Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Kincses Károly: "Soha nem akartam innen elmenni, most se, és a jövőben sem. Amennyiben van jövő.": Reismann Marian (1911-1991)
Reismann Marian egyfajta iskolát teremtett gyermekfelvételeivel. A merev, beállított műtermi gyermekfotókkal szemben a spontán, a gyermekek értelmi, érzelmi világát pontosan megmutató fényképeket választotta, még akkor is, ha ez a megrendelő szülőknek nem mindig volt ínyére. Ebbéli küzdelmében, hogy elfogadtassa ezt a megközelítési módot, nagy segítséget és támaszt jelentett dr. Pikier Emmi szakmai súlya, befolyása. 1947-ben jelent meg a harmadik gyermekkönyve, a Laci és testvérkéje a Fehér Holló Könyvkiadónál. A könyv promóciós szórólapján olvashatjuk: „Az első, élő gyermekről fényképezett meséskönyv! Gyönyörű fényképeken mesél Marian, a nagyszerű gyermekfényképész a gyermekélet legnagyobb eseményéről: a kistestvér születéséről. Látjuk Lacit, amint várja a testvérkét, látjuk az újszülött kisbabát, Laci örömét, bánatát, csalódásait és féltékenységét. A téli könyvpiac legszebb meséskönyvét elsőrangú papíron, keménykötésben hozza forgalomba a Fehér Holló könyvkiadó." Fényképezte Bethlen Éva gyermekét, Friss Rózsiék gyermekét, Schiffer Jánost és Palit, őket háromhavi rendszerességgel. Megörökítette Ráday Mihályt és öccsét, Andrást, Szilágyi Jánost, Kende Jánost kisgyermekként, Erdei Ferenc családját, Olt Károlyék családját, Széli Jenőék gyermekeit, Vásárhelyi Miklós gyermekeit, Gimes Miklós fiát. Tulajdonképpen az egész akkori nomenklatúra, baloldali értelmiség megfordult gyermekei révén az ismeretségi körében. „Hogyha egy mód volt rá, akkor gyerekfelvételt nem csináltam műteremben, csak otthon, náluk. Volt egy felnőtt klientúrám is, ha nem is sok. És azt hiszem, nem is ment akkoriban nekem rosszul. Volt egy fogadásom, hogy egy vas nélkül megyek le a műteremből és felöltözve jövök haza. És egy vas nélkül lementem és cipővel, kalappal, kabáttal, nemtudommivel jöttem haza. Ismertem annyi üzletet a Belvárosban, hogy szó nélkül adtak hitelt." Nem túlzás, nem kérkedés a fenti történet. Valóban annyira jól mehetett, hogy az 1947-es választások után, ahol ő különben szavazatszedő volt egy választási körzetben, de amikor megkérdeztük, nem emlékezett arra, hogy náluk folyt-e kékcédulázás vagy sem, szóval a választások után két barátnőjével, Birky Ágnessel, aki Rákosi titkárságán dolgozott bizalmi állásban és Pohárnok Mihály anyjával, Farkas Klárival elmentek Dubrovnikba nyaralni. Nem mindenki engedhette meg ezt magának 1947 nyarán. 1950-es dátumot visel következő, negyedik könyve, melynek címe: A szocializmusban nincs árva gyerek. Ez a brosúra mind ideológiailag, mind a nyomás minőségét tekintve nyugodtan merülhet a feledés homályába, ellentétben az 1968-as Ismerkedem a világgal kötettel, mely Marian talán legjobb gyermekfotós könyve. Közben persze még voltak könyvek, a kimondottan fotósoknak szóló Gyermekfényképezés, melyet a Műszaki Kiadó adott ki 1956-ban a fotósorozat 8. kötetében, s ami kiegészítve, bővítve jelent meg németül Kinderfotografie címen, négy évvel később a Fotokino Verlagnál, Halléban. Most pedig csak a gyermekfotózás fejezet marad itt hamarosan abba, de nem Marian ebbéli tevékenysége. Mert megismétlem egy korábbi mondatomat, a Lóczyban a rendszeres gyermekfotózás szinte haláláig, illetve az azt kiváltó súlyos betegség megkezdéséig folyamatos tevékenységet jelentett számára, teljes életére. „Én végigfényképeztem ezt a századot, s meg vagyok sértve, hogy ma valaki, akit három hónapos, egyéves, ötéves korában fényképeztem, nem ismer meg, holott én pontosan emlékszem rá." Ötödik stáció: a fotóriporter, aki továbbra is gyermekfényképész szeretett volna maradni Legelső fotóriportjára még bátyja URF cégénél került (volna) sor Berlinben, midőn egy politikai tüntetést kellett fényképeznie. „Ez 32-ben volt, nem volt kedélyes, én nagyon sokat féltem. Emlékszem, ott küldött először életemben Jancsi egy politikai riportra, és én nem tudom, hogy tértem onnan haza, de nagyon boldogan, mert elmaradt, és se tüntetés, se rendőrattak, se 122
