezet a civilizáltságot jelenti Andrea számára, ahol nem kell tartani semmi olyantól, ami elől menekülni kényszerültek. A virágos, tiszta osztrák falvak toposza idéződik itt fel.

Andrea két hetet töltött menekülttáborban, majd Bécsben és Genfben élt néhány hónapot. 1958-ban Párizsba utazott, rokonoknál, barátoknál lakott, illetve Franciaország és Svájc között ingázott, alkalmi munkákból élt. Közben többször kért az USA-ba beutazási engedélyt, amit csak 1961-ben kapott meg. Ekkor New Yorkba utazott, ott telepedett le, de élt a keleti és a nyugati parton is. Lányát csak 1966-ban tudta magához venni, miután megkapta az amerikai állampolgárságot. Andrea mindvégig a textilszakmában dolgozott. 1982-ben férjhez ment, Kanadába költözött. 1996-ban hazatelepült, azóta Budapesten él.

„Én idevaló vagyok"

Pista 1933-ban született Budapesten, mindkét ágon neves katolikus főnemesi család leszármazottja. Szülei 1934-ben elváltak, anyjával nagyanyja házába, a Budai Várba költöztek, és a háború végéig ott laktak. Anyja sikeres üzletasszony volt: divatszalont nyitott. „Szabadelvűség és németellenesség" légköre uralkodott a házban. 1944-ben már „össze volt csomagolva", hogy követik a rokonokat, akik Nyugatra menekültek, de végül anyja úgy döntött, ők maradnak. Apja a szüleivel és húga családjával Ausztriába ment, és ott telepedtek le. Pista élete 1949 tavaszán vett nagy fordulatot, amikor a gimnáziumból mint „osztályellenséget" eltanácsolták (a hatodik osztályos vizsgákat magánúton tette le, a hetedik osztályt, az 1949/50-es tanévben egy másik gimnáziumban sikerült befejeznie), és ezzel Magyarországon véget is értek a tanulmányai. Anyját, a grófnőt 1950 végén - miután tavasszal az üzletét államosították - letartóztatták, internálták (gyapotföldön dolgozott), aztán kitelepítették, és csak 1953-ban térhetett haza. Pista 1951 nyarán, hogy eltűnjön a kitelepítést végzők szeme elől, Kazincbarcikára ment „a szocialista békeművet építeni". Ám 1953 őszén utolérte a besorozás, majd két év katonai szolgálat után letartóztatták, és a katonai bíróság két év szabadságvesztésre ítélte. 1956. január elején a várpalotai munkatáborba került, a bányában dolgozott. Onnan Herendre vitték, ahol az új tábor megépítése volt a feladatuk.

A politika gyerekkora óta érdekelte, rendszeresen olvasott újságot, követte a fejleményeket, amíg lehetősége volt rá. Mivel a munkatáborokban el volt zárva a külvilágtól, a politikai történésekről legfeljebb sejtése lehetett. 1956 szeptemberében Pécsre került, és itt már szerzett némi benyomást az enyhülésről. 1956. november 2-án a Baranya Megyei Forradalmi Munkástanács közreműködésével szabadult a városi börtönből, és másnap hajnalban a munkástanács teherautóján érkezett Pestre. Huszonhárom éves volt ekkor. Nyomban magával ragadta a várost elárasztó felszabadult hangulat („lesz egy normális demokratikus Magyarország"), ő is reménykedett a győzelemben. A szovjetek bevonulását követően viszont arra jutott, hogy nem akar tovább ebben a rendszerben élni. November végén édesanyjával - aki nem akart örökre elszakadni fiától - együtt elhagyta az országot.

151