Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 7-8. szám - Kincses Károly: "Soha nem akartam innen elmenni, most se, és a jövőben sem. Amennyiben van jövő.": Reismann Marian (1911-1991)

görbe estét csinálni Pesten. Útközben voltak, partizánvadászatról jöttek jugóból, és átirányították őket a Szovjetunióba, ahonnan aligha fognak élve visszakerülni, mondták. Én rögtön elmondtam, hogy a Ferit internálták és segítsenek megkeresni. Valamikor éjfél felé visszajöttek, egyszer csak légiriadó, és én a két SS-sel levonultam a pincébe. Az egész város tele volt másnap ezzel. Nagyon érdekes volt a hatása. Ez egy nagyon nagy ház az Irányi és Veres Pálné utcák sarkán. Másnap a fele ember előre köszönt, a másik fele elfordította a fejét. De aznap három helyről tudtam meg egyszerre, hogy Feri a Konti utcában van, a Gyűjtőben. Másnap elmentek az SS-ek. Ferit egy véletlen folytán hoztam ki. Küldtem be neki egy csomagot, amin az én nevem és címem volt rajta. Az őrmester sorakoztatta őket, és mondta, hogy aki pesti illetőségű, az álljon jobbra, aki vidéki, balra. Feri balra állt, mire rászólt az őrmester, hogy miért áll maga balra, itt van egy csomagja Pestről, nem magát hívják Reismannak? Úgyhogy Feri megjelent nálam, negyven fokos láza volt. Egy orvos barátom megnézte, ellátta, őt a Dunába lőtték később, aztán Feri visszament Szombathelyre, családját megölték Auschwitzban, de ő megúszta élve mint munkaszolgálatos, mert Erdélybe vitték. Ahogy közeledett a front, felküldték őket vételezni október 13-án Pestre. Pár nap múlva tudtam meg, hogy a Feri lemaradt a vonatról és Borbély Andoréknál van, aki a Virradat nevű irredenta lap főszerkesztője volt, de felesége a kolozsvári Török Erzsi énekesnő, aki egész életében baloldali volt. Sokan bujkáltak náluk, és a Borbély Andor tűrte, mert úgy gondolta ez az égi híd ahhoz, hogy átsétáljon a mennyországba. Emlékszem, a cselédszobájukban annyian aludtunk, hogy ha egy meg akart fordulni, akkor mindannyiunknak kellett fordulni, olyan szorosan voltunk. Ez 1944 novemberében volt. Utána találtunk egy üres lakást a Szabadság-hegyen, és oda mentünk fel bujkálni."

Szombathely, a gyermek- és ifjúkor fontos volt Reismann Marian életében, még ha néha az ellenkezőjét is állította. 75 éves elmúlt már, mikor ezeket mondta nekem: „Kicsit úgy nőttem fel az óriási, elvarázsolt kertben, mint egy hercegnő. Szigorúan voltam nevelve egy nagyon szabályos világon belül, ahol a rendnek, a munkának, kötelességnek kemény oszlopai voltak, s ennek ellenére nagyon el voltam kényeztetve. Apám orvosprofesszor volt, a szombathelyi Bábaképző igazgató tanára. Azt hiszem, akkor is éreztem, azóta már tudom, hogy egy szent ember volt, neki nem létezett szegény vagy gazdag, neki csak beteg volt. Éjjeliszekrényén ott állt a házitelefon, amivel felcsengették éjjel, hajnalban, bármikor, hogy jöjjön át, mert komplikált szülés, vagy más baj van. Felöltözött, ha még volt ideje, meg is beretválkozott, és úgy ment át dolgozni, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb. Apám nagyon szerette a kertjét. Amikor másfél évvel ezelőtt Gonda György kívánságára visszamentem fényképezni a Bábaképzőt, ami borzalmas állapotban van, házunkkal egyetemben, a kertben viszontláttam azokat a fákat, amiket apám gyűjtött össze messze földről. Ez egy csodálatosan vezetett intézmény volt, egyike a legkiemelkedőbbeknek Magyarországon. Azóta tízezerféleképpen átépítették, de azt hiszem, az utolsó húsz évben már hozzá sem nyúltak, úgyhogy rogyadozik az egész, s valami olyan mérhetetlen piszkos és elnyomorodott... rémes volt, egyszerűen rémes."

Egy utolsó kitérő. Családi életéből szülein, testvérein kívül még egy meghatározó személy érdemel említést, férje, dr. Vajda Ernő fotóművész, ügyvéd, botanikus, akivel ötvenéves korában, 1961. június 6-án esküdtek meg. Kapcsolatuk ennél jóval korábbról datálódik. „Egyedül élek, de családközeiben. A férjemmel 32 közös esztendőnk volt, de csak a tizennegyedik évben házasodhattunk össze. A fiai akkor már nagyok voltak, de az unokáinak remélem, igazi nagymamájuk lettem. Van öt gyönyörű dédunokám is." Reismann János bátyjához, Ferihez írt levelében ugyanez egy kicsit másként hangzik: „Bizonyára tudod, hogy készítheted a nászajándékot: májusban lesz hivatalosan is sógorod! Ezzel nekem nagy kő esett le szívemről: húgunk öregségére biztos révbe, vagyis egy szolid, Tigris utcai családi házba, úgy is mondható, hogy öröklakásba került, körülvéve mozgatható menyekkel, vőkkel, unokákkal. Mindkettőnek nagyon jót tesz ez az új boldogság, Ernőről senki nem gondolná, hogy túl van a hatvanon! Én mértékkel frekventálom őket, ez felel meg legjobban a jótestvéri viszonynak."

110