Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Dobos Marianne: Szibériai ballada
ketten-ketten fogva is alig bírták. Olyan nagy üstök voltak. És akkor öntötték volna ész nélkül bele a sok vodkát. Megint nekem kellett kalimpálni, hogy nem, nem! Közben már, körben az oroszok ásták a sírokat. Láttuk, ahogy ássák, dolgoznak ész nélkül, keményen. Lommal. A lom az egy univerzális orosz műszer, órajavítástól sírásásig mindenre használják. Egyik vége élesre van kovácsolva és köszörülve, másik vége hegyes, 20-25, némelyik 30 kilós vasrúd, egy-egy csapására férfiököl vagy kisgyermekfej nagyságú göröngy fordult ki a talajból. Először ők megásták az első kétszáz sírt körülbelül. Belejöttem az intézkedésbe. Mutattam, hogy ott a fenyőerdő, vágjanak ki fenyőfákat, hozzák be, adjanak nekünkfűrészt-baltát, a koporsókat mi intézzük. Ezt is megtették. Mintegy hat szál fenyőt, de milyen nagyokat, harminc-harmincöt méteres hatalmas, gyönyörű szép fenyőket vágtak ki! Annak milyen vastag a töve, abból egy fél országnak kitelik a koporsó. Meg hoztak fűrészt. A német műszakiak mondták németül, hogy hát olyat hozzanak, amilyen maguknak van ott az udvaron, olyan félgépesített fűrészt. Én nem voltam barkácsoló ember sose, mindig volt fontosabb dolgom. Akkor se értettem mit szeretne a német, hogy hozzanak nekünk. De tudom, hogy négy pacák két oldalról hajtott is valami kereket, meg azért volt valami, nem tudom megmagyarázni, hogy milyen, valami komolyabb fűrészük is. Óriási nagy lap volt, malomkerék nagyságú fűrész. Hát olyat adjanak. Csak egy volt nekik, de azt is behozták. Ki hogy kapott erőre, a fiatalabbak hamarabb. Itták a sok cukros teát, ahogy tudtak, dolgoztak is már, és váltották egymást a fűrésznél. Gyártották a deszkákat, fűrészeltek. Aztán felszabdalták méretre. Két nap alatt minden halottunknak meglett a koporsója. Ott volt ám a bizottság, az idegen bizottság is! A helyi parancsnokságba jöttek valahonnan új orosz tisztek, a régieket ismétlem, és újra ismétlem, nem is láttuk többet. Nem mondom azt, hogy nem egy táborral odébb vitték őket csak. Ez nem az én feladatom. Általában ezt mondták: kétszáz kilométerrel odébb ugyanazt csinálják, amit eddig itt. Vagy úgy volt, vagy nem úgy volt. Ami minket érdekelt, az megvolt, azt elértük, kikoplaltuk, kiharcoltuk. Aztán jött a kérdésük: hogy megy önöknél a temetés? Mondtam: pap és kántor. Úgy végeztük, ha lehet, hogy a halott nemzetisége szerinti kántor volt, a latin szertartáshoz olyan mindegy, hogy mit énekelt. A pap mondta latinul, mindenkit latinul temettünk, nem volt, hogy ilyen vallású, olyan vallású, sose kérdeztük egymástól. Pap rajtam kívül úgyse volt. Mondom még: egy tábornok is legyen ott, a hadsereg nevében, ha lehet, olyan tábornok, amilyen nemzetiségű a halott. Veszekedtek aztán ezen - igaz, barátsággal - a tábornokok egymás közt, mert roppant ünnepélyes, kitüntető szerepnek vették, és a németek közt túl sok tábornok volt. Közöttünk 30, a románok között is csak 35, a többiek között egy-kettő-három. Meg kell még 10 tiszt, és annyi sírásó katona, amennyi szükséges a táborellátó munkára vezényelt katonák közül. Ásták ott aztán a tisztek is, részben megbecsülésből a sírt, a lomot kiragadták a katonák kezéből, mert kaptunk egy sírhoz vagy 15 lomot. Sírt azt lehetett egyszerre többet is ásni, de szellemesen visszalőttek nekem, és erre egy kicsit rá is fizettem később. Temetni ugyanis egy tiszta vasból álló teherautót adtak, négy kereke volt, úgy tudjuk, négykerék-meghajtású, a legnagyobb hóban is ment és haladt, de egyszerre csak egy koporsót hozhatott ki a táborból. A temetkező urak azok cserélődhetnek. Felülnek a temetés után az autóra, az bejön velük, felteszik a másik koporsót, mehet a másik kíséret. Kántor annyi volt, mint a pelyva. A tábornokok, tisztek garmadával, meghatottan és megrendültén, mégfélholtan is ölték egymást, hogy ki következzék. Pap meg egyedül voltam. Elsőnek temettük az éhségsztrájkban meghaltakat." Az atya mindaddig, napokon át kint temetett a táboron kívül, míg az utolsó koporsóra is ráhullott az orosz föld fagyott röge. Nem mert bemenni, kicsit melegedni, kicsit megpihenni, hátha nem engedik újra ki, hogy visszamehessen, és folytassa a bajtársai örök nyugalomra helyezését, az örök hómezőn. El is fagyott a lába, élete végéig fájdalmas emlékét 100
