Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 7-8. szám - Dobos Marianne: Szibériai ballada

mondták, kérem, engem nem érdekel, és akkor ilyenekkel nem kell az éhségsztrájkot fenntartani. Tudtak más trükköket is kitalálni. Elkezdték például a szögesdrót oszlopait ásóval kiásni. Azért az őrök már ismerték a tábor lakóit annyira, hogy érezték, nem tanácsos közéjük lövetni, mert ezek a piszok foglyok valamit majd kitalálnak az önmaguk igazolására. így csak szitkozódtak az őrtornyokból, de lövés nem dördült. Azután az ásók is abbahagyták. A szögesdrótkerítés oszlopai általában fából voltak. Mikor a rabok felhagy tak az ásással, a rabtartók bekiabáltak, hogy amit követeltek, az meglesz. Ezek apró trükkök voltak, mert a pihentagyúak, hogy bosszantsák az oroszokat, mindig ki-kitaláltak valamit. Rendszerint olyan dolgokat, melyek megvalósítása nagyobbrészt sikerült. Hivatkoztak jogra, Genfi Konvenciókra. A rabtartók, azt sem tudták, eszik-e azt vagy isszák.

Elmondok egy inkább mulatságos, de jellemző történetet. Elkezdték egyszer a babérlevelet. Magamban mosolyogtam, de arra én már oda se mentem érdeklődni. Hiszen nekem kétszeresen kellett vigyáznom, hogy csak olyan ügyhöz adjam oda a nevemet, amelyik vitathatatlanul felkarolandó. Elindítandó vállalkozás. Babérlevél? Mondom, ahogyan hallom: Ne hülyéskedjetek! Babérlevél? Hát minek az nekünk? Majd meglátod! Egyet se búsulj, páter, mi ezt összehozzuk. Összejött. Nagy szitkozódás, egyszer beállít egymás után három autó. Olyan kisebb termetű, igen magas, nagy kerekű. Ilyen autóik is voltak. Nem tudom a gyártmányaikat, ki törődött akkor ezzel. Nem voltak sokan, akik a ponyvával lekötözött autókkal bejöttek a tábor közepére. Villaszerű dolgokkal, mondjuk sokágú villával elkezdték leszórni a hóra a babérlevelet. A beadott követelések után vagy három hónappal történt ez. A kérésre határidőt adtak az orosz parancsnokságnak, azt hiszem, két hetet. A teljesítésből lett három hónap is. A lényeg az volt, legyen babérlevél, mert az jár. Ilyen és ilyen mennyiségben, a fogságban eddig eltöltött idővel időarányos módon. Megjött tehát a babérlevél. Körülállták és meggyújtották. Kell az a fenének! Eddig is megvoltunk babérlevél nélkül! De az jár! Akkor adják ki! Az egy érdekes látvány volt. Rohantak, egész megütközve, hogy mit csinálnak? - Mi milyen fáradsággal kerítettük elő! - kiabálták. Az a maguk dolga, hogy hogyan, és honnan kerítették elő! A miénk, mert nekünk jár a babérlevél. Ha pedig jár, akkor a mi dolgunk, hogy megesszük vagy felgyújtjuk. Ha melegedni akarunk mellette, hát elégetjük.

„Ma született" - zengte magyarul a karácsonyi éneket több mint évtizeden át a Gulagon évente egyszer az a Balogh István atya, aki mindhalálig, így ott is, mint az eddig elmondott néhány történetből is kiderül, az életével prédikált. Számára minden nap karácsony volt. Mert mindent elvehettek és el is vettek tőle, de a „Pap vagy Te mindörökké" hatalma a börtönrácsok között, ugyanúgy, mint Szibériában, megmaradt. A szentmisém és szívében minden nap „Verbum caro factum est". Az Ige Testté lett.

Mikor hazafelé indult velük a vonat 1951-ben, Voronyezsig elkísérte őket az az őrnagy, akivel szemben, saját eszességével és rátermettségével, pillanatig sem megingó papi hivatástudattal, a Szentlélek kegyelmével támogatottan annyi sikeres csatát vívott meg. Voronyezsben érte a nagypéntek őket. Ott csinálták meg Jézus kínszenvedésének ünneplését, énekelve. Az egész város megtudta, mire készülnek. Látni akarták. Az erkélyeket pénzért is lehetett bérelni, mint ahogyan utólag megtudták. De a város lakosai egymásnak adtak helyeket. Barátságból. Felengedve az ismerősöket, hogy jól láthassanak.

„Zárt térség volt a nagy tábor, mindenütt nyolcemeletes házak vették körül. Elég jó, akusztikai szempontból alkalmas tér volt. Akkor történt, hogy bejött egy ezredes. A parancsnokhelyettes, mert a parancsnok elutazott, de azt hiszem, ilyen URH-s autóval, hogy szükség esetén visszajöjjön. Vissza is jött. - Én már álltam fent az emelvényen, hogy kezdjük ötkor, a Jézus kínszenvedéseinek eléneklése után, a nagypénteki szertartásokat. Feljön az altábornagy: - Főlelkész úr, jöjjön le! Mondom, nem érek rá altábornagy úr, nekem most isten103